Közélet

Gázszerelőből milliárdos, főszerkesztőből kolbászárus

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

hírszerkesztő. 2017. 05. 03. 19:22

Póré László nyolc megyei lapot igazgatott, majd Mészáros Lőrinc érkezésével messze találta magát a szakmától.
Korábban a témában:

Alig fél éve még a Dunántúli Napló főszerkesztője, és a lapot kiadó Mediaworks regionális üzletágának igazgatója volt Póré László, aki most kolbászt árul a pécsi Centrum áruház parkolójában – derül ki a Szabad Pécs riportjából.

Azt írják: Póré 2011-ben az akkori laptulajdonos, az Axel-Springer központjából került Pécsre a megyei lap főszerkesztő-kiadóvezetőjének. Nyolc megyei lapot igazgatott, tavaly kényszerült távozni, amikor a Népszabadságot és megyei lapokat is kiadó Mediaworks a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus Presshez került.

A volt főszerkesztő elmondta: ha a médiában akarta volna folytatni, akkor csak Budapesten lett volna lehetőség, de nem akarták felszámolni a család pécsi életét. Az ötven felé járó férfi helyben talán üzletkötői munkát kaphatott volna, amit nem érzett testhezállónak, így „fejest ugrott az ismeretlenbe” – délelőttönként kihúzza a kocsit a parkolóba és street foodot árul, hétvégente pedig általában fesztiválokra települ ki.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. április 9.
Rendőrök és tiltakozók a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 2017. április 9-én. Az Oktatási szabadságot csoport Szabad ország, szabad CEU, szabad gondolat! címmel meghirdetett demonstrációja után többen a Parlament előtt maradtak. A demonstráción a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény április 4-i módosítása ellen tiltakoztak, amely szerintük ellehetetleníti a Közép-európai Egyetem (CEU) magyarországi működését. Ezért arra kérik Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá az elfogadott törvényt.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.