Belföld

Álhírekkel vádol a Klebelsberg Központ

Az iskolafenntartó szerint kártékonyak azok a feltételezések, hogy politikai alapon döntöttek az igazgatókról.

Valótlannak és kártékonynak nevezi a Klebelsberg Központ azokat a „sajtóban megjelent találgatásokat”, amelyek szerint politikai alapon döntöttek az iskolák igazgatóinak pályázatairól. Az állami intézményfenntartó szerint az illetékes minisztérium szakszerű, megalapozott és jogszerű döntéseket hozott, minden körülményt, köztük a véleményezésre jogosultak javaslatait, a benyújtott pályázatokat és a szakmai szempontokat mérlegelve, az intézmények jövőjét szem előtt tartva.

„A vezetői megbízás komoly felelősséggel jár, az állami intézményfenntartás rendszerének átalakítását követően jelentős döntési kompetenciákkal rendelkeznek az iskolaigazgatók, amelyek szakmai felkészültséget és elhivatottságot követelnek meg” – írják, majd így folytatják:

Sajnálatosnak tartjuk, hogy egyesek álhírekkel, feltételezésekkel próbálják megzavarni a szülőket és pedagógusokat, akik a jól megérdemelt nyári szabadságukat töltik, készülnek a következő tanévre, vagy táboroztatják a rájuk bízott gyermekeket, fiatalokat.

„A Klebelsberg Központ ezúton is szeretne köszönetet mondani minden intézményvezetőnek és pedagógusnak azért, hogy a folyamatos álhírek ellenére is becsülettel és tisztességgel végezte és végzi a munkáját a diákok érdekében ebben a tanévben is” – zárul a közlemény.

Néhány „álhír”

Mint emlékezetes, júliusban emailben tájékoztatták a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatóját, hogy Palkovics László államtitkár nem támogatta pályázatát. A döntés nagy felháborodást váltott ki, mert Tóth Gábor összefogta és átsegítette a nehéz időszakon az iskola közösségét a veronai busztragédia okán. Végül Balog Zoltán miniszter utasította Palkovicsot, hogy legalább egy évvel hosszabbítsa meg Tóth megbízását.

Algyőn ezen a héten tüntetést hirdetett a helyi iskola szülői munkaközössége, mert a tantestület, a szülők és az önkormányzat akarata ellenére is Gondáné Pál Ildikó mellett döntött a minisztérium.

A makói József Attila Gimnázium leváltott igazgatója, Rója Gábor interjúban beszélt arról, hogy 22 év után azért nem fogadták el pályázatát, mert támogatta a miskolci Herman Ottó Gimnázium kiáltványát, amelyben a közoktatásban uralkodó állapotok ellen tiltakoztak.

A II. kerületi Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium élére a ferencvárosi alpolgármester tanácsadóját, Tóthmátyásné Zuggó Tündét választotta a minisztérium. A tanárok között az a pletyka terjed, hogy az intézményt 25 éve vezető Zoltán Lászlónak azért kellett mennie, mert nem állt a kormány oktatáspolitikája elleni tiltakozás útjába.

A XIII. kerületben szerdán az önkormányzat tiltakozott, mert szerintük alkalmatlan az a jelölt, akinek pályázata mellett döntött a minisztérium. A kerület vezetése mellett a tantestület és a szülők is úgy vélik, Putnoki Zsoltnak nincs megfelelő tapasztalata és gyakorlata, sem kötődése a XIII. kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola vezetéséhez.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, Horváth Péter az Inforádióban azt nyilatkozta: szeretnék, ha a Klebelsberg Központ szakmai érvekkel indokolná, miért utasítják el az iskolaigazgatói pályázatokat. A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke, Galló Istvánné pedig kijelentette: a pályázókról a tantestületeknek van tapasztalata, az államtitkárnak és a miniszternek viszont nincs.

Korábban Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere ugyancsak azzal vádolta a sajtót, hogy álhírekkel támadja az egészségügyet, amikor a rendszer hiányosságairól tájékoztat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik