Belföld

Tüntetnek Algyőn a nyakukra küldött iskolaigazgató ellen

A tantestület, a szülői munkaközösség és az önkormányzat nem, csak a minisztérium akarta Gondánét, aki azt mondja: nem érdekli a hangos kisebbség.

Tüntetést hirdetett az algyői iskola szülői munkaközössége keddre. Ahogy korábban megírtuk, a Csongrád megyei településen a tantestület, a szülői munkaközösség és az önkormányzat akarata ellenére is Gondáné Pál Ildikó iskolaigazgatói pályázatát minősítette sikeresnek a minisztérium.

Az egyik szülő a Délmagyarországnak azt mondta: hivatalosan még nem nevezték ki az új igazgatót, szeretnék, ha az Emmi ennek hatására visszavonná tőle a megbízást. A szülők nagy része felháborodott Gondáné kinevezésén, mert ők és az iskola dolgozói is nagy számban utasították el korábban a közös munkát vele.

A tüntetésen felolvasnak majd Gondáné igazgatói pályázatából – a tüntetést szervező Greksáné Kurucz Irma szerint ebből majd kiderül, hogy a benne foglaltak nagy része már megvalósult, vagy nincs hasznára az intézménynek. Megszólal majd egy szülő is, akinek a gyermeke korábban az új igazgató osztályába járt, ő is elmondja, miért nem tartja alkalmasnak.

Gondáné a lapnak ismét azt mondta, hogy nem foglalkoztatja a hangos kisebbség, az átadás-átvétel után mindenkivel le szeretne ülni megbeszélni a problémákat, és nyugodt légkörben indítani az új tanévet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik