Vizes aszteroida, újabb Mars-landolás, és utazás a Hold túlsó oldalához – ezek voltak 2018 legnagyobb űreseményei

Amikor 2018 elején megírtam az idei, előreláthatólag legnagyobb űrkutatási missziókról szóló cikkemet, még fogalmam sem volt, hogy valójában milyen sok meg is fog valósulni belőlük: kis híján az összes projekt elindult, sőt, ezeken kívül még rengeteg másik is.

ÚJABB ESZKÖZÜNK VAN A MARSON

Az idei év egyik legnagyobb eseménye kétségkívül az volt, hogy a NASA-nak megint sikerült landert juttatnia a Marsra: az InSight november 26-án ért le a vörös bolygóra egy kifejezetten bonyolult, és nagyon veszélyes leszállási manővert követően, amit a kutatók csak a terror hat percének neveztek (hasonlóan a Curiosity leszállásához, az viszont egy perccel hosszabbra sikeredett). Az InSight nem rover, nem fog mászkálni a bolygón, legegyszerűbben úgy lehet leírni a munkáját, hogy meg fogja mérni a bolygó életjeleit: a pulzusát, vagyis a marsrengéseket, a hőmérsékletét, vagyis a hőelosztását és hőszállítását, valamint a reflexeit, vagyis hogy mennyire dől meg a bolygó, ahogyan a Nap körül kering. Neki köszönhetően már olyat is hallhattunk, amit eddig még soha: a marsi szél zúgását.

RÁPÖRÖGTÜNK AZ ASZTEROIDÁKRA

Nem ez volt azonban az egyetlen szonda, ami idén elérte a kitűzött célját: a szintén NASA által indított OSIRIS REx megközelítette a Bennu kisbolygót, és december elején megkezdte a közeledési manőverét. Bár az eszköz soha nem fog konkrétan leszállni az aszteroidára, fokozatosan közelebb megy hozzá, egészen addig, amíg robotkarjával meg nem tudja karcolni a felszínét. Az 500 méter átmérőjű Bennu igen kivételes objektum: a szakértők úgy vélik, hogy az aszteroida összetétele többé-kevésbé állandó maradt a Naprendszer megszületése óta.

Amennyiben minden az elvárásoknak megfelelően alakul, az OSIRIS-REx 2021 tavaszáig marad a Bennunál, ezt követően pedig megkezdi 2 és fél éves útját vissza a Földhöz. A misszió azért történelmi, mert soha ilyen kis objektum körül nem keringett még ember alkotta műszer, és nem is hoztunk ilyesmiből haza mintát – most végre lesz rá lehetőségünk.

Már most komoly eredményeket könyvelhet el magának a szonda: felfedezte, hogy a Bennut alkotó agyagásványokba zárva víz található. Ez egészen röviden azt jelenti, hogy az aszteroida találkozott már vízzel utazása során – a tudósok ráadásul úgy gondolják, hogy azon

nagyobb kisbolygón, amiből az aszteroida kivált, ténylegesen található számottevő mennyiségű víz.

Az aszteroidákra a japánok is rápörögtek idén, most júniusban érkezett meg a Hayabusa-2 nevű szondájuk a 162173-Ryugu nevű objektumhoz. A Minerva II-1 misszió két szerkezete, a Rover 1A és 1B szeptemberben, majd a MASCOT októberben le is szállt a felszínre. Utóbbi a terveknek megfelelően csak néhány órán át üzemelt, ezen idő alatt csupán három manővert hajtott végre, de ennyi idő alatt is sikerült elemeznie az aszteroida mágneses terét és összetételét.

A Rover 1A és 1B feladata pedig a felszín feltérképezése. A Hayabusa-2 egyébként a Hayabusa utódja, amely 2000-es évek elején vizsgálta az Itokawa aszteroidát. A Hayabusa is megpróbálkozott egy leszállóegység, a MINERVA lehelyezésével, a rover azonban elveszett a misszió során.

A NAPRA LEHET NÉZNI, MÉGHOZZÁ EZZEL A SZONDÁVAL

2018-ban két különösen érdekes és fontos űrszonda is nekiveselkedett a világűrnek: augusztus 12-én például fellőtték a Parker Solar Probe-ot, vagyis a Parker napszondát, ami, a nevéből már sejteni lehet, a központi csillagunkat fogja vizsgálni. A szonda igazi rekorder, minden korábbinál közelebb kerül a Napunkhoz: annak külső légkörébe, vagyis koronájába merül. Az eszköz belerepül a Nap koronájába, 6,1 millió kilométerre közelítve meg a felszínt, és a tervek szerint 2025-ig kering majd a csillag körül.

Az első rekordot már meg is döntötte az űreszköz: sikerült megörökítenie, ahogy plazma áramlik ki a csillagunkból, méghozzá olyan közelről, amilyen közelre még soha nem merészkedett ember készítette eszköz. A szonda ekkor 27,2 millió kilométerre járt a Nap felszínétől. Ez a távolság emberi léptékkel ugyan óriásinak tűnhet, de ilyen közel a csillaghoz már igen komoly a forróság.

Aztán elindult októberben a BepiColombo, ami nekünk már azért is nagy szám, mert magyar kutatók is dolgoztak rajta, hiszen az Európai Űrügynökség és a Japán Űrügynökség közös projektje. A szonda két műholdból áll, ezek akkor elválnak egymástól és két pályán keringenek majd, az egyik (MMO) a mágneses környezetet vizsgálni, a nagyobbik (MPO) a szilárd bolygót kutatja. A cél az lesz, hogy tanulmányozzák a Merkúrt, a Naprendszer legkisebb bolygóját, amely a legközelebb is kering a Naphoz.

KÍNA IS BEVESZI A HOLDAT

Aztán a kínaiak sem tétlenkedtek, és elindultak a Hold túlsó, rossz megfogalmazásban sötétnek is emlegetett oldala felé, ami már csak azért is nagy szó, mert mindeddig összesen három országnak sikerült eljutni a kísérőnkre. A Csange-4 most olyan helyre merészkedik, ahol eddig még nem jártunk, méghozzá azért, hogy előkészítse a terepet egy komolyabb, esetleg egy emberes űrmisszióra. Az eszköz a Déli-sarki Aitken-medencében fekvő, Kármán Tódorról elnevezett Von Kármán-kráterben fog leszállni, méghozzá valamikor január elején. A közel 2500 kilométer átmérőjű Déli-sarki Aitken-medence a Naprendszer legnagyobb ismert becsapódási krátere.

A Csange-4-ről jelenleg annyit tudni, hogy sikeresen holdkörüli pályára állt.

KEPLER KI, TESS BE

Idén kénytelenek voltunk lecserélni a legsikeresebb exobolygókutató űrtávcsövet: a Kepler ugyanis nagyjából 9 éves munka után október végén befejezte működését: elfogyott az üzemanyaga. Az űrteleszkóp pályafutása során több ezer naprendszeren kívüli bolygót talált. A küldetése alatt többször léptek fel műszaki nehézségek, 2013 óta a Kepler már csak korlátozott üzemmódban működik – ennek ellenére idén jelentették be azt is, hogy az űrtávcső adatait elemezve közel száz újabb száz exobolygót találtak a világűrben.

Nem leszünk viszont exobolygó-vadász űrtávcső nélkül sokáig, ugyanis utódja, a TESS (Transiting Exoplanet Survey Satellite) áprilisban indult útjára. Az eszköz, ahogy a Kepler is, úgynevezett tranzitmódszerrel vizsgálja az egész égboltot. A fedélzetén működő detektorok a csillagok fényességét mérik, és azt az átmeneti elhalványodást keresik, ami olyankor következik be, amikor a csillag körül keringő bolygó éppen a csillag előtt halad át.

EGY ŰRSZONDA HALÁLA

Nemcsak a Keplertől, de a Dawn űrszondától is el kellett búcsúznunk idén: november elején jelentették be, hogy a NASA mérnökei nem tudták felvenni a kapcsolatot a Dawnnal, ami arra utal, hogy elfogyott az üzemanyaga. Az űrszonda 2007-ben indult útjára, elsődleges célpontja az aszteroidaöv egy másik objektuma, a Vesta volt. 2011-ben meg is érkezett az égitesthez, ezzel a Dawn lett az első űreszköz, amely a kisbolygóöv egyik objektuma körül kezdett keringeni. A Dawn 2012-ben hagyta el a Vestát, és 2015-ben jutott el a Cereshez. Ezzel a szerkezet ismét történelmet írt: az első olyan űreszközzé vált, amely a Föld-Hold távolságnál messzebb fekvő két égitest körül is keringett.

Kisebb eszközöket is lőttek fel idén, amelyeknek azonban ugyanolyan fontos szerepük van: januárban indult a NASA GOLD szondája (Global-scale Observations of the Limb and Disk), ami a földi ionoszférát és termoszférát vizsgálja (ennek hamarosan indul a második etapja, az ICON, ami viszont az űridőjárást fogja monitorozni), a Nemzetközi Űrállomáshoz pedig hozzácsatlakozott az ESA Space Storm Hunterje, ami a felső légkör elektromos kisüléseit figyeli meg.

NEM VÁRT HELYEKEN BUKKANTUNK VÍZRE

Komoly lépéseket tettünk a földönkívüli élet felfedezése felé is – persze idegenekkel még nem sikerült találkozni, de találtunk például vízpárát és jégtüskéket az Európé felszínén. A jégtüskék úgy keletkeznek, hogy a napfény hatására a felszínen található jég gyorsan gázzá alakul, de közben még fagy is – a szakértők szerint akár 15 méteres tüskéket is hátrahagyva. Aztán találtunk szerves vegyületet, név szerint metánt a Marson, a Curiosity a Mars kőzeteit és atmoszféráját vizsgálva bukkant rá.

