Belföld

Mentőt hívtak a bíróságra a Teréz körúti robbantóhoz

Mentőt kellett hívni a Teréz körúti robbantóhoz a Fővárosi Törvényszékre hétfőn. Mindenkit kiküldtek a teremből, miután P. László lefeküdt a földre és nem hajlandó mozdulni. A jelenetet vita előzte meg, a fiatal összerúgta a port a bíróval.

A per tanúkihallgatások folytatódott reggel. P. Lászlót alig vezették be vezetőszáron a terembe, háborogni kezdett, hogy engedjék ki. A Bors szerint a bíró ekkor felvilágosította, hogy jelenleg a büntető tárgyalása zajlik, amelyen részt kell vennie. A szabadlábra helyezését pedig első fokon elutasította a bíróság.

Akkor minek vagyok itt, vigyenek vissza! Fáradt vagyok, semmi kedvem itt lenni!

– közölte. Miután a bíró rendre utasította, hogy ne cirkuszoljon, tüntetőleg ásítozni kezdett, csörgette a bilincsét, jelezve, hogy nem érdekli a per. Ezután feküdt le a földre.

Az mno.hu viszont azt írja, a fiatal a vádlottak padjára heveredett le, mondván, nem tud pihenni az előzetesben.

Ahogy arról már többször írtunk, P. László 2016. szeptember 24-én este egy robbanószerkezetet, és – hogy fokozza a rombolóhatást – egy szögeket tartalmazó táskát tett le a földre a Teréz körúton. Ezután kivárta, hogy a szokásos járőrútvonalat bejáró szolgálatban levő egyenruhások a csomag közvetlen közelébe érjenek, majd távirányítással működésbe hozta a szerkezetet. A vád szerint végezni akart a rendőrökkel és a robbanás után megszerezni szolgálati fegyvereiket.

A robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy az annak közvetlen közelében lévő járőrök életüket veszítsék, és a közelben tartózkodó további személyek is súlyos, akár életveszélyes sérüléseket szenvedjenek.

A járőrök a detonáció után súlyos, életveszélyes, míg egy másik ember nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlott a Teréz körúti robbantás után e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, amelyben leírta, hogyan kell elkészíteni a pokolgépet és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni. Egymillió eurót akart készpénzben. Azzal fenyegetőzött, hogy amennyiben követelését nem teljesítik, úgy nem ez volt az utolsó támadása. A vádiratból kiderült, hogy P. László – aki az ügyészség szerint nem szenvedett kóros elmeállapotban – valóban végrehajthatott volna újabb merényleteket, tekintve, hogy rendelkezett a szükséges eszközökkel – robbanóanyagokkal és gyújtószerkezetekkel – ahhoz, hogy a felhasználásukkal gyilkos bombát készítsen. De erre már nem volt lehetősége, a TEK emberei tavaly október 19-én rajtaütöttek. Az elfogásról felvétel készült:

Ahogy arról beszámoltunk korábban, a fiatal elfogása után hallgatott, végül négy hónap után törte meg a csendet tavaly február közepén. Akkor két egymást követő napon is kihallgatták. Pár nappal később már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert, Brunner Tamás, a volt ügyvédje akkor azt mondta, valószínűleg azért, mert mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen. Az apa mindvégig kitartott fia ártatlansága mellett.

A fiatalembert következő hét elején körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve akkor részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről. Elmondta egyebek mellett, hogy nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Azt viszont, hogy újabb merényletre készült, tagadta. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, illetve, hogy mi volt a a célja, ha nem akarta megölni a két egyenruhást, nem adott választ. Következő alkalommal azonban már nem volt könnyű vele kommunikálni, nem akart beszélni. A fiatalembert két hét kihagyás után, március 8-án ismét kihallgatták. Hogy akkor mire jutottak vele, nem derült ki, csupán annyi, hogy már nem Brunner védi a továbbiakban.

P. Lászlót még tavasszal egy időre átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), mert agresszívan viselkedett. Ekkor már új ügyvédje, Szikinger István képviselte. Ő védi jelenleg is. Májusban fejeződött be a második elmeorvosi vizsgálata, az igazságügyi orvos szakértők akkor sem találtak büntethetőséget kizáró okot. Ezután került az ügy a vádelőkészítési szakba.

A nyomozást egyébként szeptember 15-én iratismertetéssel fejezte be, végül csaknem három hónapot kellett várni a vádemelésre, amelyről a Központi Nyomozó Főügyészség végül tavaly december 8-án számolt be. A per január 31-én kezdődött.

Hamarosan egyébként bíróság elé állítanak egy nőt is, őt üzletszerűen elkövetett csalás miatt, miután azt hazudta néhány nappal a merénylet után, hogy tudja, ki a Teréz körúti robbantó, csak, hogy megszerezze a nyomravezetői díjat.

Olvasói sztorik