Vezessük be kicsit az olvasókat, hol tart most a Miklósi Mira-Zebegényi Géza páros az új évad kezdetén?
Döbrösi Laura: Mi ugye egymásra találtunk az előző évad végén, de nem volt egyértelmű, hogy ez őszinte kapcsolódás-e, vagy inkább kapaszkodás, vagy egymás használása különböző célokra. Az egész kapcsolatot ez a kérdéskör jellemzi, aztán majd meglátjuk, hogy mi lesz belőle. Most van egy közös projektünk: lebuktatni a bűnösöket, Gáll Ferivel az élen. Ehhez nyomozunk különböző eszközökkel, a gyakorlati részét Mira csinálja, ő a beépített ember, aki be van drótozva, meg aki összelopkodja a bizonyítékokat, Zebegényi meg ezekből rakja össze a puzzle-darabokat.
Ez a kémfilmes vonal a forgatáson miben hozott újdonságokat?
D. L.: Elő kellett venni a Bond-lány énemet!
Rajkai Zoltán: Zebegényi sokkal kisebb amplitúdókkal mozog, mint Mira, és inkább sodródik Mirával az eseményekben. A lány rendkívül szélsőségesen, szenvedélyesen vesz részt ebben a nyomozásban, az ügyek feltárásában, abban, ahogy szeretne a dolgok végére jutni, Zebegényi sokkal kispolgáribb, sokkal kisebb dinamikával létezik. De az a szándék, az igazságérzet, ami Mirában megvan, benne is megvan. Ez a „közös vonás” a kapcsolatukban is megjelenik, ugyanakkor, ami Zebegényiből hiányzik, az Mirában megvan, és fordítva, így a két karakter kiegészíti egymást, mindkettőnek az egyensúly megteremtésében segít a másik.
Ha már úgyis szóba jött, hogy van-e ebben a kapcsolatban érzelem, vagy inkább csak érdekek? Van ebben bármi igaz?
D. L.: Ez kérdés volt az előző évad végén, sokat beszéltem erről Krigler Gáborral, hogy mit játsszak, Mira miért választotta ezt? Kétségbeesésből, vagy tényleg megdobbant a szíve attól, hogy lát egy összeszedett férfit, aki rendes apa, meg normális élete van? Amit Zoli kispolgárinak hív, Mira konkrétan arra vágyik. És az, hogy mikor visszakapcsolódunk az új évadba, ez a kapcsolat még mindig tart, azt bizonyítja, hogy bármi miatt is indult el, nem rossz ötlet. Furcsa páros, nem egyértelmű viszony, de talán mindkettőjüknek pont erre volt szüksége.
R. Z.: Meg azért az nem lehet rossz Zebegényinek, ha az életközepi válságnál egy fiatal, offenzív nő szembejön, aki ráadásul még szakmai értelemben is inspiráló bizonyos értelemben, és lehetőséget teremt az igazságkeresésben, ami közös cél lesz. Másrészt meg, ha az ember szembesül a saját hibáival meg hiányosságaival, és a másik ebben kiegészíti, akkor azért bele lehet szeretni egy emberbe még akkor is, ha az nem egy első látásra szerelem.
D. L.: Igen, mert ha van egy közös cél, akkor ebből a kapcsolatból szövetség lesz, és mivel célja van, ezért megmarad. És azért ők elég sok mindenen átmennek együtt: Mirát már az előző évados traumájából is ez az ember húzta ki, és itt még lesznek hasonló fordulatok.
Ebben az évadban fontos szerephez jut a bosszú, ami, bár korábban is fel-felbukkant, azért idegen Mira jellemétől. Mi történt az ártatlan, ártalmatlan, naiv lánnyal?
D. L.: Igen, ebben az évadban Mira a maradék naivitását és ártatlanságát is elveszíti. Továbbra is mindig jót akar, a szíve nem mocskolódik be, csak a világ lesz körülötte egyre sötétebb, egyre szűkebb, és egyre kevesebb utat hagy neki. Ezt néztük végig apánkon-anyánkon, hogyan állítja őket kényszerpályára az élet – Mirával ugyanez történik. Viszont meg tud maradni szándékaiban tisztának. Persze közben belül ő is torzul, hiába gondolja, hogy tudja mi a jó és hiába akar segíteni, egyre többször téved. Nem akar rosszat, de hibákat követ el, ilyen értelemben az ártatlansága megmarad, viszont az ártalmatlansága nem.
Miközben visszatérő kérdés az is, hogy egyáltalán érdemes-e ezt csinálni. Lehet egy ilyen helyzetet egyáltalán feloldani?
R. Z.: Zebegényi egy idő után elkezdi menteni a menthetőt abban az értelemben, hogy vannak az igazságnak olyan aspektusai is, amelyek már személyes kérdéseket érintenek, és már ő is hajlamos arra, hogy kompromisszumokat kössön csak azért, hogy ne érje Mirát vagy a családot valamilyen baj. Ez a csodálatos ezekben a figurákban, hogy egyik sem sablonos, nem illeszthető be valamilyen zsánerfigurába, hanem mindegyik karaktere árnyaltan és gazdagon változik. Amilyenek vagyunk valójában: képesek vagyunk a körülmények és a helyzet hatására olyan tulajdonságokkal is előrukkolni, amiket magunk előtt is szégyellünk, vagy elhazudnánk, pedig az az igazság.
Az évad arról is beszél, hogy az új generáció az, amelyik változást hozhat a romlott, korrupt közéletben. Lehet ez az üzenet igaz a mi jelenlegi valóságunkra is?
R. Z.: Én negyvennyolc éves vagyok, és már néha eszembe jut a „bezzeg az én időmben” kifejezés. De aztán rájöttem, hogy ez örökérvényű: azt mondták az ükapáink a dédapáinknak, hogy „ezt az elfajzott korosztályt”! Majd azt mondták a dédapáink a nagyapáinknak, hogy „hogy viselkedtek, nem értetek semmit”! Majd a nagyapáink azt mondták az apáinknak, hogy „ti, szörnyű elfajzott rock and roll nemzedék”, és az apáink meg azt mondták nekünk, hogy „ti aztán semmihez nem értetek, hiányzik belőletek valami.” És ez így megy, az idők végezetéig. Érthető, nem arról van szó, hogy az egyik generáció „silányabb” vagy értéktelenebb a másiknál, hanem arról szól, hogy az élet folyamatos változásban van. Kíméletlenül. Az idősebb generáció másban szocializálódik, mint az utánuk következők, így, ha nem figyelnek oda a változásokra, könnyen elveszíthetik a kapcsolatot, a kapaszkodót a gyorsan változó élethez. Elbizonytalanodnak, előjönnek a félelmek, szorongások, értetlenségek és akkor megszólal a „bezzeg az én időmben”! Ilyen értelemben Zebegényi nagyon szimpatikus figura, mert ő még képes bízni abban, hogy Mirán keresztül jöhet valami új még, ami jó is lehet. Az egész sorozatban benne van az a sugallat, hogy az új generációnak feladata is, hogy próbáljon már meg rendet tenni ebben az elcseszett világban, amiben vagyunk.
D. L.: Én nagyon bizakodó vagyok, rengeteg nagyon tehetséges, nagyon kreatív, igazi szupernova emberrel találkozom a saját korosztályomban is, de eggyel lejjebb is. Nézem a tizenhárom éves unokatesómat és a generációját… született zsenik. Akkorára nőtt az információs robbanással egyetlen generáció alatt a kollektív tudás, az az információ, amihez az emberiség hozzáférhet, amekkora még sosem volt, és nekik ez már születésük pillanatától hozzáférhető. Én is csak sejtem, mivel jár ez, de azt látom, hogy ezeknek a gyerekeknek megvan a lehetőségük, hogy supermanek legyenek. És vannak ötletek, és vannak szándékok, és igen, sok dolog eltereli a figyelmünket, mert körül vagyunk pakolva nem fontos dolgokkal, amikre költeni lehet pénzt, időt, és koncentrációt, viszont, hogyha megtanítjuk elnavigálni magunkat, meg a fiatal embereket ebben az óriási információhalmazban, megkülönböztetni a fontost a nem fontostól, akkor szerintem lassan mindenre képesek leszünk. Olyan eszköztárakhoz lehet most már hozzáférni, hogyha azt valaki megtanulja használni, az minden eddig ismertet túlszárnyalhat, és azért nem hallgatunk a felettünk lévő generációra, mert ehhez képest nem tudnak újat mondani. Mert szinte úgy születik ma egy kisbaba, hogy mindent tud, amit mi elmondhatunk neki. Szóval én ebben az új generációban nagyon hiszek. De én naiv vagyok meg idealista, meg fantasyken nőttem fel, de ettől függetlenül tényleg van egy olyan energia, amivel már generációk óta azt mondják a fiatalok az öregeknek, hogy hagyjál békén, mert én jobban tudom, ez egy ilyen megújuló energiaforrás a fiatalokban, amivel építeni és rombolni is lehet, de az biztos, hogy mindig ez volt és ez is lesz a változás kulcsa.
Milyen munkák következnek most az Aranyélet után?
R. Z.: Én a Katona József Színház tagjaként készülök két új bemutatóra színészként, aztán lehetőséget kaptam szeptemberben a Színházak Éjszakáján rendezni egy felolvasószínházi estet a Kamrában. Valamint az előző évadban rendezhettem Kaposváron a Csiky Gergely Színházban egy előadást, jól sikerült a közös munka, úgyhogy visszahívtak, készíthetek egy kamaszkort érintő előadást az évad végén. Tehát két színdarabban szerepelek, és másfél színdarabot pedig rendezni fogok. Ez bőven kiteszi az évadot.
D. L.: Most én is színházban pörgök. A Pesti Magyar Színházban fogok játszani két előadásban, az egyik az Időfutár című rádiójátékból és ifjúsági regénysorozatból egy színdarab, amit Tasnádi István írt, és Tasnádi Csaba rendez. A másik a Tündér Lala, szintén a Pesti Magyar Színházban, mindkettő őszi bemutató. Fut továbbá az Így viszik át című darabunk a Mozsár Műhelyben, és továbbra is játszom a Budapesti Anarchista Színház Többszörös Orgazmus című előadásában, illetve idén kipróbálom magam a TÁP Színházban is.
…
Az Aranyélet befejező évada október 14-től látható az HBO-n és az HBO GO-n, a korábbi évadok pedig bármikor visszanézhetők szintén az HBO GO-n.
