A CEU költözése az utóbbi évek egyik legelkeserítőbb híre. Azt jelenti, hogy ebben az országban lassan teljesen felesleges előre tervezni.

„Ennyit tud a bulvár” – írta Stohl. Tényleg?

Vagy „csak” befektetés?

Valamint egy hadovás sármőr és egy hercegkisasszony.

Zömmel zöldet.

Az államnak nem felnőtt emberek magánéletébe kellene belepofáznia, ahogy az államtitkár asszony teszi, mert ahhoz semmi felhatalmazása nincs.

És ezt is tűrjük.

Gyilkosnak nevezni minden vadászengedéllyel rendelkezőt pont olyan, mint az, hogy minden BMW-s barom, minden suzukis csóró, minden férfi hímsoviniszta.

Az özvegyek és árvák, a hajléktalanok, a jövevények (menekültek) befogadása és megsegítése,  a társadalom számkivetetteiről való gondoskodás, ez lenne az, kedves Miniszterelnök Úr.

A jó alatt a lóvésat értjük.

Ha szembejön a konteó, megáll a vita: rögtön intellektuálisan vállalhatatlan tartományba kerül az állítás.

Legalább novemberre. Okés?

Nem szerencsés, hogy összemosni dolgokat, mi most mégis ezt tesszük.

És akkor dolgozhatsz. Erről szól a kultúrharc.

Mi az, hogy valaki meghal? Mi lesz vele és hová kerül?

Pelle János és Gerő András alig győzi szusszal a lelkesedést a Sorsok Háza hétpecsétes titokként őrzött koncepciójáért. Nekik egy bíráló szavuk nem

„Nem igaz, hogy nem érti, uram, milyen nyelven mondjam? Nincs időpontom, mert elfogyott.”

Márpedig Magyarországon most ez történik.

Mire jó egy lakásfelújítás!

Itt nincs hagyománya a nyitottságnak.

Héjjas Iván és különítményesei tán nem ástak nyakig a földbe embereket az orgoványi erdőben, de hogy gyilkoltak, az biztos.

A devizahitel egyenes út volt a nincstelenségbe.

Akik ezt a törvényt meghozták, nem fogják fel embertelenségüket. Gyere, tiltakozz!