Az óriás elefántcickányok nemébe tartozó fajt, a fehérfarkú elefántcickányt (Rhynchocyon stuhlmanni) még 1893-ban fedezték fel a Kongó-medencében és Nyugat-Ugandában. Az élőlényt ekkor még külön fajként írták le, az 1960-as években azonban a rágcsáló új rendszertani besorolást kapott: ekkortól az állatot a tarkahátú elefántcickány (Rhynchocyon cirnei) alfajának tekintették.
A Kaliforniai Tudományos Akadémia munkatársai a közelmúltban az óriás elefántcickányok ismert fajaitól és alfajaitól származó genetikai mintákat elemezve képesek voltak rekonstruálni a nem teljes evolúciós családfáját.
Jack Dumbacher, az új tanulmány társszerzője szerint az elefántcickányok hosszú lábú, kicsi emlősök, melyek Afrikában a part menti sivatagoktól a trópusi esőerdőkig sokféle tájon előfordulnak. A kutató hozzátette, tanulmányozásuk azért érdekes, mert a különböző élőhelyeken fontos ökológiai szerepet töltenek be, és eltérő evolúciós történettel rendelkeznek.
Meglepő lehet, de az elefántcickányok nevüknek és orrformájuknak megfelelően valóban az elefántokkal, illetve a a földimalacokkal és a tengeritehenekkel állnak közeli rokonságban. A ma élő elefántcickányok két alcsaládba, az óriás elefántcickányok és a valódi elefántcickányok közé sorolhatóak be.
Az új genetikai vizsgálat ismét bebizonyította, hogy van még mit tanulnunk ezekről a furcsa rágcsálókról: az elmúlt évtized során a mostani már a negyedik újonnan leírt fajuk.
