Nem lövünk nagyon mellé, ha azt mondjuk, mindenki kimondta élete során, de legalábbis féltucadszor hallotta már: “Olyan okos ez a kutya, épp csak nem beszél”. A beszélő kutya gondolata pedig van annyira érdekes, hogy megkérdeztük Pongrácz Péter etológust, mennyire közelíthető a valósághoz?
Jól megértjük egymást
Hosszú évezredek tudatos tenyésztésével a kutyából egy sok szempontból különleges élőlényt kreáltunk- témánk kapcsán most kommunikációját emeljük ki. Az állatvilágban egyedülálló módon problémái megoldásához az embertől vár, és kér is segítséget.
Kísérletek igazolják, hogy mi, emberek is értjük a kutya kommunikációját, olvasunk mozdulataiból, helyesen értelmezzük a hangjait akkor is, ha nem látjuk az állatot és a szituációt. A kutya is tudja ugyanezt fordított esetben, az emberrel kapcsolatban. És a szerint cselekszik.
Nem érti az emberi beszédet, de egyes szavakat összeköt az utána következő kellemes vagy kellemetlen élménnyel. Nem csak a besulykolt parancsszavakról van szó: elbújik, ha állatorvoshoz készülünk, ugrándozik, ha a közelgő séta kerül szóba.
Sokan talán emlékeznek egy magyar rajzfilmre, a címe Gréti – Egy kutya feljegyzései. Egy németjuhász kalandjairól szól, a kutya szemszögéből látjuk az eseményeket. Amikor Gréti emberek közt van, beszédüket mi is halandzsának halljuk, amiből néha kitűnik egy-egy értelmes szó: ül, fekszik, Gréti, gyere ide, stb. Valóban így csapódhat le a kutyában az emberi beszéd – erősíti meg az ELTE etológia Tanszékének docense.
Rendelkezik azzal a nagyon emberi tulajdonsággal, hogy érzékeny az emberi „figyelemfelhívó” megszólításokra, mint Figyelj! Nézd csak! Buksi! – azaz a kutya nevének kimondása. Amikor így tudatosan neki címezzük a mondandónkat, elkezdi figyelni, amit csinálunk éppen.
Méltatlan lenne
Ami konkrétan a beszélő kutyát illeti, szögezzük le: az ebek nem akarnak beszélni! Jelzi, ha éhes, ha sétálni akar és még számtalan mást is, de nagyon fontos, hogy jelzi és nem közli. Saját belső állapotát fejezi ki hangokkal, mozdulatokkal, amiket az ember megtanult értelmezni. Ha pedig egyes jelzéseket megfelelő reakció követ, azokat az állat később is alkalmazza. Nagyon hamar átlátja, hogyan lehet befolyásolni a gazdit. Mondtuk, hogy különleges.
Akkor is csak állapotát, igényeit közölné, ha emberi nyelven szólalna meg. Semmiképp nem tudnánk a kutyával társalogni, mert az ebeknek nincs meg az ehhez szükséges elvont gondolatokat – mint például időbeliséget, szimbólumokat – kezelni képes elmebeli képessége, nem képes fogalmakat alkotni, absztrakt módon gondolkodni. Ez egyes egyedül az ember kiváltsága.
Mi magyarázunk bele emberit
Ennél többet nem tudna közölni még akkor sem, ha a legtöbb kutyatulajdonos emberi tulajdonságokat lát bele kedvencébe. Nézzünk erre egy gyakori példát, amikor valamiért megszidjuk az ebet, ő látványosan szégyelli magát, majd ha a gazdi durcázik, egy idő után odabújik bocsánatot kérni. Nyilván ilyenkor az ember elolvad tőle, mélyíti a kapcsolatot és hasonlók, de azért tudjuk: a kutya nem szégyelli magát és nem kér bocsánatot.
A “félek”, “ne bánts!” érzelem kifejezésére a kutyák számos módszert használnak, ilyen a hátra húzott fül, lehajtott és/vagy félrefordított fej, valamint a – nem találunk jobb szót – megszeppentnek tűnő “arckifejezés”. Bármit is látunk bele, ez a félelem kifejeződése a gazda felől érkező, avagy feltételezhető agresszió miatt. Erre persze gazdi megenyhül, a kutya pedig elkezdi alkalmazni, hogy elkerülje a büntetést.
Ami a bocsánatkérést illeti, már picit közelebb van emberi fogalmainkhoz. De csak egy hangyányival. Sok szociális fajnál megfigyelhető az úgynevezett békítő magatartás, a kutya sem szereti a feszültséget. És tőle telhetően mindent meg is tesz a kapcsolat normalizálására. nem a bűnösségét ismeri el, ilyenre nem képes, hanem a nyugodt légkört szeretne.
Fizikailag sem alkalmas
Tisztáztuk tehát, hogy a beszédhez szükséges absztrakt gondolatok teljességgel hiányoznak a kutyából. Ám a fiziológiája sincs meg hozzá, amit viszont elméletben hosszú idő alatt tudatos szelekcióval talán elérhetnénk.
Egyelőre csak elméletben, mert a tenyésztés során olyan tulajdonságokat – szőrzetszín, testalkat, szőrhossz, egy-egy viselkedésbeli képesség – tudunk erősíteni, amelyeket a tenyésztésre szánt egyed magában hordoz, illetve sok kutyát alapul véve változatosság figyelhető meg az adott jellegre. Ha mondjuk hosszú szőrű kutyát akarunk, mindig a leghosszabb szőrűeket kell egymással pároztatni.
Szerkesztői megjegyzésként a végén hozzátesszük: egyszer már “megaláztuk” a szabad, szilaj farkast azzal, hogy “talpnyaló ebet” faragtunk belőle. Nyilván a kutya ezt nem így értelmezi, és mi is sokkal gazdagabbak lettünk általa, egyes vélemények szerint evolúciós sikerünkhöz is hozzájárult a négylábúak segítsége. Nincs is vele semmi probléma.
De hogy saját mulattatásunkra beszélő kutyával, egy szavakat szajkózó bolonddal csúfoljuk meg a természetet, már túlzás lenne. A kutya nem akar beszélni, és jobb lenne, ha mi sem akarnánk, hogy ezt tegye.
