Gazdaság

Jövő szombaton utcára vonulnak a Tesco dolgozói

A Tesco beintett a szakszervezeteknek - jön az országos demonstráció
Az üzletlánc hajthatatlan, az idén már nem ad 4 ezer forintnál nagyobb béremelést. A szakszervezetek azonban ragaszkodnak a minimális bruttó 200 ezer forinthoz. Mi lesz ebből?

Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció – mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.

Hozzátette: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját – mondta.

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat.

Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.

Korábban erről volt szó:

Ez vár ránk a Tescóban, ha nem lesz minimum 200 ezer a fizetés
Megbénulhat a Tescók működése, a kizsigerelt dolgozók nagyon elszántak, hogy a béremelést harcoljanak ki. Mikor jöhet a sztrájk, és hogy kell elképzelni a munkalassítást?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik