Sport

Bemutatjuk az embert, aki megmentheti Gyárfás Tamást

Kálnoki Kis Attila
Kálnoki Kis Attila

sportújságíró. 2016. 11. 22. 13:46

Ha Dr. Sós Csaba sem segít, vagy beigazolódnak Szabó Joe olimpiai bajnok úszó Gyárfás Tamással szemben megfogalmazott pénzügyi vádja, úgy hamarosan dől a dominó. Négy nap után újra értékeljük az úszóügyet.

Miközben a keddi Borsban már Szabó Joe József, 1988., Szöul olimpiai bajnoka, akinek 1993-2000 között, mint elnökségi tag közvetlen rálátása volt a Magyar Úszó Szövetség működésére lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást, a szövetség sajtófőnöke a DigiSport Reggeli Start című műsorában védte a mundér becsületét.

Csurka Gergely nevén nevezte a problémát

Nyilvánvalóan van olyan szereplője a történetnek, aki sosem nyugszik le, amíg a célját el nem éri – azt hiszem, mindenki kitalálja, hogy kiről van szó.

Ha nem sikerült kitalálni, segítünk: Hosszú Katinka férjéről, Shane Tusupról.

Csurka Gergely úgy gondolja, az amerikai edző anyagiassága az oka annak, hogy ők ketten feltüzelték a legjobb magyar úszókat. Mindezt azzal indokolta, hogy

ha egyesével ülnénk le beszélni a nyilatkozat aláíróival, mindenki más problémát említene meg, nem lenne egység abban, ki, miért sodródott bele a kialakult szituációba.

Függetlenül attól, hogy az elnököt már többen is lemondásra szólították fel, tény, Gyárfás Tamást leváltani két módon lehet:

Mindkét esetben a MÚSZ-alapszabály szerint tisztújító közgyűlést kell összehívni, ahol persze akár újra megválaszthatja a tagság Gyárfást, de akár kimondhatja azt is egyszerű többséggel, hogy mennie kell.

Előbbinek és utóbbinak sincs túl sok realitása, lévén a Gyárfás által vezetett elnökség tagjai a Kiss László-ügy hullámaira ráülve 2016 áprilisában egységesen lemondtak tisztségükről, bizalmi szavazást kértek maguk ellen. A szokatlan módon az olimpia előtt, nem a ciklus végén megtartott közgyűlésen aztán elsöprő többséggel, 118 igen, egy nem és egy tartózkodás mellett újraválasztotta őket a tagság.

A közgyűlés egy éven belüli második összehívásával kapcsolatban Csurka most azt nyilatkozta,

Ott még nem tartunk, hogy közgyűlést hívjunk össze, és Gyárfás Tamás abban az esetben mond le, ha “olyan jelzést kap”. Azt tudni kell, hogy egyelőre senkitől sem jött ilyen “jelzés”, az ellenkezője viszont igen, pont az előző hetekben.

Hoppá, de időközben a kormány is megszólalt

Más kérdés, a sajtófőnök ezeket a kijelentéseket még a reggeli órákban tette, és az előző hetekre hivatkozott, de nem sokkal a DigiSportos beszélgetés után a sportállamtitkárság is szükségét érezte, hogy megszólaljon, számos szereplő után kiadta saját közleményét.

Szabó Tünde politikailag korrektül, rendkívül árnyaltan fogalmazó állásfoglalásából az olvasható ki,

a kormány az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele.

Ugyanakkor a jelen helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti, és hajlandó elősegíteni azt, lévén a 2017-es vizes-világbajnokság az ország történetének legnagyobb sporteseménye, szeptemberben döntenek a 2024-es olimpia helyszínéről, így

a célt nem veszélyeztetheti egy esetlegesen a sportágban megjelenő anarchia. Az úszótársadalomnak, a sportvezetésnek kell összefognia, és demokratikus úton, a közgyűlésen és az elnökségen keresztül kell megteremtenie az igényelt változásokat, az új irányokat.

Ez áll a közleményben, ami a sorok közt olvasva és Csurka Gergely szavaival élve számunkra elég “jelzés”-értékűnek tűnik.

Dr. Sós Csaba lehet a mediátor:

Úgy tudjuk, Dr. Sós Csabát a versenyzők is egyöntetűen kedvelik (Forrás: m4Sport)

A magunk részéről úgy látjuk, egyetlen esetben lehet 2017 szeptember végéig “csatabárd elásás”, ha mindkét fél talál egy közös személyt, akit elfogad és aki képes időszakosan egyensúlyt, békét teremteni.

