Árpád nagyfejedelem történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja annak ellenére, hogy gyakorlatilag sem személyéről, sem tevékenységéről nem sokat tudunk. Pontosabban ami keveset ismerünk, az önmagában elég, hogy a legnagyobbak között tiszteljük.
Apjával, Álmossal megszervezte és sikerrel levezényelte a magyarok Kárpát-medencébe költözését, létrehozta az új államot, amit sikerrel meg is védett. A 907-ben megvívott pozsonyi (pontosabban: brezalauspurci) csatát szokás Mohács pozitív ellentéteként is emlegetni: a kor nagyhatalmával, a Keleti Frank Királysággal szemben sikerült megóvni függetlenségünket.
Az utókor részéről a modern régészet megszületésének pillanatától kezdve erős az igény Árpád sírjának felkutatására – ez az egyetlen hely, ami fizikailag is összekötne vele, ahol tiszteletünket leróhatnánk. Az elmúlt több mint másfél évszázad során többen vélték úgy, hogy meg is találták, ám tudományosan elfogadható, bizonyítható módon eddig egyetlen leletet sem lehet a nagyfejedelemhez kötni.
Nagyra tartott, valós személy
A dilemma megértéséhez először azt kell tisztázni, miként viszonyult a magyar közvélemény Árpádhoz az utóbbi 1100 évben, milyen nyomok vezethetnek a sírhoz, illetve mi segítheti az azonosítást. Kezdjük az elején.
Sok nép legendás korai ősével, államalapítójával szemben Árpádra valós történelmi személyként tekintünk: több korabeli, hiteles, egymástól független külföldi forrás említi őt a magyarok fontos, kiemelkedő vezetőjeként
– mondja a 24.hu-nak Dr. Langó Péter régész, az MTA BTK Régészeti Intézetének tudományos munkatársa.
A magyar krónikás hagyomány viszont jóval későbbi, mint a nagyfejedelem kora, az első ismert hazai történeti mű, Anonymus Gesta Hungaroruma a XIII. század elején készült. Az ismeretlen jegyző részletesen szól Árpádról, majd a középkor folyamán végig meghatározó személyként van jelen a magyar krónikás hagyományban.
Ez arra utal, a „közvélemény” a már akkor is evidenciaként kezelt hun-magyar rokonság tudatában is Árpád nagyfejedelmet tekintette népünk egyik első, meghatározó politikusának.
Attila, majd újra Árpád
A változás tehát már a XIII. században elkezdődött és később Mátyás uralkodásának idejére egyre jobban kiteljesedett, majd a XVI. század elején végkép rögzült és honfoglalóként Árpád szerepét egyre inkább Attila vette át. Ettől fogva egészen a XVIII. századig általános nézet volt a magyarság korai történetét a hunok históriájával azonosítani, ahol ugye Attila az első (és ilyen értelemben a tényleges) „honfoglaló”, Árpád személye legfeljebb második foglalóként kerül szóba, az államalapító pedig Szent István.
A XVIII. század során viszont két tényezőnek köszönhetően a nagyfejedelem ismét első számú őssé, hivatkozási alappá vált. Egyrészt ekkor fedezték fel újra a középkori történeti műveket: lefordították és kiadták Anonymus Gestáját, a forrásmű széles körben terjedt, és reálisabb történelemszemléletet tett lehetővé.
A másik ok politikai természetű, ne feledjük a nemzetté válás hajnalán járunk. A Bécs abszolutisztikus törekvéseivel és privilegizált katolicizmusával szembeni ellenérzés az addig egyedüli példaképként tisztelt, ám ugyancsak erőskezű és mélyen katolikus Szent Istvánnal szemben a köz szimpátiáját egyre inkább a „demokratikusan megválasztott” és nem katolikus – ilyen értelemben a protestánsok által is hivatkozásként kezelt – Árpád felé fordította.
A XVIII. század második felében, vége felé született meg például az Árpád-kor és az Árpád-ház kifejezés, ez adta meg a történelmi fogalomkeret, amely személyét ismét múltunk legjelentősebb politikai szereplőjévé emelte
– fogalmaz a honfoglalás kor és az Árpád-kor szakértője.
Vörösmarty nyomán közös igény
Ekkor sírjának megtalálása még nem volt meghatározó, e törekvést a XIX. század középső harmadában fellángoló „romantikus fordulat” indukálta. Egészen pontosan a kor meghatározó történésze, Horváth István, akinek felhívására Vörösmarty Mihály megírta a Zalán futását, Árpád vezér nagy romantikus eposzát. De ha a Puszta sír című költeményére gondolunk, ez már felhívás volt Árpád nyughelyének felkutatására.
Hiába keresték Óbudán
A baj csak az volt, hogy a sír hollétéről egyetlen egy forrásunk van, Anonymus háromszáz évvel Árpád halála után lejegyzett két árva sora:
Tisztességgel temették őt el egy kis folyónak a forrása felett, amely kőmederben folyik alá Attila király városába. Egyszersmind ott a magyarok megtérése után a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére egyház épült, amelyet fejérnek hívnak.
A korabeli közgondolkodás alapvetően Óbudát tekintette Attila városának, ezért az 1840-es években itt kezdődött Fejéregyház keresése. A XIX. században viszont még nem okozott problémát néhány olyan tény, amely már a kiindulási pontot is kétségbe vonja.
Egyrészt mennyire lehetnek hitelesek Anonymus a XIII. századi értesülései az V. századi viszonyokról? Másrészt egyetlen kortárs leírást ismerünk arról, hogyan lehet eljutni Attila székhelyére, de ez nem azonosítható az egykori Aquincummal.
Fotó: Faludi Imre /MTVA/Bizományosi
A tévedés oka, hogy az akkor még ismeretlen eredetű, ma is meglévő romokat a közvélemény a kezdetektől Attilának tulajdonította, de a középkori hagyományon kívül semmi nem utal a hun király és a mai városrész közvetlen kapcsolatára.
Elképesztő esetek
A vezető magyar értelmiség, a legkiválóbb tudósok ástak, kutattak szerte Óbudán és a Budai-hegységben Fejéregyház templomának romjai után hiába. Sőt, ma már azt is kijelenthetjük, a térségből még csak bizonyíthatóan X. századi lelet sem került elő.
Langó Péter tragikomédiába illő jeleneteket mesél erről az időszakról, megér egy kis kitérőt:
- Az 1850-es években Érdy János régész, akadémikus vezette a kutatást. Épp a budai hegyekben dolgozott, amikor egy csendőr letartóztatta, és mint tolvaj kincskeresőt előállította.
- Egy évtizeddel később Thaly Kálmán vette át a feladatot, adandó alkalommal Vidats János, ismert gyárostól kért 40 munkást az ásatásokhoz. Csakhogy Vidats Kossuth híve, hajlíthatatlan ’48-as volt, a hatóságok lázadást orrontottak, és a feltárásra érkező munkásait puskatussal kergették szét.
A XX. század két szívdobogtató felfedezést hozott: az 1956-ban Banán előkerült egyik honfoglalás kori sírt egy későbbi kutató Árpád, ’59-ben a zempléni sírt egy másik neves szakember Álmos végső nyugvóhelyeként azonosította, ám a szakemberek egyik feltételezést sem fogadták el, számos ponton cáfolták ezeket a teóriákat.
Azóta is, mind a mai napig hallunk szenzációs felfedezésekről, ám a tudományban konszenzus van arról: nem ismerünk olyan temetkezést, ami azonosítható lenne Árpád nagyfejedelemmel.
Mi az, amit keresünk?
Itt jutunk el a legnehezebb kérdésig. Mi az amit keresünk, és ha találunk valamit, honnan tudjuk, hogy Árpád maradványaira leltünk-e? Nyilvánvalóan mindenki gazdag és értékes sírmellékletekre számít, maguk a régészek is, de díszes tárgyakat személyhez kötni igencsak bajos.
Lehet valamelyik leleten az egykori tulajdonosra utaló felirat, ám számos kora középkori fejedelmi leletegyüttesről zajló tudományos vita jól bizonyítja, még ez sem jelent minden esetben teljes bizonyosságot – hogy miért nem, abba most nem megyünk bele.
Vagy hogy tovább szárnyaljunk a képzelettel: csontmaradványokon egy gyűrűt, vagy más ékességet Árpád vezér vagy fejedelem felirattal.
Attila és az egyszerűség luxusa
A régész felveti azt is, vajon adott uralkodó milyen szinten reprezentálja hatalmát sírjában? Attilát hozza példának, pontosabban Priszkosz rétor beszámolóját arról, hogyan fogadta a király a követeket:
A vacsorán mindenki arannyal, drágakövekkel díszített ruhát viselt, arany és ezüst étkészletből evett, ivott. Egyedül Attilán volt egyszerű fehér ruha, tányérja és kupája is fából készült. Mit akart ezzel jelezni? Hogy ő még így is hatalmasabb a cifra előkelőségeknél, megengedheti magának az egyszerűség luxusát
Nyilvánvalóan nem tekinthetjük túl életszerűnek, de nem is zárhatjuk ki ugyanezt Árpád esetében sem. És ha a nagyfejedelem szerves anyagból készült tárgyakkal reprezentálta magát sírjában, azok nagy eséllyel elenyésztek 1100 év során.
Végezetül nem szabad kizárni azt sem, hogy a sírhely úgy ahogy van, maradványokkal együtt megsemmisült. Sírrablók csaphattak le rá, áradás moshatta el, a XX. század régészeti feltárás nélküli nagyberuházásai temethették maguk alá. De még az is lehet, már rég megtaláltuk Árpád sírját, csak nem ismertünk rá…
Kiemelt kép: Munkácsy Mihály – Honfoglalás részlet
