III. Károly osztrák császárnak nem volt fiú örököse, de még idejében gondoskodott róla, hogy trónja zökkenőmentesen szálljon leányára, Mária Teréziára. Ez volt a Pragmatica Sanctio, amelyet az európai udvarok is elismertek. Az uralkodó 1740-ben bekövetkezett halálakor azonban világossá vált, hogy minden szerződés csak írott szó, Poroszország, Franciaország, Bajorország és Szászország támadást indított Ausztria ellen. Ez pedig az osztrák örökösödési háború néven vonult be a történelembe.
Segítséget kért
Miután Szilézia, Csehország és a nyugati osztrák tartományok elestek, Az ifjú királynő nehéz helyzetbe került: a tét gyakorlatilag a Habsburg-Birodalom léte volt. Nem maradt más esélye, mint a magyar rendekhez fordulni, és az ő jóindulatukra bízni trónját és országát. Megkoronázása után, 1741 szeptemberére országgyűlést hívott össze Pozsonyba.
A nemesek kezdetben húzódoztak, ellenálltak, ám a híres szeptember 11-ei jelenet mindent megváltoztatott. Ezen a napon a királynő fekete gyászruhában jelent meg, karján újszülött gyermekével, a későbbi II. Józseffel. A délelőtt 11 órakor kezdődő tanácskozáson először gróf Batthyány Lajos főkancellár szólt a birodalom nehéz helyzetéről, majd a királynő felállt, és ékes beszédben segítséget kért az összegyűlt rendektől – idézi fel a Rubicon.hu.
Az ifjú Mária terézia (wikipedia)
Vitam et sanguinem!
Tökéletesen megrendezett jelenet volt, az esendő nő, az anya szerepében próbálta megnyerni a nyakas magyarokat. A hatást növelendő, állítólag még titkon meg is csipkedte a csecsemőt, hogy az a legmegfelelőbb pillanatban keserves sírással még tovább lágyítsa a kérges szíveket. Tökéletes hatást ért el: a meghatódott urak a királynő beszédét félbeszakítva kiáltottak fel: „Vitam et sanguinem pro rege nostro!”, azaz „Életünket és vérünket királyunkért!”.
E pátosszal teli jelenetben az a szép, hogy igaz. Apró szépséghibája csak, hogy József nem volt jelen, és ahogy csillapodtak a kedélyek, a magyarok hozzátették: “sed avenam non”, vagyis „de a zabunkat nem”. Magyarország kiállított 11 huszárezredet – körülbelül 35 ezer fős hadsereget – és egy 1000 fős testőrséget a királynő mellé. Gyakorlatilag ennek a haderőnek köszönhető, hogy a Habsburg Birodalom fennmaradhatott a háború 1748-as lezárásával.
A színjátszáshoz persze a diétai urak is értettek, komoly árat kértek lovagias segítségükért. Visszavonatták III. Károly néhány kedvezőtlen intézkedését, megerősítették a rendi és nemesi jogokat, biztosították a birtokok adómentességét, emellett pedig kiharcolták csapataik számára a magyar vezényleti nyelvet is.
Később megbánták
Némileg kisarkítva a következő történt. Az ország csaknem egy évtizedig küzdött a szabadságért, a Habsburgoktól való függetlenségért Rákóczi vezetésével. A következő nemzedék pedig nemesi előjogainak kiterjesztéséért és megerősítéséért cserébe most ugyanezen hatalom védelmében szállt harcba. Ezt jelenti a “sed avenam non”. A magyar nemes harcol, vérzik, meghal, de kiváltságait megőrzi és nem adózik.
A valóság persze nem ilyen egyszerű. Két évvel korábban a Habsburgok vesztes háborút vívtak a törökökkel. A hódoltság emléke és újabb lehetősége pedig félelemmel töltötte el a magyarokat, védelmet a birodalomtól reméltek. Ráadásul Mária Teréziával szemben egyetlen lehetséges királyjelölt sem jöhetett szóba, újabb háborút pedig senki nem akart. Ott és akkor tehát úgy tűnik, racionális döntést hoztak az urak, még ha utódaik azt később sokszor keservesen megbánták.
