Foci

Bernd Storck Entschuldigung und vielen Dank!

A sportban nincs nagyobb szó, mint a teljesítménnyel kivívott tisztelet.

Korábban, miután válogatottunk Bernd Storckkal négy meccsen öt pontot szerzett a csoportkör hajrájában, majd eztán a kapitány nemes egyszerűséggel menesztette azt az edzői stábot, amely Dárdai Pállal öt meccsen tizenegy pontot szerezve megteremtette a továbbjutás alapját azt írtam“szövetségi kapitányunk eddigi edzői karriertörténete röviden úgy jellemezhető: sokat akar a szarka, nem bírja a farka. Remélem, ha már úgy alakult, hogy övé lett a karmesteri pálca, a norvégok ellen ránk cáfol a kapitány.” Rám cáfolt.

MTI
Edző és tanítványai egymásra találtak Fotó: MTI

Meg azt is írtam, “Dárdai óta tudjuk, milyen alkat a nagybetűs kapitány. Ehhez mérten Storcknak nincs kisugárzása, nincs másokat magával ragadó aurája, nem érződik benne a képesség, hogy hadvezérként felsorakoztasson maga mögé játékost, edzőt, szurkolót, újságírót. Nincs benne hit.” 

Bernd Storck személyisége valóban semmilyen téren nem hasonlítható Dárdai Páléhoz, de bebizonyította, nem is szükséges ez. Hit ellenben van benne bőséggel, annyi, hogy ebből a közvetlen környezete és a játékosok meríteni tudtak.

Azt is írtam, “Bernd Storck tizenkilencre lapot húzott. Hirtelen elhatározásának, döntésének eredményességét ezen a két mérkőzésen mérhetjük le. Ha az újonnan szervezett stábbal kijutunk az Európa-bajnokságra, ok, jár neki a gratuláció.”.

 

Na, ugye.

Szerző: Orbán Viktor2015. november 15.

 

Hála istennek a kapitány rám cáfolt. Norvégiát Oslóban 1-0-ra, míg vasárnap a Groupama Aránában 2-1-re verte labdarúgó-válogatottunk. Oda és vissza, ami hatalmas tett. Stábjának és személy szerint neki is jár a gratuláció – ahogy Dárdai Pálnak, Szabics Imrének, Andrusch Józsefnek, Sallói Istvánnak és Nyilasi Tibornak is -, és jár neki egy bocsánatkérés is.

Tőlem. Mert nem bíztam benne. Bár személyisége valóban összehasonlíthatatlan Dárdai Páléval – hasonlóság csak annyi, hogy mindketten utánpótlás területről ugrottak a válogatott élére -, de ettől még tény, mindenkit megdöbbentő, külső szemlélő számára kétségbeesett vagdalkozásnak tűnő döntései utólag egytől-egyig értelmet nyertek, hovatovább telitalálatnak bizonyultak.

Kleinheisler góljaEzzel a találattal szereztünk vezetést Norvégiában. #hírek #24hu

Szerző: 24.hu, 2015. november 12.


Andy Möller
 mindenki számára megkérdőjelezhetetlen szeme és támasza lett. Storcknak köszönhetjük Tőzsér Dániel helyén Nagy Ádámot vagy még inkább Kleinheisler Lászlót, ahogy az eddig ritkán játszatott Priskin Tamáshoz is a legjobb ütemben nyúlt a budapesti visszavágón. 

Priskin Tamás hatalmas találataA gól, ami könnyen Európa-bajnoki részvételt érhet számunkra.

Szerző: 24.hu, 2015. november 15.

A kapitány romba döntötte azt az évtizedes dogmát, miszerint Magyarországon a válogatott összeállítása minimum 20-30 százalékban a klub, még inkább a menedzserek érdeke mentén történik. Itt, ezen a két meccsen nem számított semmi és senki véleménye, érdeke. Nem hallgatott a duruzsolókra. A siker érdekében mindent egy lapra tett fel, saját szemében, a saját elképzelésében bízott. Tökös és bátor volt. Győzelem, Eb-részvétel lett a jutalma.

A sportban nincs nagyobb szó, mint a teljesítménnyel kivívott tisztelet. Bernd Storck elérte ezt. Nálam mindenképp.

Így hát: Bernd Storck Entschuldigung und vielen Dank!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik