Belföld

Robotadó bevezetését javasolják

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2017. 08. 13. 13:22

A Párbeszéd szerint semmi nem indokolja, hogy csak az emberek munkáját adóztassák.

 

Az Európai Unió munkahelyeinek több mint felét veszélyezteti az automatizáció, ezért a párt időszerűnek látja, hogy a kormány egy robotadó előterjesztését tartalmazó javaslatot nyújtson be az Európai Unió Tanácsának – tudatta Tordai Bence szóvivő. Mint írta, egy friss felmérés szerint egyre több munkavállaló félti állását a terjedő automatizálástól és megkérdezettek több mint fele elvárja, hogy az állam védelmet nyújtson ez ellen.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint is a mintegy 4 millió hazai munkahelyből 350-400 ezer szűnhet meg a digitalizáció miatt, de a Bruegel intézet és a Világbank szerint a magyar munkahelyek 55%-át veszélyezteti a negyedik ipari forradalom. Egy vállalkozó még azonos adóterhek mellett is a robotok alkalmazásában érdekelt, hiszen annak nem kell pihenőidőt, szabadnapot, munkabért adni.

A jelen helyzetben azonban még az is a robotok alkalmazása felé tolja a vállalkozót, hogy a robotok által végzett munka adómentes – szemben az emberek által végzett munkával.

A Párbeszéd szerint a kormányok elengedhetetlen feladata felkészülni a robotizáció kihívásaira. A munkanélkülivé váló emberek támogatásának, átképzésének finanszírozásához kiváló forrás lehet a robotadó, ami nem változtatna a tagállamok versenyképességén, ha az Európai Unió teljes területén, egységesen számított módon vezetnék be.

Az adó alapjának, mértékének meghatározásakor a robot által kiváltott emberi munka árából és adóterhéből kellene kiindulni. Az ehhez szükséges információkra új vállalati jelentéstételre vonatkozó követelmények bevezetésével lehet szert tenni. A Párbeszéd szerint a kormánynak az Európai Unió Tanácsa elé kell terjesztenie egy olyan javaslatot, amely megfontolásra ajánlja a robotok által végzett munka egységes megadóztatását az Európai Unió teljes területén.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.