Szórakozás

Gáspár Laci az étterméről: Egyelőre több a ráfordítás, mint a haszon

24.hu
24.hu

2016. 12. 30. 06:51

Korábban a témában:

Ahogy azt már korábban megírtuk, az újabban műsorvezetőként is látható énekes nemrégiben felcsapott vendéglátósnak, és egy bisztrót üzemeltet Kecskeméten. Gáspár Laci a Blikknek mesélt arról, a kezdeti nehézségek ellenére beleszeretett a helybe, és a húgának is szeretne majd ott munkát adni.

“Egyelőre több a ráfordítás, mint a haszon, de nem azért csinálom, hogy gyorsan meggazdagodjak belőle. Hosszú távon gondolkodom, most már három gyermekem van, szeretnék több lábon állni, és jó lehetőséget látok ebben a helyben. Régi álmom volt, hogy legyen egy hely, ahol a barátokkal, családdal össze lehet jönni. Jókat eszünk, iszunk, zenélünk és beszélgetünk. Ez most megvalósulni látszik, aminek nagyon örülök, úgy érzem, hogy ez a második otthonom.

Rá­adásul a húgom szakácsnak tanul, boldoggá tenne, ha a jövőben tudnék neki munkát biztosítani. Persze sok tennivaló van még a bisztróval, hogy életképes maradjon, és ne vigye, hanem hozza a pénzt. (…) Az ünnepek alatt anyukám receptje szerint készült töltött káposzta és bejgli került az asztalra. Mi is lent töltöttük az ünnepeket egy elkülönített teremben. Ennek a helynek van egy összekovácsoló ereje, szeretném, ha itt a család mindig együtt lehetne, ez nekem nagyon fontos” – mondta el az énekes, aki tele van tervekkel, és gyakran maga is fellép az üzletében.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.