Belföld

Megölte családja jótevőjét a borsodi fiatal

24.hu
24.hu

2016. 03. 08. 09:43

Az áldozat épp azt szervezte, hogy segítsen eljutni vásárolni Miskolcra a várandós lánynak. Ezt beszélték meg a férfi házában, amikor megérkezett a kismama élettársa, aki félreértette a helyzetet.

Halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat egy 24 éves fiatal ellen Borsodban, aki féltékenységből rátámadt családja jótevőjére Martonyiban. Hamarosan bíróság elé állítják, a tárgyalást előzetes letartóztatásban várja. Börtönbüntetést indítványoztak vele szemben.

A fiatal tavaly januárban szabadult korábbi börtönbüntetéséből, majd hazaköltözött élettársához. Párja terhes volt egy másik férfitól, emiatt állandóan féltékenykedett, rendszeresek voltak a viták.  2015. júliusában, egyik délután a vádlott részegen ment haza, de nem talált otthon senkit. Keresni kezdte élettársát és kislányát, így jutott el a szomszédos utcába, ahol az áldozat a munkatársaival lakott. A fiatal tudta, hogy a középkorú férfi pénzt szokott kölcsönadni a barátnőjének.

Amikor bement a házba, azt látta, hogy az élettársa az ágyon ül az áldozat mellett, akin csak egy rövid nadrág volt, a kislánya pedig párja ölében. Amint meglátta őket így, ideges lett, berontott a szobába és minden előzmény nélkül állon vágta a lakót, majd miután a férfi hátrálni kezdett, még egyszer arcon ütötte. A férfi földre rogyott. A fiatal ezután elindult kifelé, eközben rátámadt a ház egy másik lakójára is. Az áldozathoz mentőt hívtak, de már nem tudták megmenteni az életét.

A kismama valójában csak azért ment át ismerőséhez, hogy megkérje, vigye el bevásárolni Miskolcra. A férfi már ivott, de elintézte, hogy kollégája segítsen. Épp ezt szervezték, amikor a dühös fiatal egy szó nélkül nekiesett – derült ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság keddi tájékoztatásából.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.