Az új eredmények olyan szerves molekulákhoz köthetőek, amelyeket 3 milliárd éves, felszínhez közeli üledékes kőzetekben azonosítottak.

Az érintett vegyületek szenet, hidrogént, és talán oxigént, nitrogént és egyéb elemeket tartalmaznak.

A Mars még egy titkát felfedte előttünk idén: a Mars Express felfedezte, hogy a déli pólusoknál nagyobb mennyiségű folyékony víztömeg van a jég és por alá zárva. A mintegy 20 kilométer hosszú terület jele sokban hasonlított arra, amit a grönlandi és antarktiszi jégtakaró alatt fekvő tavak mutatnak. A NASA csapata azt feltételezi, hogy a felszín alatti tó hőmérséklete jóval fagypont alatti, a különböző sók miatt ugyanakkor a víz folyékony maradhat.

Víz van a Holdon is, legalább is ez derült ki a Hawaii Geofizikai és Bolygótudományi Intézet kutatásából. A szakértők szerint még annyi is lehet belőle, hogy elegendő legyen egy holdbázis felállításához. A vizet a holdi sarkoknál található, napfénytől védett kráterekben találták, így idén végre megdőlt az az elmélet is, hogy a kísérőnk egy kietlen, száraz pusztaság.

ELSŐ EXOHOLD, FINGSZAGÚ URÁNUSZ, ÉS A TEJÚTRENDSZER SZÜLETÉSE

Több naprendszeri bolygóról is derültek ki érdekességek: a Jupiternek például tizenkét új holdját azonosították, ami így már 79-re emelte a bolygó kísérőinek számát. Az Uránuszról kutatók megállapították, hogy fingszagú, a Szaturnuszról pedig azt, hogy gyűrűiből szerves molekulák esnek a bolygó ionoszférájába.

Exobolygó-kutatásban is hozott szép eredményeket 2018: a Kepler száz új felfedezettje mellett sikerült megtalálni az első, galaxison kívüli exobolygókat, mintegy 3,8 millió fényévre a Földtől. A rendszerben a bolygók tömege a csillagok tömegének 0,001 százalékát teszi ki, ez azt jelenti, hogy

egy csillagra több ezer kisebb égitest juthat.

Októberben újabb különlegességet is találtunk: felfedeztük az első olyan, bolygó körül keringő holdat, ami nem a Naprendszeren belül mozog. Az égitest a Földtől nyolcezer fényévnyi távolságban lévő Kepler 1625b óriás gázbolygó körül mozog, és elképesztő méretei is vannak: becslések szerint az exohold az általa kísért bolygó tömegének csupán 1,5 százaléka, nagyjából akkora, mint a Naprendszer legkisebb gázbolygója, a Neptunusz. Átmérője 49 ezer kilométer lehet, és megközelítőleg hárommillió kilométerre kering bolygója körül.

Betekintést nyerhettünk a Tejútrendszer születésébe is idén: az ESA Gaia űrteleszkópja felfedezte, hogy tízmillió évvel ezelőtt összeütköztünk egy másik, a Gaia-Enceladusra névre keresztelt galaxissal. A Tejútrendszer belső rétegét az összeütközésből eredő törmelékek alkotják. Ez persze még mindig nem tisztázza teljesen azt, hogyan jött létre a galaxisunk, de már árnyalja a képet.

SZÉPET MENT A SPACEX

A magánkézben lévő űrkutatás is fejlődött, igaz, nem akkorát, amekkorát az év elején jósoltunk neki: a Falcon Heavy debütált ugyan, de egyelőre csak egy Teslát repített az űrbe. A Falcon 9 viszont jól szuperált, többször is használták, bár éppen most, december elején bakiztak egyet vele a visszatérésnél, viszont a Nemzetközi Űrállomásra sikeresen felvitték a szállítmányt egy Dragon űrkapszulán.

Elon Musk egyébként azt is bejelentette, hogy megtalálta az első holdturistát, akit elvisz egy körre a kísérőnk körül: bár nem idén, hanem jövőre indul az utazás, de az már biztos, hogy a japán üzletember, Yusaku Maezawa lesz a befutó.

A magánszektor többi vállalatának egyelőre nem sikerült komoly sikereket elérni, bár folynak a tesztek a Boeingnél is a CST-100 Starlinerrel. A Lockheed Martin és a United Launch Alliance Atlas-V-ös rakétája viszont idén ötször is sikeresen indult, méghozzá egy titkosított, két NASA-projekttel, és két, az Egyesült Államok légiereje által biztosított szállítmánnyal.