Tudomány

Hatalmas raptor nyomaira bukkantak

Lida Xing et al. (2024, iScience)
Lida Xing et al. (2024, iScience)

Két különböző raptorfaj lábnyomait konzerválta egy késő kréta kori iszapréteg – írja az IFLScience. Szakértők egy csoportja egy, a közelmúltban megjelent tanulmányban ismertette a maradványokat.

Mint kiderült, az egyik lenyomat egy eddig ismeretlen fajtól származik, amely nagyobb volt, mint bármelyik korábban talált raptor.

A Fujianipus yingliangi névre keresztelt állatról csontok hiányában egyelőre nem sokat tudni, de a becslések alapján csípőmagassága 1,8, hossza pedig 5 méter lehetett.

A raptorok lábnyomai azért jellegzetesek, mert csak két teherbíró lábujjuk volt. A négy-négy karmuk közül egy-egy kicsi volt, egy másik, nagyobb lábujj szerepe vitatott, de elképzelhető, hogy a zsákmányszerzést vagy a védekezést segítette.

Dr. Anthony Romilio, a Queenslandi Egyetem munkatársa és kollégái a kínai Fujian tartományban feltárt ősi leleteket elemezték. A helyi, megkövesedett ősi iszapréteg számos dinoszaurusznyomot tartalmaz, de a raptorok lenyomatai különösen érdekesek. Az egyik sorozat egy kisebb, nagyjából 1 méteres Velociraptortól származhat.

A másik lábnyom mintegy 36 centiméter hosszú. „Van egy ökölszabály, miszerint ha a lábnyom hosszát megszorozzuk néggyel, akkor megkapjuk a dinoszaurusz csípőnél mért magasságát” – mondta Romilio, hozzátéve, hogy raptorok esetében inkább 5,5-szeres az arány. Ez alapján az ősi faj hatalmas lehetett.

Az állat a Troodontidae családba tartoztak, ezen csoport a késő jura korban, nagyjából 95 millió éve jelent meg. A raptorokra elképesztő méretbeli változatosság volt jellemző, a legkisebb ismert dinólábnyomok is ezen állatokhoz köthetőek.

A kínai lelőhelyben az érintett réteget nem tudták pontosan datálni, de nagyjából 80-105 millió éves lehet. A bizonyítékok alapján a kréta kor vége felé a raptorok egyre nagyobbak lettek, ki tudja, meddig nőttek volna, ha nem pusztulnak ki a hírhedt becsapódásban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik