Tudomány

Becsapósan hullott a Napba egy üstökös

Október elején egy üstökös lelte halálát, amikor a Naphoz érkezett. A NASA felvételén azonban mintha nem csak ez látszódna.

A NASA SOHO műholdjának megfigyelései alapján 2011. október 1-én egy üstökös közelített meg a Napot, majd száguldott bele csillagunkba.

Hihetetlen módon a becsapódást követően a Nap átellenes oldalán egy kilövellés – koronakidobódás – jelent meg, mintha az üstökös halála sokkal intenzívebben zajlott volna le, minthogy egyszerűen csak felolvadt volna a Napban.

A két esemény látszólag talán igen, de fizikailag egyáltalán nem függhet össze egymással.

A koronakidobódás a naptevékenység egyik megnyilvánulása, a napkorona egyik darabja ilyenkor kilökődik a bolygóközi térbe. A Nap számára egy olyan jelentéktelen esemény, mint hogy egy üstökös a felszínébe csapódik nem eredményezhet ilyesmit.

A koronakidobódást belső energiák mozgatják, a mágneses tér instabilitása. Az üstökösök túl kicsit ahhoz, hogy anyagkidobódást okozva megingassák a Nap belsejének működését.

A SOHO felvétele tehát egy “lottó ötös ritkaságú” találkozást ábrázol, amikor egy üstökösbecsapódást a túloldalt egy koronakidobódás követett. Mást nem mondhatunk, csak hogy szerencséje volt a szondának, a felvételből pedig az esemény bekövetkezte után négy nappal a NASA weboldalán a nap videója lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik