Otthon

16 kreatív lépcső, ami különlegessé teheti otthonunkat

Ahol minden lépés élmény.

A jól megválasztott beltéri lépcsőnek mind látványban, mind mértanilag harmonikusan kell illeszkednie otthonunk tereihez. Miután meghatározó belsőépítészeti elem több szempont figyelembe vételével kell tervezni. Anyagát tekintve mindenképpen tartósnak és teherbírónak kell lennie, ezért a érdemes a már jól bevált anyagok közül választani. Ami a formát illeti, azt nagy mértékben a lépcső lejtése, a belmagasság és a rendelkezésre álló hely határozza meg – írja  homeinfo.

Fotó: Architetture del Ferro

Biztonság és kényelem, a lépcső tervezése, számítások

A lépcső tervezésénél elengedhetetlen bizonyos szabványok betartása, hiszen a lépcsőlapok és a lépcső egyéb alkatrészei komoly igénybevételnek vannak kitéve. A lépcső, legyen az betonlépcső, konzolos befogású lépcső, lebegő lépcső, gyámolított lépcső, pillangó lépcső vagy bármilyen más típus – használhatóságát, komfortját alapvetően a helyes szerkesztés határozza meg ezért érdemes már az elején nagy hangsúlyt fektetni a tervezésre. Minden esetben vegyük figyelembe azt is, hogy a lépéshossz 60-64 cm közötti, tehát a lépcsőfokok számával eszerint kell kalkulálni.

Fotó: Home design

Megjelenés és design

Az általunk megálmodott lépcső megvalósítása nem mindig egyszerű feladat. Lehet határozott elképzelésünk a lépcső térbeli formájáról, de a szerkesztés során ez folyamatosan alakul, hiszen a tervnek illeszkednie kell az adott körülményekhez. Hiába szeretnénk csigalépcsőt a szoba közepére, ha ott arra sem a hely mérete, sem a belső tér adottságai nem alkalmasak.

Fotó: Deriba furniture

Az is előfordulhat, hogy az elképzelt anyag nem megfelelő, nem illik a berendezéshez, a színvilághoz. Hogy ne utólag, a már elkészült lépcsővel érjenek meglepetések, az anyag kiválasztását, a felületet, a színeket előre beszéljük át a tervezővel. Fontos tudni azt is, hogy szeretnénk-e a lépcsőhöz korlátot, és ha igen, az milyen legyen?

Fotó: Hanne-Fuglbjerg

Költségek, árak

Miután a beltéri lépcsők egyedi darabok, így kijelenthetjük, hogy ahány beltéri lépcső, annyiféle. A típus, a méretek szabják meg a szükséges anyagok mennyiségét, ehhez jön a tervezés, majd a kivitelezés költsége. Számoljunk azzal is, hogy egyes anyagoknál szükség lehet felületkezelésre és kiegészítőkre. Ilyen lehet például a korlát, ami gyakran hosszabb, mint a lépcső maga, hiszen folytatódhat galéria korlátban, de szükség lehet födém takarásra is.

Az alábbi fotókat tekintve elmondhatjuk, hogy lépcsők tekintetében is szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Megéri!

Galéria
Fotó: atmos-studio

Címlapfotó: Patrick-Jouin

Elképesztő ötletekkel hódít a tervező: használhatatlan tárgyakat készít
A 18 prototípusból garantáltan lesz mindenkinek legalább egy kedvence.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik