Miközben a NATO és Oroszország viszonya feszültebb, mint a hidegháború lezárulta óta bármikor, és a V4-ek tagállamonként 150-150 katona állomásoztatásáról döntöttek a katonai szövetség keleti szárnyát jelentő orosz határnál, a visegrádi államok Kremllel kapcsolatos hozzáállása meglehetősen sokszínű képet mutat.
Míg a Moszkvával szemben hagyományosan kritikus Lengyelország a balti államokhoz hasonlóan kifejezetten egzisztenciális fenyegetésként tekint Vlagyimir Putyin orosz elnök geopolitikai törekvéseire, addig a szlovák és a magyar vezetés jóval pragmatikusabb hozzáállást tanúsít, Csehországban pedig Milos Zeman elnök képvisel nyíltan oroszbarát álláspontot.
Bár a visegrádi országok az ukrajnai válság kitörése óta főbb vonalakban követték az Európai Unió egységes politikáját – vagyis támogatták a szankciókat és felszólaltak Ukrajna területi integritásáért –, fontos különbségek figyelhetők meg az egyes kormányok politikája között.
Ebben a kooperatív cikkben a visegrádi államok és Oroszország viszonyrendszerét, illetve az ukrajnai válságban képviselt tagállami álláspontokat tekintjük át.
Cseh harc az orosz propaganda ellen
Oroszország viszonya a Nyugattal az elmúlt években folyamatosan romlott, és ez alól a trend alól Csehország sem kivétel. A Krím bekebelezése, valamint az állandó kelet-ukrajnai harcok miatt a cseh kormány a kezdetektől fogva támogatja az Európai Unió által Moszkvára kivetett szankciókat. Ebben a tekintetben a kormány álláspontja konzisztens.
Ezt azonban a végrehajtó hatalmi ág egy része ellenzi. Milos Zeman elnök több alkalommal elismételte, a Moszkva elleni szankciók ártanak a cseh földművelőknek és az iparnak. Tavaly azt is kijelentette, hogy a „szankciók a tehetetlenség jelei”. Hasonló véleményen van az Ipari Szövetség elnöke, Jaroslav Hanák.
Kezdeményező szerepet kell vállalnunk, és javaslatot kell tennünk az Oroszország elleni szankciók visszavonására, főként a visegrádi négyek között
– mondja.
A Moszkva elleni gazdasági szankciók negatívan érinthették a Csehország és Oroszország közötti kétoldalú kereskedelmet, amely 2012-ben 270 millió cseh koronát (10 millió eurót), míg 2015-ben már csak 180 millió cseh koronát (6,6 millió eurót) tett ki. Másrészt, 2016-ban a teljes cseh exportnak mindössze 1,9 százaléka irányult Oroszországba. Az orosz piacra összpontosító cseh vállalkozók érdekei érthetők, de ez, illetve Zeman tevékenysége kevésnek bizonyult ahhoz, hogy meggyőzze a kormányt álláspontja megváltoztatásáról. A legtöbb szakértő mindezt inkább pozitívan értékeli.
Véleményem szerint a kormányunk politikája helyes, bár jobb lenne, ha a nyilvánosságban nagyobb hangsúllyal jelenne meg ez az álláspont
– mondta Michael Romancov, a prágai Károly Egyetem politikaiföldrajz-tudósa.
A V4 országainak egységes álláspontot kell képviselnie Oroszországgal szemben. Meg kell akadályoznunk azt az orosz politikát, amely legfőképp a kisebb, a korábbi orosz vagy posztszovjet érdekszférába eső államokra veszélyes
– tette hozzá.
Szkeptikusabb az Európai Néppárt (EPP) cseh képviselője, Jaromir Stetina.
A cseh Oroszország-politika túlságosan elővigyázatos. A pragmatizmust előrébb valónak tartja az emberi jogok védelménél és a nemzetközi jognál. A cseh politikusoknak keményebb szankciókat kellene követelnie
– hangsúlyozta. Nézőpontja szerint a V4-eknek Lengyelország példáját kellene követniük.
Ismernünk kell a biztonságpolitikai fenyegetéseket, és meg kell erősítenünk együttműködésünket a NATO-val. NATO-katonákat is szívesen látnék Csehországban
– tette hozzá.
A dezinformáció erős hatással van a cseh társadalomra
Nem minden szól azonban a Krímről, az ukrán háborúról és a szankciókról. Csehországban látható, hogy egyre nagyobb erővel küzdenek a dezinformáció és a propaganda ellen. Felmérések szerint a csehek egy része elhiszi a megbízhatatlan vagy ellenőrizhetetlen forrrásból érkező híreket, tehát a cseh kormány cselekedetei indokoltak. Példaként lehet hozni a STEM intézet kutatását, amely szerint a csehek több mint fele hiszi azt, hogy az Egyesült Államok okolható a Szíriából érkező bevándorlásért. Az állampolgárok negyede hisz az úgynevezett alternatív médiának és a dezinformációs weboldalaknak, majdnem 40 százalékuk gondolja úgy, hogy Washington a felelős az ukrán krízisért.
A cseh belügyminisztérium felállított egy új Terrorizmus és Hibrid Veszélyforrások Elleni Központot, amely többek között a Csehországon belül terjedő propagandára és dezinformációra fókuszál. Európai szinten is működik egy hasonló projekt, East StratCom Task Force néven; ez elsősorban az orosz dezinformációs kampány ellen jött létre. Jakub Kalensky cseh újságíró, a csapat tagja azt mondja, a propaganda elleni küzdelem leghatékonyabb módja a nemzeti központok felállítása a cseh kormány mintájára.
Barbara Knappová a Prágai Biztonságpolitikai Tanulmányok Intézettől szintén megerősíti az orosz hibrid veszélyforrások jelenlétét.
A legáltalánosabb módszer a dezinformációk terjesztése úgynevezett alternatív weboldalakon keresztül, bár Oroszország több módszerrel is befolyásolja az európai közvéleményt. Ezek közé sorolhatók a politikai pártokkal és szélsőségekkel kiépített kapcsolataik, a félkatonai csoportok támogatása vagy pénzügyi és gazdasági eszközök
– emelte ki.
A Terrorizmus és Hibrid Veszélyforrások elleni Központ felállításával a cseh elnök nagyon nem ért egyet. Folyamatosan hangsúlyozza, hogy senkinek sincs monopóliuma az igazság felett. Néhány hete még a kibertámadások lehetőségét is megkérdőjelezte. Azt mondta, „a kibertámadásokkal kapcsolatos hatásvadászat divatos most”. A cseh elnök szavai ellenére a kormány ezeket a fenyegetéseket komolyan veszi.
Lengyelország: a kapcsolat fagyos, de a dezinformáció így is működik
A lengyel-orosz viszony nem tartozik a legkiegyensúlyozottabbak közé. Míg a közös, de bonyolult történelem ebben mindenképpen szerepet játszik – beleértve a hidegháborút, amikor Lengyelország nem volt több az oroszok által irányított bábállamnál –, a viszonyrendszert más szempontok is befolyásolják. Az Oroszország és a Nyugat között uralkodó ellenséges hangulat figyelembevételével Lengyelország az orosz katonai gyakorlatok és a lengyel határnál állomásozó orosz csapatok miatt aggódik, de a tényleges kétoldalú kapcsolatokat sem a feszültségek enyhítésére használják.
Piotr Buras, az ECFR varsói irodájának igazgatója megjegyzi,
a jelenlegi kétoldalú kapcsolatok nagyon alacsony szinten működnek, és ott tartják majd őket az oroszok Ukrajna-politikája, valamint az orosz-Nyugat viszony, amelynek megváltoztatásáért Lengyelország keveset tehet
– mondta Buras.
Lengyelország tisztán elítélte a Krím orosz bekebelezését a nemzetközi jog megsértése miatt. Ettől kezdve erős kampányt folytatott az Oroszország elleni szankciókért nemzetközi szinten, beleértve az Európai Uniót.
Ezen felül a két ország kapcsolata jelenleg meglehetősen barátságtalan és bármilyen nyíltan oroszbarát álláspontnak kevés esélye van betörni a politika főáramába. Ez viszont messze nem jelenti azt, hogy Lengyelországot megkímélték a különböző oroszbarát dezinformációs kampányok.
Míg a közös történelmünk miatt úgy tűnhet, ellenállóbak vagyunk az orosz dezinformációval szemben, inkább alávetjük magunkat. Oroszország itt ugyan nem használhat nyíltan oroszbarát eszközöket, ügyesen kihasználja a gyengeségeket
– mondta Marta Kowalska, a Pulasi Alapítvány kutatója.
A gazdasági kapcsolatok szintén hűvösek Oroszország és Lengyelország közt. Az orosz gáz – és kisebb mértékben az olaj – még mindig fontos részei a lengyel energiaellátásnak. Oroszország továbbá régebben fontos exportcélpont volt a lengyel gazdaság több szárnyának is, főképp a lengyel földműveseknek. Ez a helyzet a jelenleg problémás orosz-lengyel kapcsolat miatt változik. Lengyelország továbbra is Oroszország 12. legfontosabb kereskedelmi partnere, de az import- és exportvolumen minden évben esik, beleértve a lengyel szempontból fontos gépexportot, nem beszélve a mezőgazdasági exportokról, melyeket az orosz ellenszankciók erőteljesen érintettek.
Lengyelország és Ukrajna: nehéz közös pontot találni a bonyolult közös történelemről
Az Ukrajnának nyújtott segítség és az az EU-Ukrajna Társulási Egyezmény támogatása ellenére egyre összetettebbek a lengyel-ukrán kapcsolatok az új varsói kormány 2015-ös színre lépése óta. A lengyel kormány a hivatalos retorika szintjén Beata Szidło szavaival élve, „a szabad és független Ukrajnát a lengyel biztonság biztosítékának tekinti”. Ennek érdekében Varsó bilaterális projekteket indítana és együtt dolgozna Kijevvel. Ám a helyzet nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
Lengyelország és Ukrajna a közös történelmi múlt okán nehezen talál közös nevezőt. A jelen kihívásairól szóló vitákat gyakran árnyékolja be az emlékezetpolitika. Példának okáért az ukrán nacionalisták elkötelezettek a hőseikről történő megemlékezés mellett, akiket azonban a lengyelek háborús bűnösnek tartanak. Ugyanígy, a lengyel parlament az ukrán ellenállás 1943 és 1945 közötti cselekedeteit „tömeggyilkosságként” definiálja.
Az orosz dezinformáció a Varsó és Kijev közötti hangulatkeltést célozza
Mindezeknek köszönhetően Lengyelország igen sebezhetővé válik az orosz propaganda számára. Ahogy Kowalska elmondta az Euractiv.pl-nek,
Moszkva tovább élezné a lengyel-ukrán viszonyt, így a dezinformáció előszeretettel célozza a lengyel-ukrán történelmet.
Másfelől azonban Lukasz Jasina a Lengyel Külügyi Intézet munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy
az Euromajdan után az ukrán megközelítés Lengyelország felé pragmatikusabbá vált: a kapcsolatok Lengyelországgal annyit érnek, amennyit nyerni lehet velük. Ezért Kijev hűvösen közelít a jelenlegi lengyel kormányhoz: Ukrajna, ismerve a Varsó és Brüsszel közötti feszültséget, tisztában van azzal, hogy Lengyelország többé nem vonható be hatékonyan a saját oldalukon Brüsszelben.
Az egyre növekvő lengyel-ukrán feszültség a következő hónapokban ott lebeg majd a levegőben, megnövelve a diplomáciai konfliktus lehetőségét. Kowalska szerint a lengyel-orosz viszony ugyancsak fagyos marad majd, mivel „nincs esély a rövid távú javulásra”.
Szlovákia: vonakodó, de követi az EU által kijelölt vonalat
A 19. század második felére jellemző oroszbarát érzelmek a modern szlovák politikán is nyomot hagynak, mivel az ország történelmi tapasztalatai eltérnek a szomszédokéitól. A 2016. szeptember 16-i pozsonyi csúcson Robert Fico miniszterelnöknek sikerült felháborodást keltenie a Minszk II. Egyezmény értékelésével. A Reuters szerint Fico azt mondta, „Ukrajna kevesebbet tesz Oroszországnál az egyezmény betartásáért”. Fico olykor megkérdőjelezi az uniós szankciók értelmét. Ennek ellenére uniós szinten Szlovákia teljes mértékben követi az Európai Unió szankciós politikáját. Andrej Kiska elnök véleménye Oroszországról eltér Ficoétól, de kettejük hozzáállása a Krím bekebelezése óta konzisztens.
A Szlovák Külpolitikai Intézet (SFPA) munkatársa, Alexander Duleba megjegyzi, hogy a szlovák miniszterelnöknek sikerült közös érdeket találnia Kijevvel az Északi Áramlat 2. hálózat ellenzése kapcsán, ugyanakkor Fico részt vett a moszkvai második világháborús megemlékezésen. Kiska elnök ezzel ellentétben gyakran hivatkozik a közös európai döntéshozatalra és a szankciók fenntartásának szükségességére. A kettő között valahol félúton helyezkedik el a szlovák kül- és Európa-ügyi miniszter, Miroslav Lajcák, aki próbál közös nevezőt találni – magyarázta Duleba.
A szakértő kiemeli, hogy Szlovákia valójában segített Ukrajnának az orosz gázimportjaik leállításában.
Ez Szlovákia fontosságát hangsúlyozza az ukrán energiabiztonság szempontjából, és a lépést mindenképp a tiszta támogatás jelének kell venni az oroszokkal való konfrontáció összefüggésében
– mondta Duleba.
Vegyes társadalmi érzelmek
Az IVO szlovák társadalomkutató intézet felmérése 2016 márciusában a Heinrich Böll Alapítvány Eltérő Hangok, Közelítő Politikák című kiadványában jelent meg. A visegrádi országokra fókuszáló elemzésben Grigorij Meseznikov azt írta:
Azt látjuk, hogy az orosz-ukrán konfliktus a társadalmaink, külpolitikáink és politikusaink tesztjeként jelenik meg.
Szlovákia volt akkoriban az egyetlen V4-es ország, ahol a társadalom jobban bízott az oroszokban, mint az amerikaiakban (33% és 23%).
Megerősíthetjük, hogy a szlovák köznép tradicionálisan jobban kedveli Oroszországot, mint a szomszédos országok közvéleménye. […] A szlovák közvéleményre jellemző a vegyesség és a saját pragmatikus, rövidlátásra utaló érdekek elsődlegessége az értékalapú megközelítés helyett
– írta Grigorij Meseznikov és Olga Gyárfásová.
Egy évvel később, a szankciók feloldása mellett lándzsát törő véleményvezérek Fico miniszterelnökkel együtt egyre hangosabbá váltak
– mondta Meseznikov az Euractivnak. Amennyiben Oroszország egy újabb Ukrajna elleni támadás mellett döntene, akkor a szlovák közvélemény inkább Ukrajnával szimpatizálna. Addig viszont fontos a véleményformáló politikusok álláspontja, és hogy miként ábrázolja a konfliktust a média.
Az anti-propaganda egység felállításáról
Szlovákiában a visegrádi régióhoz hasonlóan, médiumok tucatjai terjesztik az orosz propagandát. Olyan szakértők, mint Jaroslav Nad a Szlovák Biztonságpolitikai Intézettől (SSPI) három éven át hangsúlyozták, hogy még a híroldalak kommentszekciói is tele vannak külföldön előállított, fizetett véleményekkel, amelyeket nagy valószínűséggel az orosz titkosszolgálatok finanszíroznak. Robert Kalinák belügyminiszter ezt a tényt két évvel később végül elfogadta, amikor azt mondta, vannak „információs csatornák”, amelyek Szlovákia euroatlanti beágyazottságát próbálják aláásni.
Az Euractivnak nyilatkozó szakértők szerint szükség van egy olyan egység felállítására, amely nemzeti szinten szűri a propagandát. A belügyminisztérium szóvivője Michaela Paulenová elmondta, hogy a hibrid hadviseléssel a Nemzetbiztonsági Stratégia jövőbeni verziója foglalkozik majd. Azt azonban nem árulta el, hogy a minisztérium terveiben szerepel-e egy cseh mintára felállított, specializált egység létrehozása.
Ugyanakkor Paulenová szerint „a NATO és az EU elleni hangulatkeltésre irányuló szlovákiai orosz propaganda bizonyos elemeivel”, a Nemzetbiztonsági és Elemző Központ (NBAC) foglalkozik, amely összefogja a fő nemzetbiztonsági szervek képviselőit. Hozzátette, hogy a szélsőséges propaganda által generált kockázatok enyhítését a virtuális világban az EMICVEC (Effektív Figyelés, Nyomozás és Erőszakos Szélsőségesség Megakadályozása a Virtuális Térben) projekt is segíti.
Magyarország az EU-orosz kapcsolatok újraindításának „pillére” szeretne lenni
Az ukrajnai válság kirobbanása óta két éven belül harmadszorra találkozott Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor. Az orosz elnök legutóbb 2017. február 2-án látogatott Budapestre. Mindez példa nélküli az európai vezetők körében, és egyben jól érzékelteti a magyar kormány speciális hozzáállását a jelenlegi orosz vezetéshez.
Ez nem egy kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolat. Orbán Viktor 1988-tól 2009 végéig Európa egyik legoroszellenesebb politikusa volt, amit Moszkvában nem felejtettek el
– mondta Rácz András Oroszország-szakértő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója. Rácz szerint az orosz-magyar viszonyrendszer eseti érdekek mentén alakuló aszimmetrikus viszonyrendszer, amelynek keretében a magyar kormány az olcsó energiaárak segítségével választási győzelemre, az orosz fél pedig az uniós szankciók feloldásának előmozdítására törekszik.
Az energiafüggésből levezethető pragmatizmus ténylegesen meghatározta a mindenkori magyar kormányok Moszkva-stratégiáját, és a jelenlegi magyar-orosz gazdasági kapcsolatok egyik legfontosabb ékköve a részleteiben titkosított és orosz hitelből megépíteni tervezett paksi beruházás.
Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő szerint kifejezetten abszurd, hogy a Fidesz a nukleáris megállapodás megkötését a magyar energiafüggetlenedés és energiabiztonság növelését célzó beruházásként ünnepli.
Már csak azért is abszurd, mert az Oroszországtól történő közvetlen gázvásárlások az elmúlt 7-8 évben a paksi projekt nélkül is igen jelentősen csökkentek
– mondta a szakértő. Az alacsony energiaárakat lehetővé tevő hosszútávú gázszerződések azonban a rezsicsökkentés politikájának meghirdetésével egyszer már választási győzelemhez segítették Orbánt 2014-ben.
Magyarországot nem minősíteném orosz érdekszférának, de mindenképpen olyan entitásnak, amelybe Moszkva már forrásokat ölt, és amiért cserébe Putyin elvár valamiféle viszonzást
– mondta Deák András György, a MTA Világgazdasági Intézetének tudományos főmunkatársa.
Az orosz geopolitikai agresszió relativizálása
Budapest elsősorban abban különbözik a Moszkvával hagyományosan keményvonalasabb álláspontot képviselő Lengyelországtól és a balti államoktól, hogy az ukrajnai válság vonatkozásában nem látja az orosz veszély kontinuitását. Erre utalt többek között Szijjártó Péter külügyminiszter tavaly nyári kijelentése, miszerint a kormány nem tekint egzisztenciális fenyegetésként Moszkvára, de tiszteletben tartják, hogy Varsóban és a balti államokban ezt másként látják.
Orbán Viktor a Putyinnal közösen tartott sajtótájékoztatón egyenesen odáig ment, hogy a kétoldalú gazdasági együttműködés sikereit a „kontinens nyugati felén erőteljes oroszellenes hangulat” és a szerinte „divatos oroszellenes politika” ellenében méltatta. Az ukrajnai konfliktussal összefüggésben Orbán mindössze a Minszki megállapodás betartásának fontosságát hangsúlyozta, amellyel gyakorlatilag relativizálta az orosz agressziót, és egyben komolytalanná tette a magyar kormányzat Ukrajna területi szuverenitását, európai csatlakozását támogató hivatalos álláspontját.
