A fák és más növények növekedés közben szén-dioxidot kötnek meg, pusztulásuk azonban szén-dioxid-kibocsátással jár. Ez utóbbi történt a 2005-ös súlyos amazóniai aszálykor is, amelyet a szakértők akkoriban “egy évszázadban egyszer előforduló” eseménynek tartottak. Tavaly az aszály újra megismétlődött.
A 2010-es aszály az erdőség 3 millió négyzetkilométeres területén okozott csapadékhiányt, míg a 2005-ös szárazság “csupán” 1,9 millió négyzetkilométert érintett.
A tavalyi aszály intenzívebb is volt, mint a 2005-ös: több fa pusztult el, ráadásul a szárazságnak három fő epicentruma is volt, míg öt évvel korábban az erdőség délnyugati részén koncentrálódott.
A szárazság következtében az esőerdő nem tud felszívni annyi szén-dioxidot, mint normális esetben, a fák pusztulása pedig a következő években ezen túl még mintegy 5 milliárd tonna szén-dioxidot ki is bocsáthat: e két hatás összességében 8 milliárd tonna szén-dioxidot tesz ki. A két aszály együttes hatása valószínűleg olyan mértékű, hogy semlegesíti az egész amazóniai esőerdő mintegy tízévnyi karbonelnyelését.
A tavalyi aszály a fák pusztulása mellett jelentős folyók kiszáradásához is vezetett, és a folyami utak megszűnésével több ezer helyi lakost szigetelt el a külvilágtól.
SZAVANNÁVÁ VÁLHAT AZ ESŐERDŐ
Az elmúlt évek két jelentős szárazsága megfelel azon klímamodellek előrejelzéseinek, amelyek a szélsőséges időjárási események – így az aszályok – gyakoribbá válását vetítik előre a XXI. századra Amazónia térségében.
A radikálisabb forgatókönyvek azzal számolnak, hogy a század közepére az esőerdő jelentős része szavannatípusú ökoszisztémává alakulhat át, a mostaninál jóval szegényesebb állati és növényi biodiverzitással.
A nagy kérdés az, hogy a két aszály csak véletlen időjárási anomáliának tekinthető, vagy a klímaváltozás következménye. Utóbbi esetben ördögi kör alakul ki: a klímaváltozással gyakoribbá válnak az aszályok, ezek azonban maguk is gyorsítják a felmelegedést.
