Sport

Úszó-ügy: a Verrasztó-testvérek is csatlakoztak, változást sürgetnek

Verrasztó Evelyn és testvére Verrasztó Dávid közleményt juttatott el a Nemzeti Sportba.

Verrasztó-közlemény:

„Gyerekkorunk óta az úszás a legfontosabb dolog az életünkben, ezért úgy érezzük, hogy szeretnénk csatlakozni a Katka és Dani által tett kijelentésekhez. Több mint két évtizede szinte minden napot az uszodában töltve a jelenlegi generáció rangidős és élvonalbeli versenyzői mind hasonlóképpen gondolkodunk, hisz hosszú évek óta saját bőrünkön tapasztaljuk a jelenlegi rendszer működésének jó és rossz oldalait.

Úgy gondoljuk, megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében!”

Verrasztó Evelyn és Dávid

Előzmények nyolc felvonásban:

  1. Gyárfás Tamás kedden azt nyilatkozta, csendes a viszony az úszószövetség és Hosszú Katinka közt.
  2. Pár órával később az úszónő nyílt levelet írt, amiben lemondásra szólította fel a MÚSZ-elnököt.
  3. A szervezet szerdán tartott sajtótájékoztatót, Gyárfás pedig elmondta: felmerült benne ez a lehetőség, ám végül meggyőzték, hogy maradjon.
  4. Gyurta Dániel a történet kapcsán a 24.hu-nak elmondta: sajnálja, hogy a sportág a botrányok miatt kerül egyre többször címlapra, és valóban nincs rend a magyar úszásban, de a sportolók minderről nem tudnak nyíltan beszélni. Abban bízik, hogy olyan döntések következnek, amelyek változást hoznak, és a személyes érdekekkel szemben az úszók érdekeit veszik majd figyelembe.
  5. Kapás Boglárka is csatlakozott Gyurtához, ő is közleményben írta, hogy nincs rend a sportágban.
  6. Szerda délután az MTI adta ki, hogy Hargitay Andrást Gyurta Dániel hívta fel, hogy beszéljen vele a honlapunknak adott nyilatkozata kapcsán. Gyurta a kapitány szerint azt mondta, “nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni”.
  7. Az olimpiai bajnok mellúszó azonban közösségi oldalán rögtön reagált: sosem szorult arra, hogy egy harmadik fél szavakat adjon a szájába.
  8. A 400 gyorson rövidpályás világbajnok (2014, Doha) Bernek Péter nevében menedzsmentje, a Strongaa cég már konkért vádakat fogalmazott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik