Öt-nyolcmillió évvel ezelőtt Magyarországon, a Pannon-tenger öbleinek partján szubtrópusi, mocsári növényzet burjánzott. Ahogyan az éghajlat változott, a Pannon-tenger medencéjének ismétlődő süllyedése és az ezzel lépést tartó feltöltési folyamatok révén újabb és újabb növénytömegek kerültek iszap és víz alá. Az elpusztuló szerves anyag szenesedni kezdett, lignitté vált – így jöttek létre azok a lignitmezők, amelyekből a Mátrai Szénerőmű is „táplálkozik”. Magyarország villamosenergia-ellátásának jó része tehát elkorhadt, elszenesedett mocsári növényekből érkezik.
Magyarország büszkesége: a Gagarin Hőerőmű Vállalat
Az erőmű a szocializmus idején kiemelt nagyvállalat volt, 1967-ben Gyöngyösi Hőerőmű Vállalatként indult, majd egészen 1992-ig Gagarin Hőerőmű Vállalat néven működött. A környék tökéletesen megélt a lignitbányászatból és -feldolgozásból: az energiahordozót már az 1910-es évek végén is bányászták ipari mértékben, felhasználni pedig először Magyarországon a mátrai létesítményben kezdték.
Az erőmű maga még mindig olyan hangulatot áraszt, mintha a 60-as években ragadtunk volna: a fő irodaépület falán még a „Boldog Karácsonyt!” feliratot is megtalálhatjuk neonból, ami valószínűleg tényleg ekkor, de legkésőbb a 80-as évek derekán került fel. A főépület mellett ott van Gagarin mellszobra is.
Elképesztően sajátos légköre van az erőműparknak, igazi időutazás, és pont emiatt olyan hangulatos. Egy sajtóbejáráson nézhettük meg, hogyan is megy itt az élet, kicsit megismerhettük a Mátrai Erőmű mindennapjait: az erőművi területet nem igazán mutatták meg, de a kétségtelenül látványos hűtőtornyot igen, ezen kívül egy kisvasúttal roboghattunk körbe az épületek között, aztán az irodaépülettől bányászkocsival elmehettünk a visontai külszíni bányába is.
Ki ne fogadta volna el a fél disznót?
A Mátrai Erőmű az elmúlt időben főleg azért került címlapra, mert a magyar állam, azaz az MVM megvette Mészáros Lőrinctől, méghozzá aránytalanul magas összegért. Az erőműhöz még 2017-ben jutott hozzá Mészáros és egy cseh cég, de az üzletember hamarosan felvásárolta a cseh részesedést is, így már az érdekeltségébe tartozó cég és saját magán tőkealapja között osztozott rajta. Az adásvétel előtt, 2015-ben 13,6 milliárdos, 2016-ban pedig 6,5 milliárd forintos nyereséget termelt, viszont a tulajdonoscsere utáni években – 2017-ben és 2018-ban – 10,7, majd 4,3 milliárd forintos veszteséget hozott a szén-dioxid kvóta drasztikus drágulása miatt.
A finoman szólva sem gazdaságos erőművön végül 2019 decemberében, karácsony előtt adott túl Mészáros, méghozzá akkori hírek szerint 17,44 milliárd forintért. Szakértők már ezt is sokallták egy veszteséges erőműért, csakhogy nemrég kiderült, hogy különböző hitelekkel és támogatásokkal összesen 75,14 milliárd forintot kellett ráköltenie az államnak, hogy ismét az övé lehessen a monstrum. Ez már olyan összeg, amit nehezen lehet bármilyen piaci realitással magyarázni – pláne úgy, hogy az erőmű folyamatosan öregszik, a széndioxid-kvóták miatt pedig nem is valószínű, hogy valaha nyereséges, vagy legalább gazdaságos lehet a fenntartása. Az adásvételről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben.
Minket mindig bántanak itt emiatt, pedig a dolgozóknak semmi közük nincs ahhoz, hogy éppen ki a tulajdonos
– mondta az egyik dolgozó, akivel a bejáráson találkoztunk. „Azt a fél disznót szokták felemlegetni, de mondja meg, ki ne fogadta volna el, ha egyszer felajánlják?” – jegyezte meg, arra az esetre utalva, amikor Mészáros 2019-ben egy fél sertéssel kedveskedett az erőmű dolgozóinak, megköszönve munkájukat.
Az élet nagyon átalakult a környéken az elmúlt években, és bár munkaerőhiány nincs, a fiatalabbak számára egyre kevésbé vonzó a koszos, öregedő erőműben dolgozni. Hatvanban, Makláron, Egerben és Gyöngyösön is nagy multik vetették meg a lábukat, amik új munkahelyeket is kínálnak. Ezek elviszik a fiatal munkaerő nagy részét, számukra már nem olyan kecsegtető szénbányában vagy szénerőműben dolgozni – tudjuk meg a fent említett dolgozótól.
„Pedig itt mindenki nagyon büszke a munkájára. A paksi atomerőmű dolgozóihoz tudnám magunkat hasonlítani elhivatottságban, volt is egyébként átjárás a kettő között a mérnökök részéről.” Az erőműben konkrétan 2 ezer, a telephelyen összesen 4500-4700 ember dolgozik.
Szénről földgázra, ha minden jól megy
Nem csoda, hogy a fiatalok a könnyebb, jobban fizető munkák felé kacsintgatnak: a szénnek hamarosan leáldozik, a dráguló széndioxid-kvóták miatt már a Mátrai Erőmű üzemeltetése is nehezen lesz gazdaságos. A sajtót azért hívták a helyszínre, hogy a környezetbarát újításokról beszéljenek, majd a jövőbeli fejlesztésekről: kaptunk egy prezentációt rengeteg szakmai részlettel, miszerint a fejlesztések elsősorban egy földgázalapú turbinát, biomassza- és hulladékégető-alapú kisblokkot és a rekultivációs területeken elhelyezendő fotovoltaikus erőművek telepítését jelentik.
A lignitet fokozatosan vezetnék ki, a földgázt be, a biomasszatermelés marad, a meddőhányókon pedig még több napelemet helyeznének el. Barnamezős beruházásként megépülhet egy, a lakossági hulladék nem újrahasznosítható összetevőinek tüzelésére alkalmas, 31,5 megawatt kapacitású és egy 500 megawattos földgáz üzemű blokk is. A napelemrendszer 20 megawattnyi teljesítménnyel bővül, és napelemparkok integrálásához 50 MW-os akkumulátoros tárolót is létrehoznának.
A tulajdonos MVM Csoport a most zajló átvilágítás eredményei alapján hoz döntést arról, hogy további két, egyenként 232 MW-os lignitblokk működését is meghosszabbítja-e 2029-ig. Az erőmű két 100-100 MW-os lignittüzelésű blokkja, amik 2023 végéig üzemelhetnének, a tervek szerint 2021 közepétől leállnak. Az átalakítás ütemezéséről egyelőre nem született végleges tulajdonosi döntés – tudtuk meg Orosz Zoltántól, a Mátrai Erőmű Zrt. erőműfejlesztési és stratégiai igazgatójától, méghozzá e-mailben, mert a sajtóeseményen tartott prezentációja után már nem tudtunk tőle kérdezni.
Egy ilyen erőmű soha nem lesz környezetbarát
Az valószínűleg mindenkinek egyértelmű, hogy egy szénerőmű soha nem lehet teljesen környezetkímélő. A mátrai is kifejezetten szennyező, a hazai szén-dioxid-kibocsátás 14 százalékáért, a villamosenergia-szektor kibocsátásának mintegy feléért felelős. Ez nem meglepő, a szénégetés soha nem volt környezetbarát, és még akkor sem lesz az, ha igyekeznek a mérgező melléktermékeket mérsékelni.
Az erőmű ugyanis megteszi, amit lehet: a kazánban keletkező füstgáz szilárd és gáz halmazállapotú légszennyező anyagainak kijutását igyekeznek úgy csökkenteni, hogy tudják tartani magukat az európai uniós határértékekhez. A porkibocsátást elektrofilterek mérséklik, a pernye 99,5-99,7 százalékát leválasztják. A szén-monoxid és nitrogén-oxidok keletkezése határérték alatti, a kén-dioxidot nedves mészköves eljárással füstgáz-kéntelenítő rendszeren keresztül szűrik. Az erőmű környezetvédelmi mérőrendszert üzemeltet, mérve a környezet levegőjének por-, kéndioxid- és nitrogéndioxid-terhelését.
Csakhogy a lignitnek már a bányászata is rettentő környezetszennyező
– mondta el a 24.hu-nak Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiakampány-felelőse.
„A külszíni fejtések brutális tájsebet ejtenek, amit nyilván lehet rekultiválni, de törekedni kellene, hogy természetes, őshonos közeget teremtsenek újjá.” A már nem használt bányászati területekre a két bányaterületen, Visontán és Bükkábrányban azonban jobbára akácokat telepítenek, amelyek nem őshonos növények a Mátrában, viszont könnyen nőnek, gyorsan alkotnak erdőt, és a méhészeknek is nagyon jó terepet biztosítanak. Ugyan az utakat lebetonozták, és a burkolat nélküli utakat rendszeresen nedvesítik, még így is kifejezetten poros a környék, ami a környező települések lakóinak életminőségére rányomhatja a bélyegét, és akár meg is rövidítheti az életüket.
Aztán ott van a vízszivattyúzás kérdése is: a lignitbányászathoz mélyre le kell menni, ezért a földrétegeket vízteleníteni kell. Az erőműben és a bányászat során is kifejezett figyelmet fordítanak a vízvédelemre, a bányavíztelenítés során igyekeznek csak annyi felszín alatti vizet kiemelni, amennyi a biztonságos bányaműveléshez szükséges, az ipari és kommunális szennyvizeket külön csatornarendszerek gyűjtik, és ipari illetve kommunális szennyvíztisztítók tisztítják.
„A felszín alatti víz kitermelése révén a talajvíz szintje akár 80 métert is süllyedhet, így mindenképpen belezavar a bányák környékén a talaj vízháztartásába , annak ökológiai mellékhatásaival” – mondja Perger András. A lignit égetése során egyebek mellett ezen felül kén és higany is felszabadul, nem mindegy, hogy mennyi, és hogy milyen hatékonysággal lehet kiszűrni. A húsz éve üzemelő kéntelenítő ellenére az erőmű így is a magyarországi kén-dioxid kibocsátás 36,2 százalékáért, míg az ország higanykibocsátásának 13,71 százalékáért felelős.
Steampunk lázálom a lignitbányában
A kéntelenítőt mi is megnézhettük, ez ugyanis a hűtőtoronyban található, ide beengedtek minket. Egészen szürreális élmény egy ekkora betonkúpban állni, ahol a bejáratnál az aerodinamikai sajátosságok miatt brutálisan kering a levegő, míg a belső területeken teljesen szélcsend van. Innen kisvasutaztunk, majd autóztunk át a visontai bányába, útközben láttuk a mintegy 15 összkilométer hosszú szalagrendszer egy részét, amin a szén érkezik az erőműbe – Bükkábrányból vonatokon hozzák az energiahordozót. Láthattuk a rekultivált területeket, amelyek laikus szemmel szépen zöldellő erdőknek tűnnek, annak ellenére, hogy a már korábban említett akáccal vannak tele.
A bányában aztán újra felszálltunk a nosztalgiavonatra, ezúttal csak képletesen: egy, a 70-es évekből itt maradt, még mindig aktívan használt kotrógépet mászhattunk meg, ami belülről is legalább annyira lenyűgöző, mint amilyennek kívülről tűnik. A pöfékelő, ide-oda mozgó gépen egy steampunk lázálomban találja magát az ember, minden koszos és olajos, a levegőből gyakorlatilag harapni lehet a port, és ha nem vigyázunk, könnyen beeshetünk a gépszörnyeteg gyomrába. A kotrógép tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a többi kotrógépre, és az egyébként tényleg mutatós lignitbányára, ahol szabad szemmel is könnyen kivehető a mocsáros, lignites földszeletek váltakozása a homokos talajjal.
„A biomassza technikailag karbonsemleges, megújuló energiahordozónak számít, hiszen nagyon rövid a szénciklusa, mindössze pár évről, évtizedről beszélhetünk” – mondta Perger András.
„Nem lehet azonban egyértelműen kijelenteni, hogy környezetbarát megoldásról van szó: nem mindegy, hogy milyen technológiával tüzelik el, hogy milyen messziről hozzák az erőműbe, és az sem, hogy milyen forrásból érkezik. Ha például direkt ebből a célból nevelnek energiaültetvényeket, -erdőket, az gyakorlatilag monokulturális kizsákmányolása a földnek, mert egyféle növényt termesztenek rajta, az is csak azért, hogy hamar kivághassák, és újat ültethessenek a helyére.”
Környezetvédelmi szempontból a másra már fel nem használható erdészeti és mezőgazdasági hulladék égetése a legkedvezőbb. Magyarországon azonban ez kevésbé jelentős, a biomassza használata, egyáltalán nem fenntartható módon, ma döntően rönkfa és tűzifa égetését jelenti.
Aztán ott van még a földgáz, amire, úgy tűnik, a Mátrai Erőmű be szeretne rendezkedni. Az erőmű hozzánk azt az információt juttatta el, hogy így a széndioxid-kibocsátás 75 százalékkal csökken majd a lignitblokkokhoz képest. A földgáz szén-dioxid-kibocsátás szempontjából tényleg jobb megoldás, mint a szén, ennek ellenére még mindig nem érdemes hosszú távon rá hagyatkozni. A kitermelésének ugyanis súlyos környezeti ára van, metánszivárgással is járhat, a kvóták és gázárak változásával pedig egyáltalán nem biztos, hogy gazdaságos lesz ilyen módon energiát termelni.
Szén-dioxidot kibocsátó erőművekkel a klímaválságot nem lehet megoldani
– mondta Perger András. „Korábban talán jó lett volna átmeneti megoldásnak, de már olyan ponton tartunk a felmelegedésben, hogy nem támaszkodhatunk a földgázra.”
Hiába a környezetbarát újítások, a környezetre való hatások mérséklése, és az óvatosság, a Mátrai Szénerőmű valószínűleg még hosszú évekig, ha nem évtizedekig az ország megoldandó problémája marad. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy jelenleg – ha tetszik, ha nem – kikerülhetetlen: nem megoldott ugyanis, hogy megbízhatóan helyettesíthető legyen bármilyen zöldebb, környezetbarát energiahordozóval. Erősen kérdéses, hogy érdemes-e ebbe még több pénzt és erőforrást beleölni, de ha már fenntartják, legalább legyen a lehetőségekhez mérten kevésbé szennyező, ez pedig, ha minden jövőbeli terv megvalósul, talán sikerülhet is.
