Pénzügy

Baromfi, tojás, sertés: hiába az áfacsökkentés, az élet közbeszól

Reggel megírtuk: hiába volt jelentős áfacsökkentés, mégsem lett annyival olcsóbb a baromfihús és a tojás mint vártuk. Megkerestük a Nemzetgazdasági Minisztériumot is, hogy szerintük mik állnak a dolog háttéreben.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint a vásárlók a baromfihús esetében átlagosan 12,9, a tojásnál pedig ennél jóval kevesebb, 5,6 százalékos árcsökkenést tapasztalhattak a változtatás után az év első hónapjában. Az áfacsökkentés miatt (27%->5%) 17 százalékkal kellett volna kevesebbe kerülnie ennek a két terméknek, szóval adódik a kérdés:

hova tűnt a különbözet?

Az NGM szerint több oka is van annak, hogy az áfacsökkentett termékek ára nem csökkent a várt mértékben:

  • a madárinfluenza jelentősen megváltoztatta a keresleti és kínálati viszonyokat: a baromfiexport lehetőségei szűkültek, a baromfiállomány csökkenése pedig a tojáskínálatot is mérsékelte;
  • a tej- iletve a sertéshústermékek piacán a tavalyi év második felétől kezdve jelentősen növekedett a távol-keleti, valamint afrikai kereslet;
  • a zöldségek esetében pedig a kedvezőtlenebb téli időjárás okozott problémát a termelésben.

Ezeknek mind árfelhajtó hatásuk volt. A minisztérium hangsúlyozza,

az áfacsökkentések az említett termékkörben is érvényesülnek, mivel az áfakulcs csökkentése nélkül e termékek fogyasztói árai – a külső tényezők eredőjeként – érdemben jóval magasabbak lennének.

Az sajnos külön nem mérhető, hogy a boltok áremelései mennyit vontak le a végső árcsökkenésből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik