Tudomány koronavírus

86 százalékos hatékonyságú lehet a kínai koronavírus-vakcina

ERNESTO BENAVIDES / AFP
ERNESTO BENAVIDES / AFP

A köztes eredmények alapján 86 százalékos lehet a kínai tulajdonban lévő Sinopharm koronavírus-vakcinája – jelentette be az Egyesült Arab Emírségek Egészségügyi Minisztériuma a CNN szerint. A harmadik fázisú klinikai kutatások júliusban kezdődtek, ezek mindössze az előzetes eredmények, a hivatalosakra még várni kell – így a százalékos hatékonyság is változhat, ahogyan az AstraZeneca esetében is láthattuk.

Kapcsolódó
Hibázott az AstraZeneca, változhatnak a vakcina eredményei
Hibák csúsztak a gyártásba és a módszertanba is.

A minisztérium közleménye nem árul el túl sok adatot, mégis ez az első hivatalos információ a kínai vakcináról, amit a minisztérium egyébként elfogadott sürgősségi alkalmazásra az egészségügyi dolgozók számára.

A klinikai  kutatásokat az Egyesült Arab Emírségekben végezték 31 ezer főn, bár nem tiszta, hogy közülük ki kapott vakcinát és ki placebót. Ezen kívül az országban több mint 100 ezer ember megkapta már az oltást egy önkéntes program keretein belül.

Kínában jelenleg öt koronavírusvakcina-jelöltet fejleszt négy különböző cég, ezek mindegyike elérte a harmadik fázisú klinikai kutatásokat. Mivel Kínában már nagyrészt elült a járvány, a cégek az országon kívüli teszteket végeznek, legalább 16 országban zajlanak a klinikai kísérletek. Az országok cserében korai elérést kapnak a vakcinákhoz, valamint a „receptet” is, ami alapján maguk is elkezdhetik gyártani őket.

ERNESTO BENAVIDES / AFP

Ha tényleg hatékonynak bizonyul a szóban forgó vakcina (és a többi készülő is), azért lehet előny, mert nem igényel nagyon alacsony hőmérsékleteket a tároláshoz – ezért a szállítás és a szétosztás is sokkal egyszerűbb lehet, mint a Pfizer vagy a Moderna vakcinái esetében. Ez azért van így, mert a kínai vakcinák másfajták: elölt vírust tartalmaznak, amit kémiai reakciókban teljesen inaktiválnak, nem fertőz, és az attenuált vírussal ellentétben biztosan nem is vadul vissza (vagyis nem lesz újra fertőzőképes), ilyen a háromkomponensű influenza elleni védőoltás hazánkban. Maga az elölés azonban ilyenkor tönkreteheti a vírus antigén-struktúráját, ezért megvan az esélye, hogy nem alakul ki megfelelő immunválasz, és vad vírusnál nem fog hatni a védettség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik