Terjeszkedik a Mercedes gyár, ezért a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai május 15. óta dolgoznak egy körülbelül 43 hektáros terület feltárásán. Nem a semmiből kezdték, a régészek már korábban is végeztek a területen geofizikai méréseket és több ásatást is, így jelenleg többé-kevésbé célirányosan haladnak.
Mondhatni szerencsére, mert ami most nem kerül elő, azt majd csak kései korok tudósai fogják jegyzékbe venni, mint a XXI. századi autógyár alatti rétegek kincseit… De most a jelenről és a múltról van szó.
Wilhelm Gábor régészt, a projekt vezetőjét, a múzeum munkatársát kérdeztük, ki lehetett ez az ember?
Hun pánik
Sokszor mondjuk, hogy Kárpát-medence a népek országútja, és ez soha nem volt annyira igaz, mint a Krisztus előtti 3. század végétől gyakorlatilag a magyarok beköltözéséig. A germán népek keletről érkező erős nyomása miatt a Római Birodalom 271-ben feladta Dacia provinciát, és 380-tól rohamosan gyengült Pannóniában is.
Ekkor kezdődött a hun pániknak nevezett folyamat, a megerősödő, nyugat felé terjeszkedő nép népvándorlást indított maga előtt.
Merőben új, steppei lovas harcmodoruk elsöpörte az eltérő harcmodorú, főként gyalogszerrel csatába vonuló germánokat:
Ezért érkezett a IV. század utolsó évtizedeiben jelentős létszámú kevert, germán-alán népesség a Kárpát-medencébe. Majd 420-ban megérkeztek a hunok is, de itt megálltak, és kialakították birodalmuk központját. Attila halálával az egész összeomlott, a hun kor tehát a Kárpátok közt alig több mint három évtizedet, a 420-453-ig terjedő időszakot fedi le.
Mindenki hun
Elég vegyes képe nyújtott e táj. A római közigazgatás az 5. század elejére “hivatalosan” is kivonult a provinciából, de az élet nyilvánvalóan ment tovább, álltak még a fejlett, csillogó városok, a római civilizáció éreztette hatását. Az Alföld nagy részén szarmaták éltek, róluk történeti leírásokból tudjuk, hogy nyolc várossal rendelkeztek, de helyileg csak egyet lehetett többé-kevésbé beazonosítani Szeged környékére.
A népesség nagy része a mai tanyaközpontokat idéző közösségekben élt, árokkal körülvett, földbe süllyesztett házakból, gazdasági épületekből, iparosműhelyekből álló telepeken – magyarázza a régész. A hódítás után immár békében, mint mindenki a birodalomban.
Tudni kell, hogy a hun nem egy etnikum, sőt fennhatóságuk alatt kibogozhatatlanul sok népelem létezett egy közös definíció szerint: mindenki hunnak számított, aki a hun király által uralt területen élt a szolgától az előkelőkig.
Rejtett sír
Ezért fogalmaz Wilhelm Gábor óvatosan úgy, hogy említett sírban egy hun alattvalót találtak, mert feltehetően soha nem fog kiderülni, hogy milyen nyelven beszélt. Mivel a hun korban élt, ő maga feltehetően hunnak mondta volna magát, ha megkérdezik.
Viszont alán szokás szerint temették – az alán a szarmaták egy csoportja -, abba a bizonyos padmalyos sírba.
A kezdő sírrablót nyilván átverték vele, de a rutinosabbak már ismerhették a cselt – emberünknek mégis “szerencséje” volt. Nemcsak csontváza maradt épségben, de megtalálták az egykori lábbelijéhez tartozó két öntött arany csatot, a haját összefogó, súlyos arany karikát, rövid tőrkardját, a fegyver hüvelyének arany veretét és egy szürke, fényezett felületű, korongolt korsót.
Ismerhette Attila királyt
A leletek alapján ez a férfi mindenképp keletről származott – mondja a szakértő. De ki lehetett ő? Az 5. század első felében élt, azaz a hun korban, és módos ember volt. Talán a közösség helyi vezetője, hun vezér. Azért ne a nagyúr kategóriájában gondolkodjunk, akinek helye volt a király személye mellett, de előkelő férfi.
A csontok, a leletek ugyan megdöbbentően közel hozzák régi korok embereit, de nem szólnak, nem beszélnek. Egy bizonyos határ után a régész legtöbbször csak következtethet “így is lehetett” – míg más források meg nem erősítik vagy nem cáfolják elméletét.
Ebben a leletben egyértelműen az szenzációs, hogy a Duna-Tisza közéről ez az egyetlen ismert padmalyos temetkezés a hun korból, Kecskemét környékéről pedig ő az első hun kori harcos.
Attilát már megtalálták?
Ezek után nem tarthattuk magunkban a kérdést, hogy a szakértő szerint hol lehet a legendás Attila király sírja, és milyen esélyt lát megtalálására?
– hűti le hirtelen lelkesedésünket Wilhelm Gábor.
A király valamely fővezérének nyughelyére nagy eséllyel rábukkanunk majd a jövőben, de Attiláéra kevés az esély. Már csak azért is, mert ha egyszer találunk egy díszes, gazdag mellékletekkel megrakott sírt, miből tudjuk, hogy a király nyugszik benne és nem egy előkelőség? Feliratot kellene rajta találni, vagy más források alapján bizonyítani. A régészet nagy valószínűséggel annyit mondhat majd: ez akár a hun Attila király sírja is lehetett, íme a csontjai.
Persze, most mindenkinek beugrik a hármas koporsó, de ez későbbi szokás, a legendák születésének idejét tükrözi, nem Attiláét. Ha pedig az elmúlt másfél ezer év során kirabolták a sírt, szétszórták a csontokat, a küldetés gyakorlatilag lehetetlen.
De az ember épp azért lesz régész, hogy kutasson, bizonyítékokat gyűjtsön és elméleteket állítson fel, amelyek a kibontakozó szakmai vita során szépen a helyükre kerüljenek. És persze mindvégig reménykedjen, hogy egyszer felbukkan mégiscsak egy hármas koporsó, egy felirat, egy félreértelmezhetetlen tárgy – mondja ki a végszót Wilhelm Gábor.
(Kiemelt kép: MTI/Ujvári Sándor)