Otthon

Inspirációk az ezerarcú kavics otthoni felhasználására

A természet bőven ontja kavicsait, használjuk kreatívan otthonunk dekorálására.

A folyami kavics ezernyi színben és formában pompázik a természetben, alapvetően szürkés vagy sárgás-barna színekben láthatjuk, de létezik belőle fehér, vörös, barna, és egyéb vegyes változat is. Díszítő elemként szinte végtelen a variációs lehetőségeket kínál. A városi életben általában parkokból és sétányokról köszönnek vissza.

A szép, egységes megjelenésű kavicsréteg elengedhetetlen keleties hangulatú kertek építésénél, vagy az egyes kertrészek, ágyásrészek tagolásánál. A facsemeték, cserjék törzsének tányérozására is használhatunk kisebb-nagyobb méretű köveket, így fűnyírásnál biztosan nem sértjük fel a növény törzsét, és a látvány is parki jellegűvé válik. Megyeri Szabolcs szerint a zúzott kőréteg vagy a kiterített kavicsszőnyeg nagyszerű mulcs is lehet, mely megóvja a növényeket az elgazosodástól, az ágyás képét pedig egycsapásra rendezetté, igényessé varázsolja. Ha már kert, akkor akár grillező készítéséhez is felhasználhatjuk, kerti utak, sétányok és díszek pedig ne maradjanak ki a felsorolásból semmiképp.

Fotó: homedit.com
Fotó: pottedstore.net

A kerteken kívül manapság már a lakberendezők is gyakran alkalmazzák. Zuhanyzók falán már nem annyira újdonság viszontlátni, azonban az aljzatán igazán forradalmi ötlet. Látványban lélegzetelállító, mindemellett még hasznos is. Zuhanyzás közben vagy kilépve egy tusoló alól, kifejezetten jólesik rajta kicsit meg-megállni, sétálni a gömbölyű formákon, mintegy masszázzsal talpunkat felfrissítve. Valóságos spa élményt hoz létre.

Fotó: latesthandmade.com
Fotó: woohome.com

Lábtörlőként is hasznosítható, ráragasztva egy filcdarabra. Bár a szennyeződést annyira nem hozza le, viszont cserébe igazán mutatós.

Tányér vagy poháralátétként is tökéletesen funkcionál, mindössze néhány darab parafalapra van szükség hozzá, de akár egy mutatós fogast is varázsolhatunk segítségével.

Fotó: woohome.com

Feltűnő és egyedi virágtartók, kaspók is készíthetőek felhasználásával, meglévő ütött-kopott tartóinkat feldobhatjuk ezzel, illetve egy kis kreativitással újat is készíthetünk.

Fotó: eradekor.hu

Akadnak, akik művészi szintre emelik a kaviccsal való “építkezést”. Létezik egy fiatalember, akinek művészetéről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ő Kánya Tamás, aki a Duna-parton összeszedett uszadékfákból és kövekből lélegzetelállító alkotásokat „farag”. Műveivel már Japántól Venezueláig kivívta magának a méltó elismerést.

Kavicsot ma már festhetünk, vagy éppen natúr formában elrendezve is csodás alkotásokat készíthetünk. Valójában elmondhatjuk, hogy csak a fantáziánk szab határt annak, hogy milyen területen és formában használjuk ki. Összességében csak a fantáziánk szabhat határt annak, hogy milyen felületen és helyszínen vetjük be.

Galéria
Fotó: webtrewnduno.com

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik