Tudomány

Aki gyenge, azt megeszik a társai

Egy afrikai szöcske erősen fel van fegyverezve támadói ellen, ám egy-egy kemény csata után a rovar jobban teszi, ha jó ideig elkerüli fajtársait.

Számos állatfaj ismert, amely a testéből kifecskendezett vérrel, méreggel, bűzös anyaggal, netán béltartalmával készteti meghátrálásra a ragadozókat. A legismertebbek a bűzösborzfélékhez tartozó emlősök. Alábbi videón egy pettyes bűzös borz taktikája látható, amint – számunkra mulatságos, részéről azonban véresen komoly – tornamutatvánnyal köti egybe a vegyi támadást.

Az alig félméteres állat akár négy méterre is el tudja fecskendezni orrfacsaró váladékát, és közvetlenül az ellenfél szemére céloz. Állítólag ritkán véti el a célt. Akik már megtapasztalták, fokhagyma, rothadó káposzta, égő toll és gumi keverékeként írták le a szagot, másokat a valaha érzett legorrfacsaróbb csatornabűzre és dögszagra emlékeztette. A mutatványt egymás után hét-nyolc alkalommal képes megismételni, a bűz pedig hetekre beveszi magát bőrbe, szőrbe, ruhába.

Hasonlóan jár el az Afrikában őshonos páncélos szöcske is. A rovarok belső szállító nedvei olyan funkciót töltenek be, mint a vér, és veszély esetén ebből fecskendeznek ki a testük és a végtagjaik ízesüléseinél. Persze megfelelő erősségű rágójuk is van, ám ha onnan éri őket a támadás, ahová a fejüket nem tudják elég gyorsan fordítani, jöhet a vérlöket – írja a National Geographic.

A kispriccelt folyadék nagyon fanyar szagú és rossz ízű, ráadásul a páncélos szöcske emellett még „kérődzik” is. Vagyis a szájszervében félig emésztett növényeket forgat, amit támadás esetén ugyancsak kispriccel. A kellemetlen íz és a szag együttesen elég ahhoz, hogy megfutamítsa a szöcskevacsoráért sorbanálló gyíkokat.

Tudta?

A méhek milyen furfangos taktikával szabadulnak meg a kaptárokat tizedelő lódarazsaktól? És hogy egy gőte saját bordáival szúr mérget támadójába?

A szöcske viszont komoly árat fizet azért, ha beveti a “végső fegyvert”. Ehhez a védekezési formához sok fehérjére és cukorra van szüksége, mivel a regenerálódása és a kispriccelt folyadék pótlása sok energiát igényel. Ez pedig kannibalizmushoz vezet, mivel a szöcske fajtársaiban minden szükséges anyag megtalálható.

A sors iróniája, hogy addig nem támad gusztusuk egymásra, amíg nem találnak egy sérült vagy „véres” szöcskét. A legyengült egyedek megpróbálnak elmenekülni a többiek közeléből, mert ha észreveszik rajtuk a folyadékot, akkor biztosan végük. Az a szöcske, amelyik a spricceléssel eltávolított egy ragadozót, addig nem tér vissza a rajhoz, amíg tökéletesen meg nem tisztította a testét a szagos és keserű váladéktól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik