Tudomány

Öt évvel élhet tovább, ha ezeket a tanácsokat megfogadja

sarayut Thaneerat / Getty Images
sarayut Thaneerat / Getty Images

Akár 5 évvel is tovább élhetnek azok, akik egészséges életmódot folytatnak – írja a The Guardian egy új tanulmányra hivatkozva. A kutatás elsőként mutat rá arra, hogy mennyire képes a rendszeres testmozgás, a megfelelő táplálkozás és a káros szenvedélyek kerülése kompenzálni az egyének genetikáját.

Tudvalevő, hogy egyes emberek örökletesen hajlamosak a rövidebb élettartamra, ez azonban felülírható lehet a megfelelő életmóddal. A kutatók eredményei szerint az élettartamot rövidítő gének hatása 62 százalékkal csökkenthető, ha egészségesen élünk, ezzel pedig akár több mint 5 évet is nyerhetünk.

A több mint 350 ezer adatainak megvizsgálásával készült tanulmány arra is rámutatott, hogy az élettartamot rövidítő génekkel rendelkezők 21 százalékkal nagyobb eséllyel haltak korai halált, az egészségtelen életmódot élőknél viszont ez a szám 78 százalék volt a genetikájuktól függetlenül.

A szakértők szerint tehát mindegy, hogy mit öröklünk a szülőktől, a megfelelő táplálkozással és a rendszeres testmozgással jelentősen megnövelhetjük élettartamunkat. Persze mindehhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű alvás, illetve az is, hogy elkerüljük a dohányzást és az alkohol fogyasztást.

Kapcsolódó
Demenciához vezethet az egészségtelen étkezés
A húsalapú és ultrafeldolgozott élelmiszerek napiszintű fogyasztása, illetve a kevés zöldség- és gyümölcsbevitel összefüggésben lehet az Alzheimer-kór kialakulásával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik