Tudomány

Óceánba csapódott a Tienkung-1 kínai űrállomás

Visszatért a Föld légkörébe hétfő hajnalban a Tienkung-1 (Mennyei Palota-1) kínai űrállomás, nagyrészt elégett az atmoszférában, és darabjai a Csendes-óceánba hullottak – jelentette a Hszinhua hírügynökség a kínai űrkutatási hivatal közlése alapján.

Az űrállomás közép-európai idő szerint 2 óra 15 perckor lépett be a Föld légkörébe, és a BBC cikke szerint a Csendes-óceánba csapódott.

A kínai űrkutatási hivatal az űrállomás visszatérése előtt igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy nagyon kicsi a valószínűsége egy nagyobb darab földbe csapódásának, ezáltal emberi sérülésnek. Miután tengerbe estek a darabok, így a veszély még kisebb volt.

Kína 2011 szeptemberében bocsátotta fel a 10,4 méter hosszú és mintegy nyolc tonna tömegű Tiankung-1-et, és az űrállomás az évek során hat kapcsolódási manővert hajtott végre a kínai Sencsou űrhajókkal.

2016 óta már a Tiankung-1 utódja is a Föld körül kering. Az új kínai űrlaboratóriumban az ott dolgozó két asztronauta hosszabb időt tölthet, mint a korábbi modellben.

Az űrállomások feladata, hogy előkészítsék a tervek szerint 2022-ben elkészülő kínai űrállomás építését és üzemeltetését. Amikor a Nemzetközi Űrállomás (ISS) várhatóan 2024-ben befejezi működését, Kína lesz az egyetlen nemzet, amely állandó állomással rendelkezik a világűrben.

(mti, kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik