Tech

A hétvégén Kína elindul a Hold túlsó oldalához

Szombat reggel indítják el azt a rakétát, melyen egy kínai leszállóegység és egy rovar utazik majd. A Csange-4 misszió célja, hogy a szerkezeteket eljuttassák a Hold túlsó oldalára. Hasonló küldetést eddig egyetlen nemzetnek sem sikerült végrehajtania.

A történelem során csupán három ország juttatott robotot a Holdra: a hidegháború alatt az Egyesült Államoknak és a Szovjetuniónak sikerült végrehajtani a bravúrt, 2013-ban pedig Kína is csatlakozott a klubhoz. Utóbbi volt a Csange-3 misszió, melynek megvalósításán évtizedeken át dolgoztak a szakértők.

A sikeren felbuzdulva Kína az elmúlt években újabb küldetésen kezdett el dolgozni. A Csange-4 lehet az első ember alkotta eszköz, amely a Hold túlsó oldalán száll le – írja a The Verge.

A Hold egy kötött tengelyforgású égitest, emiatt mindig egyazon oldalát mutatja a Föld felé. Ahhoz, hogy a túlsó felén dolgozó rover kommunikációja megfelelő legyen, olyan űrszondára van szükség, amely közvetítő szerepet játszik a szerkezet és a földi irányítás között. Ez a Csuecsiao, melyet nagyjából egy hónapja indítottak el.

Miért látjuk mindig ugyanazt a felét a Holdnak?
Bolygónk tömegvonzása jelentős hatással van a Holdra.

A tervek alapján a Csange-4 leszállóegysége és rovere a Déli-sarki Aitken-medencében fekvő, Kármán Tódorról elnevezett Von Kármán-kráterben fog leszállni. A közel 2500 kilométer átmérőjű Déli-sarki Aitken-medence a Naprendszer legnagyobb ismert becsapódási krátere.

Bár a kínai robot nem küld haza mintákat, elemzéseinek köszönhetően remélhetőleg így is sikerül jobban megismerni a hatalmas mélyedés tulajdonságait.

A Csange-4 Kína hosszú távú terveinek egyik fontos lépése. Sikeres küldetése esetén jövőre újabb robotot indítanának el, amely már mintákat is gyűjtene, idővel pedig űrhajósokat is szeretnének eljuttatni a Holdra.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik