Tudomány

Falcon Heavy: inkább reklám, semmint űrtörténelem

A Falcon Heavy indítása az egész világot lázban tartja - a YouTube-on például több mint 2,3 millió ember követte élőben a felbocsátást. A nagy érdeklődés azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy éppen ez a rakéta fogja forradalmasítani az űrutazást.

A legerősebb rakéta? Nem éppen

A Falcon Heavy kétségtelenül elképesztő erejű. A 70 méter magas rakéta 63,8 tonnányi hasznos terhet tud alacsony Föld körüli pályára állítani. Ez több mint kétszerese az utóbbi években használt legerősebb rakéta, a Delta IV Heavy teherbírásának.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a SpaceX rakétája lenne minden idők legerősebb űreszköze.

Az 1960-as és 1970-es években az Apollo-programban használt, 110 méter magas Saturn V 118 tonna rakományt tudott alacsony pályára állítani. A közeljövőben ráadásul újabb monstrumok készülhetnek.

A NASA már fejleszti a Space Launch System azon verzióját, amely akár 130 tonna hasznos terhet is elbírhat. Sőt, a SpaceX egy ideje egy újabb nagy teherbírású rakétán is dolgozik, melyet Musk egyelőre csak Big F*cking Rocket (BFR) néven emleget. A vállalat olyannyira komolyan veszi a rakéta fejlesztését, hogy a következő hónapokban nem is a Falcon Heavy emberes tesztjeinek előkészítésére, hanem a BFR megalkotására fognak koncentrálni.

Ez azt jelenti, hogy a február 6-án debütált rakéta jó darabig nem fog embereket szállítani az űrbe.

Az Apollo-17-et szállító Saturn V Kép: NASA

A lényeg a pr

A Falcon Heavy első tesztrepülése űrtechnológiai szempontból csupán egy apró lépés volt. A felbocsátás sokkal inkább értelmezhető reklámfogásként – vagy erőfitogtatásként.

Az utóbbi években egyre fontosabb szerep jut az űrtechnológiában a magánvállalatoknak, a SpaceX pedig a piac egyik legmeghatározóbb szereplője. A cégnek helyzetéből adódóan időnként szüksége van egy-egy nagyobb dobásra.

Musk óriási energiát fektet abba, hogy az emberek rajongjanak érte és cégei újításaiért. A közvéleménnyel olyannyira sikerült elhitetnie, hogy ő Tony Stark, hogy sok esetben kevésbé szerencsés ötletei is népszerűvé válnak – gondoljunk csak a The Boring Company lángszórójára. Bár Musk sok elképzelését éri kritika – a Mars meghódításáról szóló terveiről például még mindig csak kevés konkrétum ismert -, népszerűsége töretlen.

A Falcon Heavy tesztje is inkább az imidzs építésről szólt. A rakéta teljesen abszurd módon egy átalakított Tesla Roadstert szállított, az autóban pedig David Bowie Space Oddity-je szólt. A furcsa repülést élőben közvetítette a SpaceX. Hogy az autó végül képes-e Nap körüli pályára állni, még kérdéses – elvégre nem űrutazásra tervezték.

Ha már Muskék nem a szokásos értéktelen teszttömeg mellett döntöttek, tudományos szempontból minden bizonnyal értelmesebb lett volna valamilyen alapvető mérőeszközt helyezni a Falcon Heavy szállítókapszulájába. Persze, ha egy tudományos berendezés utazott volna a rakétán, a publikum lemaradt volna az űrben száguldó meggyvörös autó látványról.

Azonban nem csupán a rakéta rakománya miatt érte kritika Muskékat. Vannak, akik szerint a február 6-i indítás kissé korai volt, a SpaceX-nek kicsit több időt kellett volna fordítani a rakéta fejlesztésére – a rakétatestek leválását például nem is tesztelték a Földön.

A kritika jogosságát mi sem bizonyítja jobban, hogy maga Musk is csupán 50 százalékos esélyt jósolt a sikerre, illetve, hogy az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság kifejezetten magas biztosításra kötelezte a SpaceX-et a felbocsátás előtt.

Nem is alakult tökéletesen a repülés: a Falcon Heavy három rakétatestéből csak kettő tért vissza épségben a földre.

A Falcon Heavy tehát a Falcon 9-nal ellentétben nem jelent valódi áttörést a rakétatudományban.

Ne vitassuk el az érdemeit

A fentiek ellenére persze nem szabad leírni a Falcon Heavyt, hiszen bizonyos szempontból előrelépést hozott.

A rakéta legnagyobb előnye, hogy rendkívül olcsó.

A SpaceX szerint egy-egy Falcon Heavy indítása „csupán” 90 millió dollárba fog kerülni, míg a Delta IV Heavy felbocsátásai 300-500 millió dollárosak. Ez elképesztő különbség, főleg, ha hozzávesszük, hogy a SpaceX eszköze mennyivel több hasznos terhet tud szállítani. A Falcon Heavy ráadásul a SpaceX másik rakétájánál, a 22,8 tonna teherbírású Falcon 9-nál is költséghatékonyabb. A kisebbik űreszköz indítása 62 millió dollárba kerül.

Mivel a SpaceX és a hozzá hasonló cégek egyre olcsóbb rakétákat tudnak előállítani, idővel jelentősen könnyebbé válik majd az űrutazás.

(Kiemelt kép: SpaceX)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik