Nagyvilág

A nap legfontosabb hírei – 2018. március 19.

Itt a friss veszélyjelzés. Lendületben az OLAF. Szomjas volt-e Gyurcsány? Ez történt hétfőn.

Nem tágít a tél: veszélyjelzést adtak ki havazás és hófúvás miatt.

192-en fagytak halálra március közepéig.

Az OLAF és már a NAV is nyomoz Rogán Antal feltalálótársai után.

Az ellenzék bármire képes – ezt mondta saját ügynökmúltja kapcsán a fideszes Szita Károly.

Két hete hallgat a NAV arról, hogy gyanúsítja-e költségvetési csalással a Fidesz zuglói jelöltjét.

Lázár keményen megüzente Márki-Zaynak, hogy tartsa távol magát az országos politikától.

Migránsozó kamuvideókat terjesztenek a Facebookon és a Youtube-on, a Tények és az Origo is kiveszi a részét belőle.

Közpénzből mérték az önkormányzatok a Fidesz népszerűségét.

Ezért lesz megint kétharmada a Fidesznek, ha nem egyezik meg az ellenzék.

Orbán szerint a „magunkfajta halandó” el sem tud képzelni 1300 milliárd forintot.

Kósa Lajos öt percig gyalogolt némán az őt kérdezgető újságírók mellett.

Gyurcsány beperli az LMP-s Vágó Gábort, aki arra célozgatott, hogy a DK-sok már nem szomjasok.

Mentőt hívtak a bíróságra a Teréz körúti robbantóhoz.

Kim Dzsong Un szavát adta az atomfegyver-mentesítésre.

Kipróbáltuk, hogy mi az az Élve Eltemetés kupon.

(Kiemelt kép: jegesmedve a Nyíregyházi Állatparkban. MTI / Balázs Attila)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik