Belföld

Gerendai: Itt nem lesz se fesztivál, se óriáskerék, se étterem

Mázsár Tamás
Mázsár Tamás

újságíró. 2017. 03. 03. 13:08

Korábban a témában:

Amikor először láttam, az ugrott be, itt meg kéne csinálni Budapest tengerpartját

– mondta Gerendai Károly a Lupa-tó egy részének új tulajdonosa azon a lakossági fórumon, amelyre a Budakalász Duna-partért Egyesület és Pál Béla jobbikos képviselő hívta meg. Az ismert vállalkozó jelezte is, örül a rendezvénynek, olyannyira, hogy ő is kezdeményezte az önkormányzatnál egy lakossági fórum összehívását, elvégre a helyieket nyilván komolyan foglalkoztatja a tó sorsa.

Sokak információi hibásak, néhányan már eldöntötték, ez nekik milyen rossz lesz

– tette hozzá. Kiemelte,

a Lupa eddig nem szabadstrandként működött, a bánya területén eddig is szigorúan tilos volt fürdeni.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Lupa-tó

Az önkormányzat 17 évvel ezelőtt vásárolta meg a tófelület hozzávetőleg egynegyed részét, 72 millió forintért. A befektetés célja elsősorban a kavicsvagyon kitermelése volt. A tényleges bányászati tevékenység 2016-ban lezárult és az előzetes várakozásokat alulmúlta a biznisz, összességében hozzávetőleg 40 millió forint bevételt eredményezett.

 

A budakalasz.hu szerint az elmúlt időszakban folyamatos problémát jelentett az évről évre egyre nagyobb létszámban megjelenő – elsősorban nem budakalászi – illegális fürdőző. Mint írták, az érkezők számának növekedése a megfelelő infrastruktúra és felügyelet hiányában jelentős közegészségügyi, köztisztasági, és életbiztonsági kockázatot rejtett magában.

 

Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál volt tulajdonosa 118 millió forintért szerezte meg  a Lupa-tó harmadát a budakalászi önkormányzattól. Az önkormányzat zárt ülésen fogadta el az előterjesztést. Az árat nem Gerendaiék ajánlották, az önkormányzat hivatalos értékbecslés alapján hirdette meg az ingatlant ezen az áron, február elején. A vállalkozó azt mondta: nagyjából egymilliárd forintos beruházásra készülnek, négy strandot hoznak majd létre. A település fideszes polgármestere ugyanakkor azzal indokolta az eladást: az önkormányzatnak túl drága volt a fenntartás.

Tavaly Gerendaiék már tartottak egy kisebb részen próbaszezont, az idei is hasonló üzem lesz, csak nagyobb területen tesztelik a működést. A vállalkozó további 20 évre bérelné a területet, amelynek akár meg is szerezheti a tulajdonjogát.

Az nem megy, hogy valaki rákölt egy csomó pénzt, aztán más megveszi

– magyarázta. Ő beadott egy ajánlatot, egyedül pályázott az önkormányzatnál. Parkolót szerinte nem éri meg vásárolni, ezért azt a területet bérli majd.

Gerendai a tórészlet tulajdonjogáért és a parti területek 10+10 éves bérletéért összesen 136 millió forint összeget ajánlott fel. (101 millió forint vételár és 35 millió forint bruttó bérleti díj.)
Gerendai szerint azért döntöttek zárt az ülésen, mert egy üzleti megállapodásról tárgyaltak, ilyenkor üzleti titkok is elhangzanak, egy darabig őt magát se engedték be. Az ilyen ügyeknek egyszerűen ez a menete.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Fesztivál?

Arra a felvetésre, fesztivált rendez-e a területen, nemmel felelt. Elismerte, hogy elképesztő adottságai vannak a területnek, ám ő vízisport- és strandcentrumot szeretne létrehozni. Tervei szerint lesz strandröplabda-, strandfoci-, wakebord- és evezős pálya, szörföt és jet ski-t viszont nem engedne oda.

Tervei között kutyás és naturista strand működtetése is szerepel.

Szó sincs arról, hogy fesztiválokat akarunk itt szervezni. Se óriáskereket, se éttermeket nem tervezek.

“A Lupa most nyílik”

Bényei Gábor, az Óbuda Zrt.-től kereste meg a Gerendait. Eddig a cég végezte a bányászati tevékenységet, a bánya viszont bezárt.

Olyan a hangulat, mintha Paks költözne Budakalászra

– mondta Bényei a túlzó felháborodásra utalva, majd elmagyarázta: a víz az állam tulajdona, a vízhasználati jog az Óbuda Zrt-é.

Az emberek szerinte minden évben május 1. után már “pelenkákkal, szalonnasütővel, sörökkel megrohamozták a tavat”, aztán hazamentek, otthagyták a szemetüket, amit az önkormányzatnak kellett eltakarítani.

Ha ez nem történt meg, súlyos büntetéseket kellett fizetniük. A szemétterhelés havi 200-300 köbméter volt

– tette hozzá.

Elmondta, évente többen fulladtak vízbe a tó jogtalan használata miatt. Nekik az volt a feladatuk, hogy megszüntessék ezt az állapotot.

Környezetvédelmi szempontból óriási erőfeszítés volt az Óbuda Zrt-től és az önkormányzattól, hogy fenntartották ezt az állapotot

– folytatta.

Szerinte a Lupa nem el lett véve, hanem éppenhogy most nyílik ki.

Gerendai azzal nyugtatta a lakosokat, hogy mostantól lesz infrastruktúra, kiépített, kulturált strand és a budakalászi lakosoknak 20 százalék kedvezmény jár majd, így 800 ft lesz a felnőtt belépő.

Ha belegondolunk abba, hogy 2200 és 3800 forint között van a felnőtt jegy ára egy budapesti strandon, akkor ez nem annyira vészes

– mondta.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

A tavalyi próba utána idén már 3000 forint lesz egy teljesárú jegy, de a tervek szerint lenne egy beugró rész az egyik strandon, ahol csak 1000 forintot kell fizetni a belépőért. Ha minden jól megy, május 1-én nyitnak.

Az is fontos Gerendai szerint, hogy mostantól nem ugyanazt kapja majd az oda látogató, mint eddig.

Itt beruházások lesznek. Azt azért senki ne várja el tőlem, hogy ne próbáljak meg pénzt keresni ezzel.

Sokan azt mondják, a vállalkozó túl olcsón vásárolta meg ezt a telket, de,mint mondja, ez nem egy építési telek.

Ennek partja sincs. Se egy kuka, se egy vécé. Erre mind rá kell költeni. Most én vállalom a kockázatot. Az önkormányzatnak nincsenek erre százmilliói. A helyi vezetés sem szeretné, hogy ha belefullad valaki, vagy ha tiszta szemét minden, elővegyék.

A víz nem az ő tulajdona, ő a víz alatt levő területet veszi meg.

“Nehogy megfürödjön”

Nincs lakossági fórum kérdés nélkül, de ahogy az lenni szokott, a kérdések helyett inkább vélemények záporoztak. Az első felszólaló szerint a vizet nem lehet eladni, mégis ezt teszi az önkormányzat. Szerinte ez egy túlbányászott vízfelület, állami vagyon, eladhatatlan.

Ha valaki eladja, akkor szembe megy a törvénnyel.

Szerinte ez nem tó, hanem talajvíz.

Nehogy megfürödjön! – figyelmeztette végül a felszólaló Gerendait.

Őt viszont igazából nem a vállalkozó sorsa érdekli, hanem az: mi lesz a zajjal. A tavalyi próbaüzem idején rossz tapasztalatokat szerzett. El is nevezte a területet Visolytanyának.

Mi a szigetet is jegy nélkül élvezzük

– utalt a lakos Gerendai korábbi vállalkozására.

Fotó: 24.hu / Neményi Márton

Gerendai emlékeztette, a tavalyi két hónapos próbaüzem alatt két olyan esemény volt, amikor késő este is nyitva tartottak. Egyébként senki más nem volt ott, csak a biztonsági őr. A vállalkozó attól tart, hogy most már egy hangos házibuliért és esküvőért is ők lesznek a bűnbakok.

A zajjal kapcsolatos szabályokat kevés ember ismeri jobban nálam. Ha a Szentendrei út zaját megmérnék, valószínűleg az is 45 decibelnél több lenne.

Gerendai szerint lesznek még konfliktusok, arra viszont ígéretet tett:

nem lesznek fesztiválok, koncertek a Lupán, mert szerinte ezek nem oda valók.

A vállalkozó kiemelte: “Ha olyan emberek jönnek ide, akik összehányják a partot, akkor az nekem nagyon nem jó…”

A következő felszólaló nem is Gerendait, hanem inkább az önkormányzatot bírálta, mert kész helyzet elé állította őket, nem egyeztetett velük. Szerinte sem az üzleti, sem a magánérdek nem lehet fontosabb, mint a közérdek.Megjegyezte, akik a döntést hozták, nincsenek jelen a fórumon. Legjobban ő is a nyugalmat félti.

Nem akarok hazudni, van egy csomó minden, amire még nem tudom a megoldást.

– reagált Gerendai.

Egy másik lakó attól tart, hatalmas lesz a forgalom.

Azt a problémát, hogy nagyobb lesz a sor a boltban, vagy tömeg lesz a héven, nem tudom megoldani.

– reagált Gerendai, aki azt reméli, egyszerre akár 10 ezer ember is strandol majd itt, de úgy látja az embereknek meg kell azt érteni, egy vállalkozás indításakor nem lehet mindent előre tudni.

Több helyi is úgy érezte, kevés a 20 százalékos jegykedvezmény,

50 jobb lenne.

Gerendai szerint a kedvezmény nem jár, az egy gesztus és a boltban sem kapnak azért olcsóbban kenyeret, mert kalásziak.

Beszélt olyan helyi lakos is, aki minden nap átúszta a tavat, hiányozni fog neki, hogy ezt nem teheti meg. Gerendai jelezte, hogy megérti a panaszt, de azért megemlítette, hogy az amatőr sportoló eddig olyasmit csinált, ami tilos volt.

A háromórás lakossági fórum végére már mindenki elfáradt, be is sötétedett, nem volt hát fenyegető éle, hogy az egyik résztvevő búcsúzóul megkérdezte:

Gerendai úr, tudja azt, milyen sötét van este?

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.