Legfeljebb tízezer év alatt ezer kilométerrel tolta ki elterjedési határát. Persze évente száz méter első ránézésre nem tűnik túl nagy teljesítménynek, de a többi teknőspopuláció elterjedési határainak mozgását figyelembe véve szokatlanul kiugró ez az érték. Például Európában a teknősök még mindig ott találhatóak, ahol a legutóbbi jégkorszak fagya elől megmenekültek.
A kutatást vezető drezdai Senckenberg Kutatóintézet professzora, Uwe Fritz dél-amerikai, amerikai és osztrák kollégáival együtt, a páncélos hüllők örökítőanyagának vizsgálatával jött rá, hogy az argentin teknős három eddig ismert faja valójában csupán egy. Eddig a Chelonoidis chilensis, a Chelonoidis donosobarrosi és a Chelonoidis petersi fajokra osztották, az állatok örökítőanyaga között azonban csupán olyan csekély eltéréseket állapítottak meg a kutatók, hogy úgy vélik, egyetlen fajról van szó.
A genetikai vizsgálatoknak köszönhetően arra is fényt derítettek, hogy a teknősök genetikai változatossága az egyenlítő környékén a legnagyobb, míg észak és dél felé megcsappan.
Mi pedig próbáljuk kiverni a fejünkből a szörfdeszkán délnek haladó teknős látványát.
