Tudomány zöldövezet

Hungarikum lett a tiszavirág, de összeomolhat az állománya

A tiszavirág állományának 95 százaléka eltűnt Európából. Igazi hungarikum-faj, de érdemi beavatkozások nélkül valószínűsíthető az állomány összeomlása.
Korábban a témában:

A Hungarikum Bizottság 25. jubileumi ülésén a hungarikumok közé emelte a csíksomlyói pünkösdi búcsút és a kegyhelyet, a klasszikus magyar szablyavívás hagyományát és a tiszavirágzást. Utóbbi közismerten egy kérészfaj látványos rajzása, a tiszavirág 400 éve még egész Európában elterjedt volt, ma pedig a legveszélyeztetettebb kérészfaj.

A tiszavirág lárvája az imágóvá vedlést megelőzően három éven át az agyagos partfalban él és a folyóvizekben rendkívül fontos szerepet tölt be. Úgy is, mint a szerves anyagokat kiszűrő táplálkozása révén a víz tisztítója, és úgy is, mint más szervezetek (például halak) tápláléka. A faj klasszikus élőhelye a folyókanyarulatok külső ívén levő szakadópart, ahol a sodorvonal közel halad a parthoz, de kisebb számban a folyó más élőhelyein is előfordul.

A megfelelő élőhelyeken kialakuló telepekben néhány folyamkilométeren milliós számban élhetnek tiszavirágok

– idézi az Ökológiai Kutatóközpont közleménye Prof. Dr Lengyel Szabolcsot, a központ tudományos főmunkatársát.

Eltűnt a 95 százaléka

A tiszavirág az eurázsiai elterjedésű Palingeniidae család legnagyobb termetű faja, imágó állapotban akár 10 cm-es testhosszt is elérhet. Rajzása már a korai természettudósok figyelmét is felkeltette, nem véletlen, hogy az első, bizonyosan ezt a fajt érintő leírás majdnem négyszáz éves. Ekkor még egész Európa-szerte elterjedt volt, a középszakasz jellegű folyókon közönségesnek számított (mint ahogy Theodorus Clutius is a mai Hollandia területén figyelte meg a fajt a XVII. század első felében).

A tiszavirág a XIX. és XX. század során elterjedési területének jelentős részén kipusztult. A faj utolsó megfigyelése a franciaországi Loire-ból 1922-ből, a Rajna német és holland szakaszáról 1952-ből, a Dunából pedig 1974-ből származik. A kipusztulás okai főként a folyószabályozások, a meder-átalakítások, a partvédelmi építése volt, melyek a faj klasszikus élőhelyének (szakadópartok) eltűnéséhez vezettek, míg kisebb mértékben valószínűleg a szennyezések is szerepet játszhattak.

Ezen folyamatok eredményeképpen a legóvatosabb becslések szerint is a tiszavirág egykori európai elterjedési területének legalább 95 százalékáról eltűnt.

A fajnak biztosan ismert, jelentős állományai ma már csak a Tiszában és a Rábában ismertek hazánkban, valószínűleg a Rába volt a forrása a Dunában 2015-ben Gönyűnél újonnan felfedezett kicsiny tiszavirág-állománynak. A faj bizonytalan előfordulásait jelezték a Dnyeper és a Dnyeszter folyókból illetve több évtizedes hiány után megtalálták a Duna-delta romániai részén és a Prut folyó moldovai szakaszain is.

A veszély nem szűnt meg

A közelmúltban végzett genetikai vizsgálatok további fontos információval szolgáltak a faj hazai állományainak értékét illetően. Egyrészt az eredmények szerint a megmaradt tiszai állományok „egészséges” mértékű, jelentős genetikai változatossággal rendelkeznek, melynek oka az lehet, hogy jégkorszaki menedékterülete egybeesett a jelenlegi elterjedéssel. Másrészt mind a jelenkori rábai, mind pedig a kihalt rajnai állományok genetikai összetételüket tekintve jelentősen eltérnek a tiszai állományoktól, míg a Rába és a Rajna állományai között a nagy földrajzi távolság ellenére kevés különbség van.

Ennek magyarázata az lehet, hogy a Rába és Rajna állományai az utolsó jégkorszakot egy másik menedékterületen vészelhették át, mint a tiszai állományok. Végül pedig, mivel a rábai állomány jelentősen különbözik a tiszai állományok mindegyikétől, de nem különbözik a rajnai állománytól, a Rábán fennmaradt populáció a valamikori nyugat-európai állomány utolsó képviselője lehet, melynek védelme evolúciós szempontból is kiemelten fontos.

A fentieket összegezve, kijelenthető, hogy a tiszavirág igazi hungarikum-faj. A faj európai kipusztulását okozó veszélyeztető tényezők azonban sajnos ma is fennállnak vagy fenyegetnek: az élőhelyek pusztulása a mederátalakítások, partvédelmi beavatkozások (kövezés, sarkantyúzás) révén lassan, de biztosan folytatódik.

Az állomány összeomlása valószínűsíthető, ha nem történnek érdemi beavatkozások a faj élőhelyeinek védelmére, a természetes folyódinamika fenntartására.

Egy vizsgálat szerint például a partvédő kövezéssel ellátott szakaszokon körülbelül feleannyi lárva kel ki, mint a természetes partszakaszokon. Egy másik vizsgálat pedig rámutat arra, hogy a hidak és műutak polarizáltfény-szennyező hatásuk révén megzavarhatják a tiszavirágok repülését, melyek így szintén hozzájárulhatnak az élőhelyek leromlásához. A fentiek figyelembevételével logikus a következtetés, hogy a tiszavirág fennmaradásában Magyarországnak óriási nemzeti és nemzetközi felelőssége van.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.