Varga György / MTI
Tudomány zöldövezet

Magyar módszer segíthet talpra állítani a természetet

Amerikai és magyar kutatók egymástól függetlenül dolgoztak ki szinte azonos módszert a természetes környezet helyreállítására. Az Európai Unió egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ökológiai restaurációra, így van rá esély, hogy a növényzet pontozásán alapuló, hazánkban kifejlesztett és alkalmazott módszer elterjedjen.

Az Európai Unió egyre több energiát fordít annak a problémának a megoldására, hogy az emberi kezelés alól kivont, folyamatosan növekvő – főleg egykori mezőgazdasági művelés alatt álló – területeken visszaállítsa az eredeti, természetes vagy legalábbis ahhoz nagyon hasonló állapotot. Sőt, manapság már egyes befektetők is így adóznak az élővilág védelmének saját ingatlanjaik erre alkalmas részein. Örömteli törekvés, hiszen világszerte érzékelhető a természetes élőhelyek gyorsuló ütemű pusztulása.

Magyarország és Amerika

Az őshonos növénytársulások visszatelepítésére többféle módszer ismert, ám ez még önmagában kevés a sikerhez, mert nem létezik olyan „műszer”, amely megmutatja egy adott terület aktuális degradációját – a fogalom azt jelenti, mennyire romlott le a természetes állapothoz képest az emberi tevékenység miatt. Témánk szempontjából pedig többek közt azért fontos, mert így lehetne mérni, hogy az ökológiai rekonstrukció folyamata a kívánt irányban halad-e, illetve milyen újabb beavatkozásra lenne szükség.

Magyar biológusok a múlt század utolsó évtizedében, ha nem is „műszert” alkottak, de kidolgoztak egy egzakt módszert a környezet degradációjának mérésére, az úgynevezett természetességi indikációt. Nemrég pedig kiderült, hogy egymásról mit sem tudva az Egyesült Államokban is létezik egy szinte megegyező technika. A két módszerről a napokban jelent meg egy tanulmány a rangos vegetációtudományi-ökológiai lapban, az Applied Vegetation Science-ben.

A magyar eljárást egyelőre csak hazánkban alkalmazzák – pontosabban az utóbbi időben Ausztriában is kezd talán meghonosodni –, míg az amerikait már több országban. Nem ez a lényeg, de a laikusban csak felmerül Jedlik Ányos és Werner Siemens elektromotorja: Jedlik találmánya megfelelő „hírverés” híján a fiókban porosodott, míg Siemens ugyanazon elv alkalmazásával forradalmasította a technológiát.

Hogy miről is van szó pontosan, és milyen gyakorlati eredménye lehet a degradáció felmérésének, arról Dr. Erdős László biológust, az ELKH Ökológiai Kutatóközpont tudományos munkatársát, az említett tanulmány szerzőjét kérdeztük.

Beton és erdő

Érdemes azzal kezdeni, hogy európai ökológusok már jó ideje alkalmazzák a növényi indikációt a környezet állapotának felmérésére. Az évszázados adatsor mára statisztikává állt össze, ahol a fajok összessége számos paramétert megad anélkül, hogy fizikai és kémiai vizsgálatokat kellene végezni. A fűzfa például sok vizet jelez, a csalán vagy bodza magasabb nitrogénszintet és így tovább.

Elsőként Simon Tibor vetette fel, hogy ezek mintájára egy új, speciális pontrendszerrel lehetne mérni egy adott terület degradációjának a mértékét

– mondja a 24.hu-nak Erdős László.

De mit is jelent a „degradáció mértéke”? Valójában egy olyan skálát, ahol az egyik végpont a teljesen természetes élőhely, amit még semmiféle emberi tevékenység nem érintett (Magyarországon nincs ilyen, de világszerte is csak elvétve), a másik pedig például egy teljesen lebetonozott parkolót, ahol még egy fűszál sem kókadozik.

Ezeken belül a fokozatok nincsenek kőbe vésve, minden helyszín más és más. Azért, hogy némi fogalmunk legyen: a beépített területekről ugye nincs mit mondani, de még a városi parkok is sokkal inkább a mesterséges kategóriába tartoznak. Hazánkban pedig a sziklagyepek, vagy például a 150 éve magukra hagyott, bolygatásmentes erdők jelentik a legmagasabb ökológiai szintet.

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Minden fajnak megvan a pontértéke

Simon professzor a szerint pontozta a növényeket, hogy azok mennyire zavarástűrők. A szinte elpusztíthatatlan bálványfa, a parlagfű vagy a selyemkóró és társai kapták a legalacsonyabb, míg az érzékeny, szigorúan védett, esetleg csak speciális élőhelyeken előforduló fajok a legmagasabbat. A módszert Borhidi Attila fejlesztette tovább a ’90-es évek első felében, így alakult ki a ma is alkalmazott eljárás.

Magyarországon minden növénynek megvan a pontértéke mínusz 3-tól plusz 6-ig, ahol az egyáltalán nem kívánatos, idegenhonos fajok negatív értéket kapnak, míg az őshonosak pozitívat attól függően, hogy milyen erősen kötődnek a természetes, zavarásmentes élőhelyekhez

– magyarázza a biológus. Hozzáteszi: a rendszerből hiányzik a nulla, mert semlegességet feltételez, az ökológiában viszont minden fajnak megvan a maga szerepe.

Károsnak és nem kívánatosnak eddig a behurcolt, invázióra hajlamos növényeket neveztük, de nem csak róluk van szó. Magyarországon belül is számos élőhelytípust különböztetünk meg, és hiába őshonos egy faj hazánkban, ha nem természetes úton jelent meg valahol: az erdei fenyő pozitív értékkel jelenik meg mondjuk az Alpokalján, de negatívat kap az Alföldön, ahova betelepítették.

Fontos mérőszám

Megvan tehát az elmélet, növényeink besorolása, élőhelyek szerinti értékelése, ezután következik az aprólékos terepi munka, az úgynevezett felvételezés kvadrátos módszerrel. Ilyenkor a kutatók négyzet alakú keretet tesznek a földre – lehet egy, kettő, de akár 4000 négyezetméteres is –, majd egyenként meghatározzák a benne foglalt fajokat, hozzárendelik a fent részletezett számokat, végül átlagolnak.

Ezzel pedig megszületik az adott terület ökológiai értéke egy kilenc fokozatú skálán kifejezve. És itt jutunk el oda is, miért fontos ez az egész. Egyrészt alapkutatás, a tudósok felmérik hazánk természeti állapotát. Másrészt e vizsgálatok alapján döntik el, hol érdemes természetvédelmi körzeteket kijelölni – nyilván az értékesebb területeken.

A legfontosabb viszont a cikkünk elején említett restauráció. A kijelölt részt felmérik, majd megkezdik az eredeti állapot visszaállítását, ami történhet magszórással, palánták beültetésével, vagy csak egyszerűen magára hagyják, hogy a természet végezze a dolgát. De mindez csak az első lépés, ezt követően rendszeresen kell ellenőrizni, hogy a folyamatok a kívánt irányban haladnak-e, illetve hogyan kellene még beavatkozni. Ennek alapvető eszköze a növényi indikáció pontozásos technikája.

Közép-Európában elterjedhet

Lényegében ugyanezt dolgozták ki Amerikában is, azzal a különbséggel, hogy ott 10-ig terjed a pontozás, és a 0-át is használják: ezt kapja az összes tájidegen növény, ott a negatívumokat már nem súlyozzák. Szakmailag mindez már csak azért is érdekes, mert az amerikai és a közép-európai vegetációtudomány és ökológia nagyon eltérő szemléletű, sokszor egészen máshogy közelítik meg a növényzet leírását, vizsgálatát.

Itt azonban a magyarok ugyanúgy gondolkodtak, mint az amerikaiak, Simon Tibor és Borhidi Attila semmit nem tudtak az 1970-es években kifejlesztett amerikai módszerről. A felismerés most is csupán a véletlennek köszönhető, a tengerentúli kutatócsoport egy tagja olvasta Erdős László egyik cikkét egy széles körben ismert szaklap hasábjain. A két módszert bemutató közös tanulmány után akár még szorosabb együttműködés is elképzelhető, de a biológus szerint egyelőre nem ez a legfontosabb. Hanem az, hogy

ha már az unió egyre nagyobb hangsúlyt fektet az ökológiai regenerációra, akkor egyre többen vegyék át a magyar módszert, legalább a közép-európai térségben.

Erre meg is van az esély, Ausztriában már érdeklődnek utána. További tanulságként pedig hasznos lenne nagyobb energiát fektetni abba, hogy a magyar kutatók kiváló eredményeit megismertessük a nemzetközi tudományos közösséggel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.