Erre legnagyobb esélye dr. Sós Csabának lehet, aki a Testnevelési Egyetem úszás tanszékének vezetője, a paraúszók szakágvezetője és a MÚSZ szakmai alelnöke.

Jelzésértékű, hogy a MÚSZ által kezdetben ütközőként előretolt szövetségi kapitány, Hargitay András az utóbbi napokban már nem szólalt meg, helyette Dr. Sós nyilatkozott több helyen is.

Az 59 éves szakember 1977-ben a jönköpingi Európa-bajnokságon szerzett 400 vegyesen bronzérmet, de az állatorvos Hargitayval ellentétben ő versenyzői pályafutása után is tevékenyen bent maradt az úszás vérkeringésében.

Szakmai hozzáértéséről, világos, összefogott értékeléseiről a sportszerető közönség az M4 szakkommentátoraként bizonyosodhatott meg.

Ha egy vezéráldozattal, esetleg egy Hargitay-Sós cserével ki lehet békíteni a falon is keresztül gyalogló Hosszú-Shane párost, akkor még van esély a békés rendezésre. De csak a következő tíz hónapra. Ha nincs, vagy bebizonyosodnak azok a vádak, amit Szabó Joe szájából a Kiss-ügyben is igen biztos információkkal rendelkező fullankhu oldalon kedden jelent meg – ezt Gyárfás a cikk végén egyértelműen tagadta -, úgy előbb utóbb tényleg kenyértörésre kerül sor.

Frissítés:

Mindeközben a hvg.hu kérdésére egy magas rangú fideszes kormánytisztviselő azt válaszolta:

Nagyon rövid időn belül le kell és le is fogjuk zárni ezt az ügyet, a feszültségek nem veszélyeztetik a vizes vb eredményességét.

Az úszóügy előzményei több felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás múlt kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.
  9. A korábbi négy válogatott úszóhoz csatlakozva a Verrasztó testvérek, Evelyn és Dávid is közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba, amelyben jelezték, “megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében”.
  10. A MÚSZ közleményben reagált a szervezetet ért kritikákra, azt szeretnék, ha a sportolók konkretizálnák (névvel vagy anélkül), hogy mivel érhetnének el az eddigieknél is jobb eredményeket.
  11. Czakó Csaba vezetőedző is csatlakozott Hosszúékhoz, ő is a sportágon belüli problémákról beszélt, arról, hogy vannak egyenlők és egyenlőbbek, ennek pedig olykor válogatott úszók isszák meg a levét.
  12. Kozma Dominik is csatlakozott a többi úszóhoz, ő is kiállt a sportág jövőjéért.
  13. Bár egyre több és egyre kellemetlenebb történetekbe keveredik, Hargitay András nem mond le a posztjáról.
  14. A szövetség korábban azt mondta, konkrétumokat akar. Bernek Péter képviselőitől megkapta.
  15. Hargitay András szerint Gyárfás Tamás sikergyáros, és mindenkinek magába kell szállnia.
  16. Czene Attila is nyíltan bírálta Gyárfás Tamást és az úszószövetséget.
  17. Itt pedig egy nyilatkozat Sós Csaba szakmai alelnöktől, aki bebizonyította, hogy a MÚSZ mennyire nem érti a problémát.
  18. Hargitay András visszautasította Czene Attila vádjait, szerinte nincs diktatúra a magyar úszásban. Ha Gyárfás Tamás beleszólna a munkájába, azonnal lemondana.
  19. Hétfőn kilenc úszó és egy edző közös állásfoglalást adott ki, amelynek lényege az, hogy már ne csak Gyárfás Tamás, hanem a Magyar Úszószövetség elnöksége is álljon fel, ergo gombolják újra a sportág vezetését.
  20. Az úszószövetség szerint tévúton járnak a feltüzelt versenyzők és abban bíznak, hogy a világbajnokság végéig “elcsitulnak a fegyverek”.
  21. Biczó Bence is csatlakozott úszótársaihoz. Azt mondta: “Szeretnék csatlakozni a tegnap megjelent hivatalos közleményhez és válogatott sporttársaimhoz hasonlóan bízok egy igazságos, átlátható és egységes rendszer kialakulásában.”
    Két edző mellett ő a kilencedik válogatott úszó.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.