Európában a II. világháború után alakult ki az a szemlélet, hogy minden lakó és közösségi épületet célszerű ellátni vízöblítésű illemhellyel. Ennek hatására azonban a szennyvízösszetétel megváltozott, a fekáliát tartalmazó feketevíz már jelentős foszfor és nitrogénterhelést jelentett, az élővizekbe visszaengedett szennyvíz halpusztuláshoz vezetett. A csatornavezetékeket muszáj volt vízhatlanná tenni. szükségessé vált a feketevíz teljes elszigetelése, a lakóterülettől távolra szállítása és tisztítása.
Az idők folyamán kidolgozták Európa országainak szennyvízkezelési és -tisztítási módszertanát. Az eredmények azonban meglepőek. A Liege-i Egyetem kutatásából kiderült, hogy a belga folyók állapota romlott, miután kiépítették a szennyvíztisztítási rendszert, ugyanis a nitrát-, foszfortartalom a 10 százalékos határérték fölé emelkedett. Országh József, a belgiumi Mons Műszaki Egyetem nyugalmazott tanárának kutatásából pedig az derült ki, hogy az atrazinszennyezés (széles hatásspektrumú gyomirtószer, Európában 2004-ben betiltották) is igen magas volt, tehát hiába alakítottak ki szennyvízkezelő rendszert, a szenny egy része a mezőgazdaságból származott.
A professzor szerint a szürkevizet kár mesterségesen tisztítani, szikkasztással, gyökérzónás szűréssel természetes vízzé lehet alakítani, vagyis érdemes elkülöníteni a feketevíztől.
Belgiumban és Magyarországon is ivásra és főzésre naponta 3 litert/fő vizet használnak, WC öblítésre 43 litert. A lényegi kérdés tehát az, hogy kell-e kezelni az átlagosan 150 liter/fő/nap vizet azért, hogy 3 litert megigyunk. Ráadásul mosásra, tisztálkodásra, tisztításra a lágy víz kívánatos, erre viszont az esővíz is megfelelő lenne.
A házi csapadékvíz gyűjtése, a fekete és szürke víz elkülönítése, valamint minden egyéb újító, javító szándékú fenntarthatósági beruházás a falvakban könnyebben alkalmazható, mint a városokban, ahol a strukturális fogság lépten-nyomon tetten érhető.
