id. Konok Tamás / Fortepan
Tudomány

Így halt meg Horthy fia

Horthy Miklós idősebbik fia,  Horthy István Budapesten szerzett gépészmérnöki diplomát, majd 1928-tól a Weiss Manfréd Gépgyárban helyezkedett el. Huszonöt esztendős korában, 1929-ben amerikai körútra indult, és mint egyszerű munkás, egy évet dolgozott a világhírű Ford gyárban, Hazatérése után a MÁVAG egyik tervezőosztályának vezetője lett – részt vett például a híres 424-es gőzmozdony megalkotásában – majd 1934-ben cégvezetőnek nevezték ki.

Nem is szállhatott volna fel

A Rubicon.hu cikkéből kiderül, négy évvel később már a vezérigazgató volt, 1940-ben pedig rábízták a Magyar Államvasutak irányítását, amit a rossz nyelvek itthon a kormányzónak, a külföldi sajtóban pedig a náciknak tulajdonítottak. Mint a MÁV első embere, Horthy tagja lett az Országgyűlés felsőházának, és a magyar hadba lépés évében államtitkári feladatkört kapott.

A nagypolitika sodrába 1942-ben került, miután apja – állandó betegeskedése miatt – kijelölte helyettesének, vélhetően örökösének: Horthy Istvánra az 1942/II. tc. értelmében „kiskormányzó” lett. A döntés ellen egyedül a szélsőjobboldali nyilasok tiltakoztak, mivel a mérnök közismerten angolbarát volt, és az évek során számos németeket bíráló nyilatkozatot tett.

Horthy István élete során mindig arra törekedett, hogy a szülői támogatás nélkül is kiérdemelje előléptetéseit. Erre a mentalitásra világít rá 1942-ben meghozott döntése is, amikor vállalta, hogy a 2. magyar hadsereggel a keleti frontra vonul. Bár fontos pozíciója miatt csak tartalékos szolgálatra osztották be, ő osztozni akart a katonák megpróbáltatásaiban, és az év során 24 bevetésen vett részt. Utolsó, 25. felszállása éppen az augusztus 20-ára esett.

Horthynak ekkor már el sem kellett volna indulnia az alekszejevkai támaszpontról, mivel előző nap megérkezett visszahívó parancsa, ő azonban ezt valamilyen oknál fogva elhallgatta felettesei előtt.

Baleset vagy gyilkosság?

Így hajnali 5 óra után néhány perccel felszállt Héja típusú repülőgépével, majd rövid idő múlva a földbe csapódott, és életét vesztette. A baleset okai nem ismertek: a legvalószínűbb, hogy Horthy a Héják tervezési hibája folytán dugóhúzóba esett, amiből már nem bírta kikormányozni a járművet. Ezen magyarázat mellett természetesen még számos elmélet született, és nem sokkal a halálesetet követően elkezdődött a legendagyártás is.

Akkoriban sokan úgy gondolták, a németekkel szemben kritikus kormányzóhelyettes gépének meghibásodását a nácik okozták, míg a kommunista érában – jellemzően – Horthy állítólagos ittas állapotával magyarázták a balesetet.

Hholttestét néhány nap után hazaszállították, és Kenderesen, a család kriptájában helyezték végső nyugalomra. A szerencsétlenséget állami gyász követte, Horthy István tiszteletére bélyeget adtak ki, apja pedig emlékművet rendelt fiának, mely végül sohasem készült el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.