A NASA mérnökei szerint így lehetne a legbiztonságosabban anyagot gyűjteni a csóvás égitestekről anélkül, hogy leszállnának rájuk.
Korábban a NASA egyik korábbi üstökös mintavételi akciója során becsapódó szondát juttatott a Tempel-1 üstökös magjába, hogy tanulmányozhassa az onnan kivágódó anyagot.
A Stardust űrszonda 2004-ben már aerogél felülete segítségével vett mintát a Wild-2 üstökös kómájából.
Az üstökösöket fagyott jég darabok, gáz és por alkotja, melyek, ha elég közel kerülnek a Naphoz olvadt állapotba kerülnek. Ilyenkor az üstökösnek csóvája nő, mely a Nappal ellenkező irányba áll, és főleg ionizált gázokból tevődik össze.
Mivel jóval kisebbek, mint a bolygók, gravitációjuk is sokkal kisebb. Egy szondának így nehezebb landolni felszínükön. Éppen ezért hasznos a szigonyos technika, amelyet a NASA marylandi Goddard Űrközpontban fejlesztettek ki.
A hatalmas űrbéli íjhoz hasonló gépezet 183 centiméter magas. A szigony mintavételi egységes üreges, az összegyűjtött anyagot tárolja.
A tervek szerint a szondákat akár több ilyen szigonnyal is felszerelhetnék, tehát az üstökös különböző részeiről vehetnének mintát egy időben, és természetesen más és más mélységű talajrétegekből.
Az üstökösök kutatása nagyon fontos a Földre érkező élet rekonstruálása szempontjából. A NASA a Stardust szonda által szerves molekulákat mutatott ki a Wild-2 üstökös anyagaiban, ami azt jelenti, hogy az űrből érkező anyagok az “élet csíráit” hordozhatják.
Az űstökösszigonyt először az Európai Űrügynökség Rosetta missziója keretében alkalmaznák, és a Csurjumov–Geraszimenko űrszonda megismerésére vetnék be 2014 októberében.