Tudomány

Gyógyíthatatlan betegséget jelez az övsömör

Az övsömörtől szenvedő embereknél a rákövetkező évben négyszer nagyobb kockázattal fordult elő a szklerózis multiplex, mint másoknál.

A tajpeji orvosi egyetem kutatói hangsúlyozták: tanulmányuk nem azt mutatta ki, hogy az övsömör okozná az idegrendszer idült gyulladásos megbetegedését, a szklerozis multiplexet, hanem azt, hogy utóbbi betegség megjelenése összefüggésbe hozható az övsömör kórokozójának emberi szervezetben való felbukkanásával.

A kutatók a tajvani lakosság 98 százalékának egészségbiztosítását kezelő cég adatbázisát elemezve 300 ezer embert azonosítottak, akiknél övsömör – orvosi nevén herpesz zoszter – jelentkezett. Az összehasonlításban a kontrollcsoportot 950 ezer ember alkotta, akiknek nem volt övsömörük. A rákövetkező egy évben az első csoportban lévő emberek körében négyszer nagyobb arányban jelentkeztek a szklerózis multiplex tünetei, mint a kontrollcsoportba soroltaknál.

A BÁRÁNYHÍMLŐT IS EZ OKOZZA

Az övsömör a bárányhimlő vírusa által gerjesztett igen fájdalmas ideg- és bőrgyulladás. A viszketést okozó hólyagocskák leggyakrabban a törzsön, néha az arcon fordulnak elő.

A szklerózis multiplex a központi idegrendszer autoimmun, gyulladásos állapota, amely világszerte több mint egymillió embert érint. Az SM általában a fiatal felnőttkorban jelentkezik, a szervezet immunrendszere megtámadja saját központi idegrendszerét.

Krónikus betegség, amelyben károsodik az idegszálakat körülvevő védőburok, az úgynevezett mielinhüvely, amelynek következtében izomgyengeség, egyensúly-, mozgás- és látászavar léphet fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik