Megölte a menyasszonyt a díszlövés

Budapest visszavágott Bécsnek, egy férfi a forró kemencébe bújt házsártos felesége elől. Gyilkosság, balesetek - a bulvársajtó 1900-ban sem volt téma szűkében.

Korábban a témában:

Úri mulatságnak indult, gyilkosság lett a vége egy nyári kirándulásnak a Homonna mellett fekvő Szirtallján. “A hölgyek rögtönzött tűz körül forgolódtak, a mikor váratlanul feltűnt három felpálinkázott helmeczkei tót paraszt s a tűz mellé furakodott. Az egyik uriember felszólította őket, hogy távozzanak, a mire feleselés volt a válasz – idézi az 1900-as év bulvárhírét a Huszadikszázad.hu.

Ekkor Ruby Pál, a fiatal homonnai aljárásbíró “szép szóval akarta őket eltávolítani s tartalékos főhadnagy lévén, az egyik tótot, a kin katonasapka volt, elvezényelte. A parasztok erre hátrálni kezdtek már az erdő felé, tótul egyre feleselve. És most történt meg aztán, hogy az, a ki katonaviseltségére hivatkozott, az albírót, a ki még egyre kérlelte őket, zsebkésével halántékon szurta. Barátai odasiettek hozzá, de már csak karjaikba foghatták a roskadozót.” Hába voltak a társaságban orvosok, “az atlétatermetű ifju” másnap elhunyt.

A kemencébe menekült

Alábbi történet elég hihetetlennek tűnik. “Sári pestmegyei községben Pravda János jómódu parasztgazdát felesége folyton gyötörte s hiába kérlelte az asszonyt nagy leánya és két fia, a családfőnek sohase volt nyugodalma. Pár nap előtt is nagy pörpatvar volt s az asszony kenyérsütés közben erősen szidta szapulta az urát. Pravda János annyira elbusulta magát, hogy mikor az asszony kiment a konyhából, bebujt a kenyér mellé a kemenczébe s ott sült meg nagy szomorúságában. Mire az asszony bejött, már teljesen összeégett és megsült a szerencsétlen.”

Nem kevésbé extrém a gyenge lelkű fiú esete sem. “Kiss Márton, jómódu bihartordai gazdaember fia, most került a katonasor alá. A hatalmas termetű, vállas legény remegve ment a bizottság elé, mikor pedig az orvos alkalmasnak találta:„Jézusom, tauglich vagyok!” kiáltással holtan esett össze. Az erős testű, de gyenge lelkű legény ijedtében szívszélhűdést kapott.”

Elvétett díszlövés

Nagyon szűkszavú beszámolót találunk két fatális balesetről. Az egyik a temesvárral szomszédos Paracz községben történt, ahol Szakosán Mária 20 éves leány férjhez ment. “A templomból jövet, román paraszt szokás szerint lövésekkel fogadták a mátkapárt és Jorgován Illés vőfély oly szerencséntlenül lőtt, hogy a golyó a fiatal ara hátgerinczébe hatolt és a leány holtan rogyott össze.”

A másik helyszíne Budapest, ahol “Kirner Mátyás hatvanhétéves magánzó Kőbányán levő szőlőjében fát nyesegetett. Eközben a puskája, a mely a vállán volt, megakadt a galyak közt s olyan szerencsétlenül sült el, hogy Kirnert állán találta és fejét egészen szétroncsolta. Az aggastyán nyomban meghalt”.

Az utolsó történet Budapest főváros tanácsának határozatáról szól, amely visszavágás volt Bécs Magyarellenességére. A császári fővárosból ugyanis átirat érkezett, a címzés szerint Ofen-Pesth városába. A tanács erre elrendelte, hogy a segédhivatal “ezentul az Ofen-Pesth czimmel érkező küldeményeket fölbontatlanul utasítsa vissza. “A kereskedelemügyi miniszterhez pedig fölterjesztést intéz, hogy mivel a nemzetközi postaforgalomban Magyarország fővárosának neve Budapest, utasítsa a postai közeget, hogy más czímmel ellátott küldeményeket, mint nem kézbesítendőket, küldjék vissza.”

Ajánlott videó mutasd mind

Márki-Zay vezet

27,45 százalékos feldolgozottságnál Márki-Zay Péter 53,79 százalékkal vezet a függetlenként induló Dr. Grezsa István ellen Hódmezővásárhelyen, ahol

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság 04:58 órakor: 100%

Főpolgármester-jelöltek

Karácsony Gergely
50,86%
MOMENTUM-DK-MSZP-PÁRBESZÉD-LMP
Tarlós István
44,10%
FIDESZ-KDNP
Puzsér Róbert
4,46%
ÁLLAMPOLGÁROK A CENTRUMBANEGYE
Berki Krisztián
0,58%
Független