A magyar kormány Minszk II-t mantrázó álláspontja muzsika a Kreml fülének. A megállapodásban ugyanis Oroszország, mint érintett fél semmilyen módon nem szerepel, ahogy a Krím ügye sem. Mindebből pedig az következik, hogy a minszki megállapodás nem lehet alapja egy majdani átfogó ukrajnai rendezésnek
– mondta Sz. Bíró Zoltán.
Az Orbán-kormány Magyarország szerepét az európai-orosz kapcsolatok újraindításának egyik „pilléreként” jelölte meg az uniós szankciók megszüntetése melletti folyamatos érveléssel, amelynek következtében a Sputnik orosz propagandacsatorna Budapestet egyenesen a Kreml „faltörő kosaként” jellemezte. A Fidesz szerint a szankciók súlyos, minimum 6,5 milliárd eurós exportveszteséget okoztak Magyarországnak, amely összeget a kormány bevallása szerint is egy vágyott állapothoz képest kalkulált ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
A szankciós politika nemcsak az orosz gazdaság teljesítményét befolyásolja, hanem a vele szoros kapcsolatban lévő volt szovjet tagköztársaságokat is, és ennek nagyon erős hatásai vannak Magyarország vonatkozásában. Az áruexport és a szolgáltatásexport visszaesésével a veszteség összesen 6,7 milliárd USD
– mondta el ezzel kapcsolatban a Political Capitalnek Csutora Zsolt, a Magyar Külügyminisztérium keleti nyitásért felelős helyettes államtitkára. Ezt a számot azonban a szaktárca korábbi bevallása szerint nem a valós, 2013-as adatokhoz, hanem az általuk elképzelt, szankcióktól mentes 2014-2016-os helyzethez viszonyítva kalkulálta ki.
Sz. Bíró Zoltán szerint a valóságtól teljesen elrugaszkodott összeg kormányzati hangoztatása azt a célt szolgálja, hogy megalapozza a szankciós politika bírálatát, és igazolva lássa a magyar miniszterelnök elhíresült fordulatát, miszerint a szankciós politikával „lábon lőttük magunkat”.
Követni az orosz példát
Az immáron rendszeressé vált orosz-magyar vezetői találkozók gazdasági kapcsolatokon túlmutató jelentőségét elsősorban az adja, hogy Orbán Viktor 2014-ben maga hivatkozott az orosz illiberális modell sikerességére, és mintha az orosz receptet követve lépne fel a szabad sajtó és a „kormánybuktatónak” vagy „idegen ügynöknek” bélyegzett civil szervezetek ellen. Semmilyen formában nem képezi továbbá a magyar kormányzati retorika részét a hivatalos orosz hadviselés részeként elfogadott információs háború megléte, ellentétben például Csehországgal vagy Lengyelországgal. Pedig még a külügyminiszrérium háttérintézménye is leírta: az orosz propagandagépezet eszközként használja Magyarországot az EU és a nyugati értékrend elleni támadáshoz.
Az erősödő politikai befolyást jelzi továbbá, hogy az orosz titkosszolgálati befolyás magyar vagy regionális nemzetbiztonságot fenyegető ügyeinek, így például a Bőnyben „orosz diplomatákkal” gyakorlatozó szélsőjobboldali, paramilitáris szervezet esetének megfelelő kivizsgálása és az orosz szál feltárása nem történt meg, és várhatóan nem is fog megtörténni, a szoros magyar-orosz viszonyra tekintettel. Mindez egy olyan társadalmi közegben, ahol a megkérdezett magyarok mintegy harmada szerint Magyarországnak a Nyugat részének kellene lennie, a keleti orientáció alig jelenik meg. A relatív többség ugyanakkor hazánkat valahová a Nyugat és a Kelet közé helyezné el – legalábbis geopolitikai és kulturális értelemben.
Szerzők:
Lukáš Hendrych, EurActiv.cz
Jakub Šimkovič, EurActiv.sk
Krzysztof Kokoszczyński, EurActiv.pl
Zgut Edit, Political Capital
