Tíz éve hangzott el az őszödi beszéd, amit nagyjából négy hónappal később a párt szűk, belső körén túl az egész ország megismerhetett és a rendszerváltás utáni politikatörténet egyik mérföldkövévé vált – máig tartó következményeinek köszönhetően. Ha Gyurcsány Ferenc nem emlékeztetne minket napok óta Facebook-falán, akkor sem felejtenénk el az évfordulót, az egykori miniszterelnök aktív jelenléte azonban még erősebbé teszi az őszödi beszéd mai napig ható üzenetét és hatásait.
Nem egyszerű győzelem
2006-ban ugyanis a baloldallal alapvetően fordult meg a világ: az országgyűlési választási kampány utolsó hónapjai és az őszi események közötti bő félévre talán nem túlzás azt állítani, hogy mennyben és pokolban egyaránt járt.
A 2006-os választási győzelem nem „egyszerű” győzelem volt ugyanis: a rendszerváltás utáni első alkalom, amikor a választás nem járt kormányváltással, a baloldali-liberális pártok eddigre bejáratott koalíciója megőrizte parlamenti többségét.
Ráadásul ebben a kampányban a baloldal talán először működött valódi, aktív és látható táborként: a Fideszéhez hasonló tömegrendezvényeket tartottak, közösséget szerveztek, és ha ma azt mondjuk, „kampánydal”, az első reakció sokaknál az „Igen-igen”. Gyurcsány Ferencben a baloldali és liberális tábor megtalálta azt az ellen-Orbánt, akit keresett, a választási győzelem pedig igazolta az esetleges korábbi kételyeket.
Hitelesség a porban
Az őszödi beszéd történelmi jelentőségét az adja, hogy fokozatosan rombolta le egy személy, majd egy politikai közösség hitelességét és lehetőségét: Gyurcsány Ferenc bukása szükségszerű volt, ám pártjának és a koalíciós társ SZDSZ-nek alighanem lehetett volna más útja.
A történelmietlen „mi lett volna ha” helyett azonban érdemes arra koncentrálni, milyen mai napig ható következményekkel járt a tíz évvel ezelőtti beszéd. A baloldali-liberális politikai közösség mai megosztottságának ugyanis két szinten is Őszöd az origója.
Gyurcsány 2006-os győzelme ugyanis akkor felülírta a baloldali táborban lévő félelmet és távolságtartást, amit egy karizmatikus vezetővel szemben éreztek és a korábbi szakértői-technokrata megközelítéssel szemben jobban engedtek az érzelmi típusú azonosulásnak. Az őszödi beszéd azonban arra ébresztette rá a közösség egy részét, hogy ez a karizmatikus vezető bizony átverte őket – igazolva ezzel korábbi félelmeiket – míg azonban a közösség másik része továbbra is kitartott amellett, hogy csak egy ellen-Orbán lehet az ellensúly a jobboldallal szemben, és Gyurcsány Ferenc azt tette, amit kellett.
Jön Bajnai és Mesterházy
A tábor előbbi része 2006 őszétől kezdve szívesebben látott volna valaki mást az ország élén – például a későbbi szakértői kormányt vezető Bajnait – míg a másik fele számára Gyurcsány lemondása Orbán Viktor visszatérésével fenyegetett.
A szakértőiség és politikai vezető vitája visszaköszönt a 2013-as ellenzéki összefogásvita során is: a Bajnai-Mesterházy szembeállítás, majd később Gyurcsány aktív részvétele az egyeztetésben ezt a meglévő attitűdöt hívta életre („aki hideg és langyos, az üljön föl a gázsütőre”). Ez a különbség a mai napig megosztja a tábort és a napi szintű politikai vitákban is megjelenik – nem véletlen, hogy az egyik ellenzéki párt „józan középúttal” kampányol, miközben Gyurcsány Ferenc Orbán legádázabb ellenfelének akarja beállítani magát. A 2018-as választások előtti együttműködés és közös miniszterelnök-keresés során ez a dilemma újra meg fog jelenni, akár zárt ajtós tárgyalások, akár előválasztás során kerül kiválasztásra a jelölt.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Ez a kettősség talán Gyurcsány Ferenc nélkül is élne, azonban az ő aktív politikai szerepvállalása, illetve a Demokratikus Koalíció mögött álló szavazók erős és nyílt elköteleződése a pártelnök felé, garantálja, hogy e probléma felszínen maradjon. Gyurcsány ma Magyarország legmegosztóbb politikusa, aki egyaránt szélsőséges reakciókat vált ki azokból, akik rokonszenvesnek vagy ellenszenvesnek találják.
Nem azért, mert Gyurcsány Ferenc lett volna az első politikus, aki hazudik
A másik alapvető és máig ható következménye az őszödi beszédnek az egész politikai rendszert érinti: annak, hogy Magyarország „következmények nélküli ország” lett, döntő szerepe van a beszédnek magának és annak is, hogy a kormány végül kitöltötte a 2010-ig tartó ciklust. Nem azért, mert Gyurcsány Ferenc lett volna az első politikus, aki hazudik, de egy olyan kampány után volt az ország, ahol Gyurcsány a személyes hitelességére (is) épített – jó példa erre a miniszterelnöki vitán Orbánnak címzett „nem akarhat igaztalan módon nyerni” kiszólás.
A nyilvánosságra kerülést követő folyamatos ellenzéki nyomás, a közvélemény-kutatási adatok, a köztársasági elnök megszólalása és a koalíciós partner által egy időben lebegtetett előrehozott választás lehetősége – ezek egyike sem vezetett ahhoz, hogy Gyurcsány lemondjon és új országgyűlés megválasztására kerüljön sor, elfogadva ezzel a politikai következményeket.
A magyar politika furcsa fordulata, hogy bizonyos értelemben a 2010 utáni Fidesz-KDNP „reformkormányzás” sok szempontból az őszödi beszédben leírt menetrend szerint alakult: az első években több népszerűtlen intézkedés, aminek hatására 2012-re mélypontra került a kormánypárt(ok) támogatottsága, folyamatos tüntetések, amik azonban nem tudták elérni, hogy a kormány távozzon („megunták és hazamentek”) – végül pedig a 2014-es választásokra visszaszerezték támogatóikat. A jobboldal számára – legyen szó politikusokról vagy szimpatizánsokról – a Gyurcsány-korszak következménynélkülisége állandó hivatkozásként szolgált és szolgálhat ma is: a baloldal mai helyzetét döntően nem az önreflexió, hanem a 2010-es választás teremtette meg.
És még az SZDSZ is
Végül az őszödi beszédnek hatása lett a bal- és a jobboldali politikai közösség mellett a hazai liberálisokra is. A hatás ebben az esetben is több mint egy rossz választási eredmény: a rendszerváltás meghatározó nagypártja, az SZDSZ, húszévnyi önálló parlamenti jelenlét, tizenkét évnyi koalíciós kormányzás után 2010-ben kiesett a parlamentből. Gyurcsány személye ugyanis 2006-ban egy stabil baloldali és liberális kormányzás lehetőségét vetítette előre, ami mindkét politikai közösség érdeke: a beszéd ugyanakkor önmagában kétségessé tette, mennyire őszinte és működőképes ez az együttműködés.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Az SZDSZ számára a kiszivárgást követő időszak nagyon komoly politikai dilemmát jelentett: képviselőik ugyanis kellettek a kormányzati többség biztosításához. A liberálisok azáltal, hogy kitartottak Gyurcsány és az MSZP mellett, megerősítették a ’90-es évek döntését, miszerint a bal és jobboldal közül az előbbit választják. 2006 őszének rendőri fellépésének megítélése és a kormánykoalíció mellett maradás megosztotta a liberális szavazókat. A 2010-es választáson az MSZP szavazótábora részben egyesült a korábbi liberális szavazókkal, míg más részük eltávolodott a baloldaltól és a mai napig nem tért vissza. Jól jellemzi a helyzetet az is, hogy az egykori SZDSZ-es politikusok egy része visszavonult a politikától, mások Gyurcsány pártjában találtak otthonra, Fodor Gábor pedig önállóan politizál.
Az őszödi beszéd valóban alapvetően formálta át a magyar politikai rendszert: a baloldali, liberális tábor többszintű megosztottsága döntően ebből ered vagy ennek következménye. Őszöd és 2006 őszének kibeszéletlensége pedig ezt a helyzetet konzerválja – önreflexió, kritika helyett Gyurcsány mára saját jelenlegi pártja, a DK kiindulópontjaként tekint arra a bizonyos tíz évvel ezelőtti beszédre.
Kiemelt kép 2006-ból, a parlamentből, MTI / Földi Imre
