Az erdélyi Bükkösdön született 1607. december 14-én, apród volt Bethlen Gábor fejedelem (1613-1629) mellett, annak halála után pedig I. Rákóczi Györgyöt (1630-1648) szolgálta hadvezérként és diplomataként, II. Rákóczi György fejedelem (1648-1660) kancelláriájának vezetőjeként vett részt az 1657-es, kudarcba fulladt lengyel hadjáratban, ahol a krími tatárok fogságába került – ötezer emberével együtt.
Kemény János (Forrás: Wikipédia)
Kemény két évig sínylődött rabságban, amíg rokonai összegyűjtötték a váltságdíjat. Szenvedéseit Önéletírásának elkészítésével, a magyar zsoltárokra írott jegyzetekkel igyekezett enyhíteni. A fogságból hazatérve távol kívánt maradni a politikától és ideje nagy részét magyarországi birtokán töltötte, azonban mikor a törökök (az 1660-ban elesett) Rákóczi helyére Barcsay Ákost nevezték ki fejedelemnek, a székelyek és a törökellenes frakció biztatására trónkövetelőként lépett fel a gyorsan népszerűtlenné vált Barcsayval szemben – 1660. november 22-én kiáltványban tudatta szándékait.
A hatás nem maradt el, Barcsay 1660 végén személyes biztonságának garantálása fejében lemondott, helyére pedig az országgyűlés 1661. január 1-jén Keményt választotta fejedelemmé. Barcsay testvérei azonban nem tartották be az egyezséget, mire Kemény őket és a volt fejedelmet is megölette.
A törökök persze nem nézték tétlenül az erdélyi eseményeket és erővel űzték el Keményt, akinek segítségére I. Lipót császár Raimondo Montecuccolit küldte. Szerencsétlenségére azonban időközben az osztrák és a török fél megegyezett: amennyiben a törökök nem “nyelik le” Erdélyt és engedik új fejedelem választását, Bécs sorsára hagyja Keményt.
Ali temesvári pasa a kastélyából odarendelt Apafi Mihályt választtatta fejedelemmé 1661 szeptemberében, a hír hallatán pedig a seregét csigalassúsággal Kolozsvárig elvezető Montecuccoli megfordult, és harc nélkül hazatért. Kemény hadba szállt Apafi ellen, de 350 évvel ezelőtt, az 1662. január 23-i nagyszöllősi csatában vereséget szenvedett – a harcmezőn ő is holtan maradt.
Kemény János átélte Erdély fénykorát, és részese volt a hanyatlás kezdetének. Önéletírása, amelyben a magyar irodalomban elsőként alkalmazta szervesen és rendszeresen az anekdotát, a magyar barokk próza jelentős alkotása, egyben értékes forrásmű, amelyet felhasznált munkássága során Kemény Zsigmond, valamint Móricz Zsigmond is az Erdély-trilógia megírásakor.