A szegedi vár mellett egykor impozáns kápolna állott, Károly Róbert uralkodása idején építették valamikor a XIV. század elején, a templom mellett pedig szokás szerint temetőt alakítottak ki, amelyet aztán mintegy 250 éven át használtak. A vártemplom és temetőjének feltárását 1999-ben kezdték meg a Móra Ferenc Múzeum szakemberei, a 11 évig tartó munka során több mint ezer ember maradványai kerültek elő.
A csontok vizsgálatába a 2000-es évek elején kapcsolódtak be a Szegedi Tudományegyetem antropológusai. Az iszonyatos mennyiségű lelet feldolgozása során 2007-ben jutottak el azokhoz a csontokhoz – ezek közül is kiemelkedik két nő koponyája –, amelyek lázba hozták a világ antropológus közösségét:
A felfedezés szakmai berkekben hatalmas hullámokat vetett, ám a laikus közönség csak most ismerhette meg a múzeum gondozásában megjelenő archeológiai magazin, a Határtalan Régészet legújabb, őszi számából. A részletekről Fogas Ottó régészt, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóját kérdeztük.
Kolumbusszal jött, vagy már itt volt?
Az első nagy, európai szifiliszjárvány 1494-95-ben tört ki Nápolyban, miután VIII. Károly francia király hadjáratot vezetett a város ellen. Viszonylag gyorsan elterjedt Európa nagy részén, a franciák természetesen nápolyi betegségnek tartották, de a többség francia kórként ismerte. Mivel ebből az időből származnak az első források, amelyek alapján a szifilisz egyértelműen beazonosítható, illetve maga a dátum révén az utókor arra következtetésre jutott, hogy a szifiliszt Kolumbusz matrózainak közvetítésével, az Újvilágból jutott Európába.
A középkori pestist jól adatolható módon a Krím-félszigetről menekülő velenceiek hurcolták Itáliába, majd innen végigszáguldott a kontinensen. Ennek alapján a történészek más esetekben is hasonlóan gondolkodnak: ha egy járvány gócpontját sikerül kellően behatárolni, akkor azt tekintik kiindulópontnak
– mondja a 24.hu-nak Fogas Ottó.
Szavaiból pedig érződik, hogy esetünkben is voltak, akik más véleményt képviseltek. Egyes tudósok szerint ugyanis a betegség már Kolumbusz útja előtt is jelen volt Európában, ez az úgynevezett prekolumbián elmélet. Legfőbb érvük pedig, hogy a korabeli orvosok nem mindig voltak tisztában a betegségek természetével, leírásaikban a szifiliszt is keverhették vagy féltucatnyi egyéb kórral. A vita ritkán látott hevességgel folyt szakmai körökben több mint egy évszázada.
Mielőtt azonban rátérnénk a szegedi koponyákra, nézzük, mi is az a szifilisz, és a paleopatológusok miként juthatnak a nyomára több mint fél évezredes csontokon is.
Lyukakat, árkokat hagy a csonton
A szifilisz kórokozója a Treponema pallidum baktérium, leggyakrabban szexuális úton terjed kisebb hámsérüléseken keresztül – innen egyik közkeletű elnevezése, a bujakór. Három stádiuma van, az első kettő bőrtünetei nagyon kellemetlenek, de spontán gyógyulnak, később viszont kiújulhatnak. A harmadik, vagy késői szakasz évek múlva jelentkezik – akár 10-15 év is eltelhet a fertőzés után –, és ez már súlyos idegrendszeri, szervi szövődményeket okoz, a modern orvostudomány megjelenése előtt a legtöbb esetben szenvedésekkel teli, lassú halálhoz vezetett.
A késői stádiumban markáns külső jegyként jelennek meg testszerte és csoportosan a kifekélyesedő, heggel gyógyuló szövetcsomók, az úgynevezett gummák. A bujakóros ember nemcsak a betegségtől szenvedett, de a jól látható, „taszító” tünetei miatt általában a társadalom kivetettjeként küzdött a halállal.
Témánk szempontjából azonban a legfontosabb, hogy a szifiliszt kísérő csontvelő- és csonthártyagyulladás markáns jeleket hagy a csontokon. A lyukak, árkok, mélyedések főleg a koponyán jelentkeznek, nem ritka, hogy a csont ki is lyukad – nem megyünk bele a részletekbe, a lényeg, hogy a paleopatológia számára ezek egyértelmű bizonyítékok.
Átlyukadt koponya és szájpad
Európából szórványosan ismertek a középkorra tett szifiliszes maradványok, ám egyik sem olyan markáns és egyértelmű, mint a Szegeden feltárt csontok. A vártemplom temetőjéből négy egyén maradványain figyelhetők meg a betegség nyomai, két férfién és két nőén. A legjellegzetesebb csonttani tünetek a koponyán mutatkoznak, de mivel a férfiak koponyája hiányzik, így esetükben a más csontokon jól látható elváltozások ellenére is diagnózisuk csak feltételezés.
„A két nő koponyája azonban megvan, és perdöntő erővel bír” – fogalmaz Fogas Ottó.
Egyikük 40-60 éves lehetett halálakor, főleg a falcsontokon és a homlokcsonton látszanak tűszúrásszerű lyukak, tölcsérszerű árkok, néhol „féregjárat-szerű” üregek. Ezeket mind szifiliszes gummák okozták, a beteg állapota nagyon súlyos volt:
A másik, egy 20-as éveiben elhunyt nő koponyájára egy osszáriumban találtak a régészek – a szó csontkamrát jelent, korábbi temetkezések maradványait szokták ilyenekben elhelyezni, amikor adott területen újabb sírokat ásnak. Az ő koponyacsontja is tele van a szifilisz okozta elváltozásokkal, még az orrnyílás környékén és a járomcsonton is látszanak a gummák következményei, a csontpusztulás következtében szájpadja is átlyukadt.
Egy építkezés is segített
A két, Szegeden eltemetett ember tehát minden kétséget kizáróan szifiliszben szenvedett, de ez még önmagában nem dönti el a kolumiánus-prekolumbiánus vitát, hiszen a temetőt megközelítőleg az 1500-as évek közepéig használták. A C-14-es (radiokarbonos kormeghatározási módszer) vizsgálat alapján az idősebbik nő 1440 és 1490, míg az ifjabb 1435 és 1470 körül halt meg.
Mindkettő megelőzi Amerika felfedezésének 1492-es dátumát, de elég közel állnak ahhoz, hogy perdöntő jelentőséget tulajdonítsunk egy régészeti bizonyítéknak is.
A vártemplomot Mátyás király (1458-1490) uralkodása idején átépítették, délről egy oldalkápolnával egészítették ki. A munkálatokat pedig az építési terület „megtisztításával” kezdték, vagyis a templom déli fala melletti sírokat exhumálták, a maradványokat osszáriumban helyezték el. Abban, ahonnan a fiatalabb nő csontjai előkerültek, vagyis halála évtizedekkel megelőzte Kolumbusz hazatérését.
Új változat érkezhetett
Végezetül érdemes megjegyezni, hogy bár a szifilisz első megjelenését Kolombuszhoz kötő elmélet megdőlt, ám ettől még az említett 1494-95-ös első nagy járványhoz lehetett köze amerikai kórokozónak. Sőt.
Egyre inkább elfogadott elmélet ugyanis, miszerint a Treponema baktériumok különböző változatai vagy fajai több tízezer éve jelen lehetnek a világ több pontján, más-más természetű megbetegedéseket okozva az eltérő klimatikus és szociális viszonyok között. Meglehet, hogy az Újvilág felfedezőivel egy addig ismeretlen változat érkezett az európai népességbe, amivel szemben az akkori emberek immunrendszere tehetetlen volt, ezért okozhatott jelentős járványt.
Kiemelt kép: Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszék, Móra Ferenc Múzeum
