Paks II. egyik orosz fővállalkozó cége, az Orgenergosztroj Intézet RT tömeges elbocsátásba kezdett.
Kétharmadának letöltése után feltelesen szabadulhat.
Az új stúdiókomplexum megnyitóján tartott diadalmas filmügyi értékelést a miniszterelnök.
Magyar szerint egy vidéki óvodát lefejeztek csak azért, mert elfogadták a Tisza Párt gyerekeknek vitt ajándékait.
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta: Donald Trump amerikai elnök nagyra tartja a Orbán Viktort.
A frissítés iPhone-okat, iPadeket, Mac gépeket és okosórákat is érint.
A bíróság épp csütörtökön hirdetett volna ítéletet az iszlámellenes iraki menekült Korán-égetési ügyében.
A lebontott épület helyére egy modern, ötemeletes apartmanszálló épül.
Pedig a műsor úgy ért véget, hogy folytatják a házasságot a kísérlet vége után is.
- 19:12 „A motherless.com magasról tesz az ügyre” – itt tart jelenleg az online zaklatási botrány
- 19:05 25 éve történt a Tisza-völgy Csernobilja
- 19:04 „Az első percekben kicsit küszködött, de jól mutatkozott be” – a spanyoloknak is tetszett a magyar védő BL-debütálása
- 19:04 Keszegnél szökött a gáz, ezért Romhánynál fáklyáznak az FGSZ munkatárai
- 19:00 Közel 6 milliárd forint értékű kokainnal bukott le a szépségkirálynő
- 18:37 Tyúkszemekre lépett rá a „Csurran, cseppen”, de miként gondolkodott korábban Majka a politikáról?
- 18:32 ByeAlex a Mi Hazánk Mozgalom és az Anya-Ország Alapítvány anyaságot propagáló plakátjáról: „Hagyjátok már békén a nőket!”
- 18:21 Nyilasi Tibor német újságírónak adta ki magát, hogy telefonon lebetűztesse a gólszerzővel: Zalaegerszeg
- 18:18 Két régi bűncselekménnyel is meggyanúsították a feleségét sorozatosan megerőszakoló francia férfit
- 18:05 Pakson több száz embert rúgnak ki, miközben Oroszországban zajlik a Roszatom és alvállalkozójának korrupciós botránya
- 18:04 Ez Magyarország legdrágább vidéki gyógyfürdője
- 17:59 Íme egy tuti tipp a főtt tojás meghámozásához
- 17:56 „Merthogy húszéves nővel élek együtt” – Kucsera Gábor 20-as számjegyű gyertyát tett a tortára, amivel felköszöntötte feleségét a születésnapján
- 17:49 „Bár szakember nem diagnosztizált depresszióval, szerintem bőven benne voltam” – Kenderesi Tamás bízik a felmentő ítéletben
- 17:36 Úgy megverték a vb-ezüstérmes csatárt az uzsorások, hogy kórházba került
- 10:42 Megszüntették a körözési eljárást az eltűnt egyéves baba ügyében
- 06:06 Összeütközött egy repülőgép és egy helikopter Washington felett, 30 holttestet kiemeltek a vízből
- 14:30 Osvárt Andrea közös szelfit posztolt a kisbabájával
- 09:06 Jennifer Love Hewitt szerint ma már elgondolkodtató, hogy mikor 16 éves volt, felnőtt férfiak viccelődtek a mellméretén amerikai műsorokban
- 12:14 Szemüveg, nadrágtartó és micisapka: alig ismertük fel ezekben Rúzsa Magdit
- 11:38 Babaváró, méltányosság: Dobrev Klára csörtéje után átírnák a szabályokat
- 07:28 Lentulai Krisztián váratlanul távozik a HírTV-től és a HírFM-től
- 16:16 Szemerey Zsófi: Szinte hihetetlen számomra, hogy nyáron hazatérek
- 13:14 Közzétette a Fehér Ház Melania Trump hivatalos portréját
- 13:08 Külföldi BL-csapatba szerződik a kéziválogatott átlövője
Stabilitás és autonómia, erre van szüksége a társadalom többségének – épp ezért fordulnak egyre többen a Fidesz ellen. Kovách Imre szerint tévedés, hogy minél iskolázatlanabb valaki, annál inkább szavaz Orbánékra. A szociológus arról is beszélt, miért érdemes evolucionista szemlélettel fordulnia a politikai szereplőknek a magyar társadalom problémáihoz, illetve mi a társadalmi 70 százalék baja, és ezen mi tudna segíteni.
Baleset / Bűnügy
A Bajnokok Ligája főtáblája január 29-én tizennyolc, egy időpontban játszott mérkőzéssel zárul. Bár a Manchester City kipottyanása igazi szenzáció lenne, eddig kevés meglepetés történt. Úgy tűnik, bármin is változtat az UEFA, az európai futballban kialakult hatalmas különbségek ettől még nem lesznek kisebbek.
Videó
Mit szóltak az USA visszatérő elnökének felvetéséhez a világ legnagyobb szigetének lakói, köztük egy Trump-bögrés helyi parlamenti képviselő? A Deutsche Welle riportja.