Sport

Hosszú Katinka lemondásra szólította fel Gyárfás Tamást

Nemrég írtunk róla, hogy Gyárfás Tamás szerint a Magyar Úszó Szövetség és Hosszú Katinka közötti viszony (a teljes vitát itt követheti végig) most csendes. Az úszónő egy terjedelmes Facebook-bejegyzésben, nyílt levél formájában mondta el, hogy ez egyáltalán nincs így.

A Szövetséggel való viszonyom továbbra is változatlan. Gyárfás Tamás volt az első, aki 2008-ban azt mondta, hagyjam abba az úszást és vonuljak vissza. Ha rajta múlik, Magyarország a riói olimpiáról 3 arany- és egy ezüstéremmel kevesebbel tért volna haza

– írta a többi közt Hosszú.

Az úszónő azzal folytatta, hogy a felkészülési lehetőség rosszak, ő például nulla fokban, sokszor zuhogó esőben, egy kültéri medencében készült. De nem ő az egyetlen, és például a Komjádi-uszodában másfél év alatt másodszor vannak felújítási munkálatok, de mind a mai napig vannak problémák.

„Az, hogy a magyar úszás soha nem élt jobb napokat, egyszerűen nem igaz. Rosszabb lett.”

Hosszú szerint elfogadhatatlan, hogy a sportolók eredményeivel, az ő munkájukkal a szövetség dicsekszik, és hogy ezek után „nehéz embereknek” nevezik őket, ha felemelik a hangjukat az egyértelműen érdekek mentén működő rendszer ellen.

„Gyárfás Tamás kizárólag azért ülhet abban a pozícióban, ahol, mert mi hozzuk az eredményeket, és mert az úszóklubok többsége lehetetlen helyzetben van. A szavazások mellőznek mindenféle demokratikus jelleget, a tisztségekről nyílt, kézfeltartásos szavazással döntenek. Innentől kezdve nem nehéz elképzelni, hogy hányan mernek szembeszegülni a rendszerrel.”

Azt is írta, hogy a szövetség klubokat és úszókat tart sakkban ígéretekkel vagy megfélemlítéssel. És azon dolgoznak, hogy elhitessék, nem lehet működni a szövetség nélkül. Pedig pont ő a bizonyíték rá, hogy igenis lehet, sőt, akkor van csak igazán.

Hosszú szerint nem csak magára, hanem úszótársaira is kell gondolnia. Nekik kell kiállniuk magukért, és a jövő generációkra is gondolniuk kell. Azt sem engedhetik meg maguknak, hogy egymás ellen hangolják őket.

Amennyiben Gyárfás Tamásnak valóban fontos a magyar úszás, és olyan elhivatottság van benne a sport iránt, mint ahogy azt állítja, önként távolítsa el a magyar úszásra legártalmasabb tényezőt, önmagát és mondjon le tisztségéről!

A teljes bejegyzés itt olvasható:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik