Benjamin Franklin szerint három kemény dolog létezik: az acél, a gyémánt és önmagunk ismerete. Nézzük az utóbbit.
Az ember gyomrában több neuron található, mint sok állat agyában. Nem csoda, ha egyesek egyenesen második agyként beszélnek róla. Az emésztőrendszerünk is “gondolkodik”, önálló döntéseket hoz. Életünk során ötven tonna élelmiszert és kétszer annyi folyadékot kell feldolgoznia. Elemeznie kell a tápanyagok összetételét, döntenie kell, miből gyárt káliumot, vasat, magnéziumot, miből vonja ki a zsírt, szénhidrátot, vitaminokat. Görcsbe rándul, ha izgulunk, elveszi étvágyunkat, ha szerelmi bánat gyötör, fájdalmas mutatványokra képes, ha stressz ér.
Szőrös majmok vagyunk
Furcsának hangzik, de igaz, hogy éppoly szőrösek vagyunk, mint a csimpánzok. Persze tükörbe nézve e tétel azonnal cáfolható, de csak látszólag. Akárcsak a főemlősökét, az emberi testet is tetőtől talpig szőr borítja, csakhogy sokkal rövidebb, finomabb szálú, mint rokonainkét. Csakúgy, mint nekik, a mi bőrünk alatt is négyzetcentiméterenként 500-1000 hajhagyma lapul. Az állati rekorderhez képest persze sehol nem vagyunk: a tengeri vidra testét minden egyes négyzetcentiméteren egymillió szőrszál borítja.
Fotó: Shutterstock
Tudomásul kell vennünk azt is, hogy örökítőanyagunk egy része vírusoktól származik. Ezek a lények ugyanis nem képesek önmagukban szaporodni, DNS-üket ezért egy gazdasejtbe kell helyezniük a reprodukció érdekében. Ha ez egy hímivarsejt, vagy petesejt, a születő utód magában hordozza a vírus DNS-ét is. Ez oly gyakran előfordult evolúciónk során, hogy immáron genomjaink kilenc százaléka vírusoktól ered.
Ki is vagyok én?
A csiklandozásról úgy tartják a tudósok, hogy kulcsfontosságú eleme a szülő és gyermek közti kapcsolat elmélyítésének. Amikor az ember felnő, már nem szereti, ha megcsikizik, ám a legtöbben egész életünkben összerándulunk és nevetünk, ha ily módon érnek hozzánk. Ám önmagunk testén nem tudjuk kiváltani ugyanezt a reakciót. A magyarázat egyszerű: agyunk ebben az esetben tökéletesen tisztában van vele, mire számíthat.
Az ember lélegzik, eszik, kiválaszt. Magához veszi a molekulákat, majd megszabadul tőlük. A test folyamatosan változik, és biztosak lehetünk abban, hogy pubertáns kor után már egyetlen porcikánk sem ugyanaz, mint születésünkkor. Minden kicserélődött… A filozófusoknak tehát a “lehet-e kétszer ugyanabba a folyóba lépni” mintájára fel van adva a lecke: ha mára minden részem más, akkor vajon ugyanaz az ember vagyok, akinek születtem?
