Akik esetleg azt hitték, hogy a kompakt iPhone-oknak már végérvényesen leáldozott, bizony tévedtek.
2014. 12. 08. 06:00
Vedd meg most, mi meg majd befejezzük. Elhihetjük az ígéretet?
Egy szólás mindennél jobban és tömörebben szemlélteti a középkor vécézési szokásait: "Lóg, mint sz*aróház az árok felett".
2014. 12. 07. 15:00
Az Év Applikációja lett idén az OTP Simple.
2014. 12. 07. 13:44
A New Horizons eddig alvó üzemmódban haladt a Naprendszer széle felé.
A dél-koreai gyártónál a jelek szerint már javában folyik az aktuális csúcsmobil utódjának tesztelése.
2014. 12. 07. 06:00
A Microsoft immár öt esztendős operációs rendszere hazánkban még mindig igen népszerű.
2014. 12. 07. 06:00
Szent Miklós püspök, gyerekek védelmezője, az első és egyetlen igazi Mikulás 343. december 6-án hunyt el.
2014. 12. 06. 15:00
A Lenovo úgy gondolta, hogy éppen itt az ideje egy elképesztően jó ár/érték arányú okostelefon piacra dobásának.
2014. 12. 06. 06:00
Lássuk, hogy hazánk pontosan hol helyezkedik el az öreg kontinens kiber-fenyegetettségi térképén!
2014. 12. 06. 06:00
Sikeres próbarepülést hajtott végre Amerika új űrhajója, ami a Marsra is szállíthat majd legénységet.
A szemmozgást követő technika már valóság, 300 pizzériában tesztelik a vásárlók nagy megelégedésére.
Az állapotos zsidó nő volt a nácik szemében a leggyűlöltebb. Az üldöztetést asszonyként, anyaként, nőként borzalmasabb volt elviselni, mint férfiként.
Utas nélkül indították útnak az Orion űrkapszulát Cape Cacaveralból.
Az elkövetkezendő években várhatóan egyre komolyabb szerephez jutnak majd az OLED panelek.
2014. 12. 05. 13:00
A Casio ezzel a fejlesztésével új szintre kívánja emelni a napjainkban oly népszerű selfie-zést.
2014. 12. 05. 11:00
A Qualcommnak állítólag komoly nehézségei adódtak a legújabb high-end chipsete kapcsán.
2014. 12. 05. 10:00
A Bazilika rezsi- és karbantartási költségei csökkennek, miközben az új LED fényforrások megőrzik az épület patinás hangulatát.
2014. 12. 05. 09:30
Két új Audi gyárral felérő növekedést is elérhetnek a magyar agyak.
2014. 12. 05. 06:00
Az almás logós gyártó legújabb okostelefonjai világszerte igen korrekt eladási mutatókat generálnak.
2014. 12. 05. 06:00
Vízimadarak gyakran esnek a jég fogságába, de szárazföldön is megeshet, hogy a madár szó szerint odafagy a fához. Ónos eső és hideg kell hozzá.
- 10:52 Sztrájkkészültség: az Ikea dolgozói nem elégedettek a béremeléssel, ilyen kitűző viselésével demonstrálnak
- 10:33 Madárral való ütközés miatt gépcserét rendeltek el Kapitány István varsói repülőútja előtt
- 10:28 Magyar Péter a lengyel kormányfővel tárgyal Varsóban
- 10:15 Bölcsőde, óvoda, gyermekotthon és játszótér közelébe is jutott az azbeszttel szennyezett kövekből
- 10:14 Megható dolgot tett a hokiválogatott kapusa, miután a csapat megnyerte a legfontosabb vb-meccsét
- 10:09 Tömegkarambol az M0-s körgyűrűn, hatalmas dugó
- 10:00 A KDNP tiltaná a közösségi médiát 13 éves kor alatt
- 09:46 Orbán Anita: A mai egyeztetés egy új folyamat kezdete lehet
- 09:42 „Jó utat, Apa!” – így búcsúztak Scherer Pétertől a színésznők, akik a lányait alakították az Apatigrisben
- 09:38 Csintalan Sándor: Novák Katalin átnyúlt Varga Judit feje felett
- 09:28 432 ezer forint volt a nettó medián kereset – a magyarok fele ennél kevesebbet, másik fele ennél többet vihetett haza
- 09:28 Nikitscher Tamás: Nem tudom, mivel érdemeltem azt ki, hogy Rossi ilyen stílusban beszéljen rólam
- 09:26 Minősített szexuális erőszak miatt emeltek vádat egy borsodi nagymama ellen
- 09:12 Kónya Endrét speciális módon, elkülönítve kezelték a Köztársasági Elnöki Hivatalban – politológus, alkotmányjogász és a Vidéki prókátor a kegyelmi ügyről
- 08:34 „Ki sem akartam lépni a házból” – Kylie Minogue-nál újra rákot diagnosztizáltak 2021-ben
- 06:00 Scherer Péter nemrég adta utolsó interjúját: arról beszélt, felesége mennyire óvja őt
- 05:57 Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
- 18:55 „Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
- 21:51 Gaudi-Nagy Tamás elmondta, ki készítette K. Endre kegyelmi kérvényét, és hogy miért vállalta el az ügyét
- 06:00 Ilyen volt Budapest 75 éve – rájössz, melyik teret látod a régi fotókon?
- 07:54 Pető Péter: A Fidesz elnémuló rogánizmusa szállította a Fidesz-történelem legmegalázóbb pillanatait
- 05:45 Kvíz: koma, ángy, sógor – mennyire ismered a rokonaidat?
- 05:30 Jól főzöl, de tudod is, mit csinálsz? – konyhai kémia kvíz
- 17:45 Mucsi Zoltán megszólalt Scherer Péter haláláról: Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy
- 18:08 Répássy Róbert: Nálunk nem K. Endre kegyelme csapta ki a biztosítékot
Címlapról ajánljuk
Két nappal a választás előtt hárommilliárd forint támogatást ítéltek oda a Vári Attila vezette alapítványnak
A volt vízilabdázó, korábbi fideszes polgármesterjelölt több rendőrségi nyomozásban is érintett.
